BUDAPEST – Kossuth-díjjal tüntették ki Ferenczes Istvánt

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat adományozott Ferenczes István József Attila- és Babérkoszorú díjas, Csíkszeredában élő erdélyi magyar költőnek. Művészetéért 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 2005-ben megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot, 2015-ben pedig a Magyarország Babérkoszorúja díjat. 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. “BUDAPEST – Kossuth-díjjal tüntették ki Ferenczes Istvánt” olvasásának folytatása

Isten hozta, Elnök Úr!

Magyarország köztársasági elnöke, Áder János, amióta államfőként szolgálja a nemzetet, minden pünkösd alkalmával ellátogat a csíksomlyói búcsúra. Idén különleges eseménynek számított, hogy a magyar kormánytámogatással és jelentékeny civil segítséggel Kanadába készülő Szentegyházi Gyermekfilharmónia (a Fili) a köztársasági elnök tiszteletére szervezett koncertet Szentegyházán. “Isten hozta, Elnök Úr!” olvasásának folytatása

Áder János köztársasági elnök köszöntője

Az államfő beszéde elején Isten áldását kérte a magyarságra. „Kívánom, hogy 2017 hozzon több békét, nyugalmat, megértést és egymás iránti tiszteletet világunkban” – mondta, egyúttal azt is kívánva, hogy „mindig legyen elég figyelmünk ahhoz, hogy felismerjük és megbecsüljük a teljesítményt”. Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a világraszóló eredményeket elérő magyarok teljesítményét kell értékelni, hanem azokét is, akik a maguk helyén, módján és tehetsége szerint „szebbé, jobbá, örömtelibbé formálják életünket”. A százötven éve lezajlott kiegyezés korára történő méltó emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet újévi köszöntőjében a köztársasági elnök. „Ma is érdemes volna egyet és mást ellesnünk ebből a korból, és útravalóul magunkkal vinni 2017-re” – mondta Áder János az Újév első perceiben a közmédiában sugárzott beszédében. Címképünkön Áder János és az elnöki hivatal jeltolmácsa, Weisz Fanni. (Kovács Tamás/ MTI felvétele.) Tovább