425 éves a Tamási Áron Gimnázium

A székely anyaváros legrégebbi középiskolája fennállásának 425. évfordulóját négynapos rendezvénysorozattal ünnepli 2018. november 7. és 10. között, amelyre szeretettel várják az egykori és a mostani pedagógusokat, diákokat, illetve mindazokat, akik valamilyen módon kötődnek az intézményhez. Ezúttal sor kerül a jelentős magyar kormánytámogatással felújított főépület felszentelésére és használatbavételére is. A programok egy része nyilvános, az idelátogatók és az itt élők egyaránt bekapcsolódhatnak.  “425 éves a Tamási Áron Gimnázium” olvasásának folytatása