BÁNJA-E A SZÉKELY? (18.4.) – SZENTEGYHÁZA, A FÜRDŐVÁROS

Amikor a múlt év végén bejártuk a helyi értelmiségiek által „hibrid településnek” nevezett kisváros falusi és városi részét, jól látszott, hogy a nehézipar lebontását követően megmaradt a hetvenes években kialakított „kezdetleges” és torzó jellegű központ, a tömbház-negyeddel és az egykori vasüzemmel, amely újabban több részre osztottan talált új gazdákra, és helyi vállalkozók láttak hozzá a hely revitalizációjához. “BÁNJA-E A SZÉKELY? (18.4.) – SZENTEGYHÁZA, A FÜRDŐVÁROS” olvasásának folytatása

SZÁZ ÉVES A SZÉKELY HIMNUSZ

Székelyföld abban a különleges helyzetben van, hogy nem önálló ország, még önrendelkezéssel sem bír, de két himnusza is van. Az egyiket, az ’Óh én édes jó Istenem, oltalmazóm, segedelmem’ kezdetűt, még magyar értelmiségi körökben is „ősi” székely himnuszként emlegetik és 14. századinak vélik. Az „új” Székely Himnusz az igazságtalan trianoni döntés után, 1921-es, illetve az 1922-es évben született.  “SZÁZ ÉVES A SZÉKELY HIMNUSZ” olvasásának folytatása

SEBESTYÉN PÉTERREL ZETEVÁRALJÁN

Tekintettel a járványügyi helyzetre, szándékosan nem hirdettük meg szélesebb körben azt a programot, amelyet a Zétavár Panzió És Kemping éttermébe szerveztünk. Sebestyén Péter Daloskönyvét P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező ismertette, majd a már bejáratott koreográfia szerint, közös éneklésben terebélyesedett ki az együttlét. “SEBESTYÉN PÉTERREL ZETEVÁRALJÁN” olvasásának folytatása

MEGÚJUL AZ ARANY GRIFF REND KELLÉKTÁRA

A mi életünket is jelentősen átalakította a járványhelyzet. A lassan nyolc év alatt rutinná vált heti programjainkat márciustól egészen nyárig – beleértve az edzéseket és táncpróbákat is – nem tudtuk megtartani. A kapcsolatot a csapattagokkal az online felületen tartottuk csupán – mondotta bevezetésként Sashalmi-Fekete Tamás, az Arany Griff Rend vezetője. “MEGÚJUL AZ ARANY GRIFF REND KELLÉKTÁRA” olvasásának folytatása

IN MEMORIAM GÉCZY GÁBOR (1963-2021)

Áldott jó ember volt. Az volt a küldetése, hogy tanítsa, megváltsa nemzetét. Valamiért túl korán visszahívták őt az Égi Világba, pedig még lett volna dolga itt elég. De a magokat elhintette, s amelyik jó talajba hullott ki is fog csírázni, szárba szökken és bő termést hoz. Ezáltal továbbviszik a tudást, és ezt a magvető is tudja. Ha majd látja odafentről az általa hátrahagyott fénylánc erősödését, tudni fogja, hogy földi léte nem volt hiábavaló. “IN MEMORIAM GÉCZY GÁBOR (1963-2021)” olvasásának folytatása

SZÉKELYFÖLD JANUÁR

A folyóirat 2021/1. számában verssel jelentkezik Bartha György, Bíró József, Borsodi L. László, Czilli Aranka, Keszthelyi György, Király Farkas, Nagy Attila, Nyerges Gábor Ádám és Papp-Für János. Prózát publikál Borcsa Imola, Kiss Noémi, Erdei L. Tamás, Simó Márton; Florin Irimia novellája Szonda Szabolcs fordításában olvasható. “SZÉKELYFÖLD JANUÁR” olvasásának folytatása

TŰZVÉSZ A CSÍKSOMLYÓI CIGÁNYTELEPEN – FRISSÍTVE!

Tűz ütött ki csütörtök este Csíkszereda Csíksomlyó városrészén, a Somlyó u. 33. sz. alatti telepen. A hivatásos tűzoltók este 9 óra 5 perckor értesítették a sajtót, hogy a viharos gyorsasággal terjedő tűzhöz három egység vonult ki három szerkocsival és egy rohammentővel. “TŰZVÉSZ A CSÍKSOMLYÓI CIGÁNYTELEPEN – FRISSÍTVE!” olvasásának folytatása

GONDATLAN ÉS SZÉKELY

Nehogy azt higgyük egy percig sem, hogy mi különbek vagyunk másoknál. Akár a deákné vásznát is emlegethetnénk. Nem vagyunk jobbak annál. A jórészt múltba vesző hagyomány szerint valahol a magyar, de az is lehet, hogy a székely glóbuszon történhetett a régi szólás alapjául szolgáló eset. Hiszen egy eléggé gyakori jelenségről van szó, amely a Hajdú-Biharban levő Hencida és a Kolozs megyei Bonchida közötti térben, de akár ehelyt a szomszédban is, bárhol megeshetett. “GONDATLAN ÉS SZÉKELY” olvasásának folytatása

FARKAS ÁRPÁD GYŰJTEMÉNYES PUBLICISZTIKA-KÖTETÉRŐL

Pillanatra elbizonytalanodik az olvasó, ha Farkas Árpád gyűjteményes kötete fölé hajol. Kétség támad benne, és önvizsgálatra kényszerül: vajon képes lesz gondolatban követni a Költőt a lövészárkokban, a dekkungok labirintusaiban, amelyeket ő talpon, négykézláb, hason csúszva, de mindig föl­emelt fővel végigjárt? “FARKAS ÁRPÁD GYŰJTEMÉNYES PUBLICISZTIKA-KÖTETÉRŐL” olvasásának folytatása

A 2020-AS ESZTENDŐRŐL

Mit mondjunk? Rendhagyó év volt, annyira, hogy még most is a hatása alatt nyögünk, bár egyre inkább úgy tűnik, hogy van esélyünk a szabadulásra. Talán túléljük a pandémiát és annak következményeit… Nézzük hát át, készítsünk leltárt az eltelt tizenkét hónapról. Hadd lássuk a számbavételkor a veszteséget, a kárt, és azt is, amit tulajdonképpen a kór hozott elő belőlünk. “A 2020-AS ESZTENDŐRŐL” olvasásának folytatása