CHARTA XXI. – MAGYARBÜKKÖS – KiMitTud (23.)

Egyike azon magyar falvaknak, amelyek a feledés homályába merültek. Továbbá azon nagyon kevesek egyike, melyről a feledés után megint beszélnek. [2013] június 23-án szentelték újra az elhagyott falu, Magyarbükkös temetőjét, egyben emlékeztek a falut elhagyni kényszerülő családokra. A Vas megyei település – Csákánydoroszló része, amely Magyarország területén maradt – nem tévesztendő össze az Erdélyben levő azonos nevű Magyarbükkössel, amelyről külön fogunk írni a közeljövőben. “CHARTA XXI. – MAGYARBÜKKÖS – KiMitTud (23.)” olvasásának folytatása

Ösztöndíj művészeknek és kurátoroknak

Az ERSTE Alapítvány ösztöndíjat hirdet öt fiatal, cseh, magyar, román és szlovák művésznek, valamit öt kurátornak a 2017-es salzburgi Nemzetközi Képzőművészeti Nyári Egyetem egy választott kurzusára. Minden nyáron több mint 300 résztvevő, több mint 50 országból, körülbelül 20 képzés keretében dolgozik különféle művészeti projekteken a salzburgi Képzőművészeti Nyári Egyetemen. Az egyetem az ott tanító művészek hírnevéről és a nemzetközi résztevőkről ismert; célja a legkülönbözőbb művészeti alkotások létrehozása. (Címképen: Salzburg, Dóm tér – Fotó: http://www.fidelio.hu.) Tovább