HOL VANNAK A KATONÁK?

Jelenleg a megcsonkított márványtábla a főbejárati kaput követően a jobb oldali emeleti feljárónál látható. Hosszú évtizedekig a városháza fűtőházában várta sorsa jobbra fordulását, mivel 1923-ban az akkori hatalom elrendelte a levételét. “HOL VANNAK A KATONÁK?” olvasásának folytatása

BALÁZS ÁRPÁD – ZÁRUG ENDRE VÉRE

Kereskedő, természet és sportbarát, de a kultúrában is otthon érezte magát. 1930-ban a Székely Dalegyletben végzett munkájáért briliánsköves aranygyűrűvel ajándékozták meg dalos testvérei. Ott volt, amikor Székelyudvarhely természetbarátai [1932.] február 8-án megalakították a Hargita Sport Egylet turista osztályát. Az elnök Haáz F. Rezső, a kiváló etnográfus és festőművész, az ügyvezető elnök Kovács István, a vidéket jól ismerő művész-fotográfus mellett, a főtitkári teendőket vállalta. “BALÁZS ÁRPÁD – ZÁRUG ENDRE VÉRE” olvasásának folytatása

HÍRES KALÁKÁSOK KECSETBŐL

Egy régi fényképen a Duna-partján sétáló kecseti táncosokat örökítette meg a fővárosi fényképész, háttérben a Budai várral. Rég volt, de igaz, hogy a kicsi falu táncosai a két világháború között felmentek Budapestre és egy szempillantás alatt meghódították a magyar fővárost. “HÍRES KALÁKÁSOK KECSETBŐL” olvasásának folytatása

KIS UDVARHELYI KUPLERÁJTÖRTÉNET

Volt egy különleges ház a városban, hét kéménnyel, ahol sokáig űzték az ősi mesterséget a lányok. Csillogó szemmel mesélte, hogy volt ott egy madam, ha jól emlékszem Gálffy Annát mondott, akinek nem volt párja a környéken. Sok híres ember fordult meg a zárt udvarban és keresték Annácska kegyeit. A kicsi magyar világban még működött, s aztán annyi. “KIS UDVARHELYI KUPLERÁJTÖRTÉNET” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – AZ ÉN ÚZVÖLGYÉMRŐL – Hó hull a sírhalmokra…

Az én Úzvölgyémnek még nincsen vége. Mármint a hozzákapcsolódó horrornak. Hogy’ is lehetne, ha a sírkertbe megint be akarnak jönni azok, akiknek ott nem sok a keresnivalójuk. Legfeljebb emlékezni, szép csendben, ahogy illik. Ezek azonban neveletlenek. Alkalmatlanok a normális viselkedésre. Az országot manapság a lelátók csőcseléke uralja, meg a renegátok, akik eredetibbnek és mélyebbnek hazudják magukat a két vélt ősatyánál – Trajánnál és Decsebálnál –, s a hagymázas kontinuitásban még önnön lelkiismeretük előtt is lehazudják magukról a valós gyökeret, ha netán van nekik olyan. “SIMÓ MÁRTON – AZ ÉN ÚZVÖLGYÉMRŐL – Hó hull a sírhalmokra…” olvasásának folytatása

EMLÉKCSEREPEK – Buksza és két régi fénykép

Tudom, hogy most sokan az ismerőseim közül furcsát gondolnak rólam, hogy én ilyen vacak és idejétmúlt ajándéktárgyat őrzök a családi ereklyék között. Ez egy buksza, mai szóhasználattal pénztárca, melynek egyik oldalán az Országház látható. Nagybetűkkel írja rajta, hogy: BUDAPEST. Anyai nagyanyám Simó Péterné, született Ambrus Margit hozta nagyon régen ajándékba, és azóta is őrzöm. “EMLÉKCSEREPEK – Buksza és két régi fénykép” olvasásának folytatása

Korondi Lófő Fábián Eszter – AKI ZÁSZLÓKAT „STOPPOLT”

Diákként jártam nála Budapesten, nem is egyszer. Rokon volt, Simó nagyanyám nagyon tisztelte, ebből fakadóan mindig küldött neki valamit. Én úgy tudtam nagymamától, hogy Eszter néném stoppolja a zászlókat a Mátyás templomban. Valóban ott lakott fent a várban, a Mátyás templom közelében. “Korondi Lófő Fábián Eszter – AKI ZÁSZLÓKAT „STOPPOLT”” olvasásának folytatása

CSIGAKÍGYÓ

Töltjük a kolbászt, a vérest, a májast… Közben mondom az asszonynak, hogy az unokát hozza közelebb, legalább lássa, hogy milyen hagyományt kell(ene) tovább vinnie. Lénácska még csak három éves, de sok mindent tud. Mosolygó tekintettel figyeli, miként sürgünk, forgunk mi felnőttek az asztal körül… “CSIGAKÍGYÓ” olvasásának folytatása

MULŢUMIM! Cu respect! – KÖSZÖNJÜK! Tisztelettel!

A napokban elmentem itthonról, átutaztunk a schengeni-határon, s hazafelé jövet –  mindjárt a határátlépést követően, visszafelé – a sztrádán a barátom autója megadta magát. Egy műszaki apróság volt ugyan, de nem engedett tovább a gépkocsi. Mert nem… Ott álltunk, mint két árva az út szélén, arra gondolva, hátha valaki az MS, CV, HR jelzésű – feltételezhetően földijeink által vezetett – autókból megáll, kiszáll, és segít. Integettünk is rendesen, de még csak nem is lassítottak a mieink… “MULŢUMIM! Cu respect! – KÖSZÖNJÜK! Tisztelettel!” olvasásának folytatása