Önéletrajzi jellegű írásaiban gyakran tűnnek fel a kulináris élmények. Kortársai közül is többen emlegetik a közös étkezéseket, az együttléteket. Többek között a jóval fiatalabb Karinthy Ferenc (1921-1992) is megörökítette a Tamási Áronnal való éttermi találkozásait, Tasnádi Gábor pedig gimnazistaként, földrajzilag közel lakó olvasójaként került kapcsolatba az íróval Budán, akinek gyakran segített a bevásárlásban. “MIT EVETT TAMÁSI? MI VOLT A KEDVENCE?” olvasásának folytatása
Ma alig van közkút a városban, vagy már nyoma sincs. Lássuk milyen kútjai voltak a városnak 1878-ban. Elsőnek a Barátok temploma előtti téren lévő kút vízét vizsgálta meg. Az öt méter mély kút vize ekkor 10° C hőmérsékletű volt, szín- és szag nélküli, az íze azonban nem kielégítő, írta feljegyzésében.. A kút a tér közepén helyezkedett el, közvetlen közelében emésztőgödör, vagy valamely hasonló szennyező “műtárgy” nem volt. Ennek ellenére nem ajánlotta ívásra. A kút ettől függetlenül még sokáig szolgálta a szomjazó embereket, s nem kizárt, hogy a továbbiakban tettek ennek tisztaságáért. Ma már a templom előtti kútnak nyoma sincs. “ELCSESZETT KÖZKÚTJAINK” olvasásának folytatása
Jelenleg a megcsonkított márványtábla a főbejárati kaput követően a jobb oldali emeleti feljárónál látható. Hosszú évtizedekig a városháza fűtőházában várta sorsa jobbra fordulását, mivel 1923-ban az akkori hatalom elrendelte a levételét. “HOL VANNAK A KATONÁK?” olvasásának folytatása
Kereskedő, természet és sportbarát, de a kultúrában is otthon érezte magát. 1930-ban a Székely Dalegyletben végzett munkájáért briliánsköves aranygyűrűvel ajándékozták meg dalos testvérei. Ott volt, amikor Székelyudvarhely természetbarátai [1932.] február 8-án megalakították a Hargita Sport Egylet turista osztályát. Az elnök Haáz F. Rezső, a kiváló etnográfus és festőművész, az ügyvezető elnök Kovács István, a vidéket jól ismerő művész-fotográfus mellett, a főtitkári teendőket vállalta. “BALÁZS ÁRPÁD – ZÁRUG ENDRE VÉRE” olvasásának folytatása
Egy régi fényképen a Duna-partján sétáló kecseti táncosokat örökítette meg a fővárosi fényképész, háttérben a Budai várral. Rég volt, de igaz, hogy a kicsi falu táncosai a két világháború között felmentek Budapestre és egy szempillantás alatt meghódították a magyar fővárost. “HÍRES KALÁKÁSOK KECSETBŐL” olvasásának folytatása
Volt egy különleges ház a városban, hét kéménnyel, ahol sokáig űzték az ősi mesterséget a lányok. Csillogó szemmel mesélte, hogy volt ott egy madam, ha jól emlékszem Gálffy Annát mondott, akinek nem volt párja a környéken. Sok híres ember fordult meg a zárt udvarban és keresték Annácska kegyeit. A kicsi magyar világban még működött, s aztán annyi. “KIS UDVARHELYI KUPLERÁJTÖRTÉNET” olvasásának folytatása
Az én Úzvölgyémnek még nincsen vége. Mármint a hozzákapcsolódó horrornak. Hogy’ is lehetne, ha a sírkertbe megint be akarnak jönni azok, akiknek ott nem sok a keresnivalójuk. Legfeljebb emlékezni, szép csendben, ahogy illik. Ezek azonban neveletlenek. Alkalmatlanok a normális viselkedésre. Az országot manapság a lelátók csőcseléke uralja, meg a renegátok, akik eredetibbnek és mélyebbnek hazudják magukat a két vélt ősatyánál – Trajánnál és Decsebálnál –, s a hagymázas kontinuitásban még önnön lelkiismeretük előtt is lehazudják magukról a valós gyökeret, ha netán van nekik olyan. “SIMÓ MÁRTON – AZ ÉN ÚZVÖLGYÉMRŐL – Hó hull a sírhalmokra…” olvasásának folytatása
A magyar ember látott egy reklámfilmet hazájáról, és ezért elhatározta, hogy a mai napon csupa olyan dolgot vesz a kezébe, amit magyar feltalálóknak köszönhet az emberiség. “EGY MAGYAR EGY NAPJA” olvasásának folytatása
Tudom, hogy most sokan az ismerőseim közül furcsát gondolnak rólam, hogy én ilyen vacak és idejétmúlt ajándéktárgyat őrzök a családi ereklyék között. Ez egy buksza, mai szóhasználattal pénztárca, melynek egyik oldalán az Országház látható. Nagybetűkkel írja rajta, hogy: BUDAPEST. Anyai nagyanyám Simó Péterné, született Ambrus Margit hozta nagyon régen ajándékba, és azóta is őrzöm. “EMLÉKCSEREPEK – Buksza és két régi fénykép” olvasásának folytatása
Diákként jártam nála Budapesten, nem is egyszer. Rokon volt, Simó nagyanyám nagyon tisztelte, ebből fakadóan mindig küldött neki valamit. Én úgy tudtam nagymamától, hogy Eszter néném stoppolja a zászlókat a Mátyás templomban. Valóban ott lakott fent a várban, a Mátyás templom közelében. “Korondi Lófő Fábián Eszter – AKI ZÁSZLÓKAT „STOPPOLT”” olvasásának folytatása
eszm.ro 