CSEKE PÉTER 75.

Hétfőn, február 10-én, délután 6 órától kerül sor a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár olvasótermében Cseke Péter író, publicista, szociográfus, ny. egyetemi tanár újabb kötetei bemutatójára. A szerzővel Geréd Gábor beszélget. Az est házigazdája Szőcs Endre igazgató. “CSEKE PÉTER 75.” olvasásának folytatása

Az ember ott él, ahol szeretik és becsülik

Kovrig Magdolna (Kedei Zoltán rajza)
Kovrig Magdolna (Kedei Zoltán rajza)

„Mint az égő fáklya, mely setétben lángol, S magát megemésztve másoknak világol”… Batsányi Jánosnak A magyar író című verse érvényes a népnevelőre, a tanítóra is, akiről később Gárdonyi Géza, mintegy a felvilágosodás nagy költőjének magasztos gondolatát folytatva azt írta, hogy olyan lámpás, mely minél inkább világít másnak, annál inkább fogyasztja önmagát. Azt is tőle idézem, hogy a néptanító szívét vasból alkotta az Isten, hogy elbírja azt a sok kegyetlen lábat, amivel a sorsa meggázolja. “Az ember ott él, ahol szeretik és becsülik” olvasásának folytatása