MEGMARAD-E A VAGYONUNK?

Amikor ilyen vízválasztó pillanathoz érkezik a világ, mint most is, minden átértékelődik. Le. És fel. Élelmiszerüzletben jártam a tegnap reggel. Szokásom szerint vásároltam meg a legszükségesebb cikkeket. Kenyeret, felvágottat, tejet és zöldséget. Volt bennem némi szorongás is, hogy egyik vagy másik megszokott termék időközben eltűnt. “MEGMARAD-E A VAGYONUNK?” olvasásának folytatása

SEBESTYÉN PÉTER – SZABADDÁ VÁLNI A RABSÁGBAN

Döbbenetes képek peregnek le szemeim előtt, látva, ahogy Bergamo utcáin tízesével haladnak a katonai teherautók, tele halottakkal, akik áldozatául estek a gyilkos kórnak. A spanyolnátha idején is kazlakban álltak a halottak a halottasházak előtt. A túlélők meg sokkoltan meredtek a látványra… “SEBESTYÉN PÉTER – SZABADDÁ VÁLNI A RABSÁGBAN” olvasásának folytatása

MASZK – ÉS A MÖGÖTTE FEJLŐDŐ ARC

Lassan kötelező ruhadarabbá válik. A túlélés eszközévé. Alatta – ha megérjük – kifejlődhet az új arcunk is, de ahhoz még sokat kell tűrnünk és cselekednünk. Furcsa ez a helyzet, amikor a láthatatlan ellenséggel kell megküzdenünk. Biztos, hogy túllép ezen is az emberiség, csak annak igen nagy az ára. Most fizetünk. Életmódunkért. A nemtörődömségért. A legfőbb tényező pedig mindebben a jellem. Az egyéné. A közösségé. Az államé. “MASZK – ÉS A MÖGÖTTE FEJLŐDŐ ARC” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – A FERTŐ, AZ FERTŐ. AZ AGYAKBAN IS.

Kié a jövő? Azt mondják, azt fröcsögik, azt harsogják, azt írják, azt tolják a képünkbe, ha kell, ha nem az interneten, köztéren nem, mert az tiltott – kicsiny, de harsány csoportok –, hogy az övék. Pedig ott a kapocán mindenkinek az orrában, hogy ne hordjuk fenn erősen a fejünket, s ne ágáljunk azzal, hogy különbek, jobbak, erősebbek, ellenállóbbak lennénk a többinél. Mert nem vagyunk azok. Bárhogy, bármit érezhetnek, mások sem. De ők sem. “SIMÓ MÁRTON – A FERTŐ, AZ FERTŐ. AZ AGYAKBAN IS.” olvasásának folytatása

SÉTA JÁRVÁNY IDEJÉN A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN (2.)

Ez alkalommal sem az volt a cél, hogy embereket fényképezzünk, hiszen továbbra is figyelmeztetnénk mindenkit arra, hogy az a legjobb védekezés, ha otthonainkban maradunk. A székelyudvarhelyiek igyekeznek is betartani a lakhely-elhagyási tilalmat. Csak a legszükségesebb árucikkekért járnak el az üzletekbe, és kisebb egészségügyi sétákat tesznek, hiszen ajánlott a mozgás is. Mértékkel. És óvatosan. “SÉTA JÁRVÁNY IDEJÉN A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN (2.)” olvasásának folytatása

A KULTÚRÁRÓL – …„LÁBOD ŐSI ÖSVÉNYRE ISMER/ AKÁRMIKOR JÖSSZ ITTHON VAN AZ ISTEN”

Olykor kétségbeesetten javítgatok az utolsó pillanatban egy-egy hírt, amellyel különböző rendezvényekre csalogatnám embertársaimat. A minap arról egyezkedtünk, hogy tartunk egy könyvbemutatót zárt ajtók mögött. Aztán lemondtunk róla. A meghatározhatatlan jövőbe, valamikorra halasztottuk. “A KULTÚRÁRÓL – …„LÁBOD ŐSI ÖSVÉNYRE ISMER/ AKÁRMIKOR JÖSSZ ITTHON VAN AZ ISTEN”” olvasásának folytatása

SÉTA JÁRVÁNY IDEJÉN A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN (1.)

Amióta kijárási tilalom van, nem volt szerencsém jobban körülnézni Székelyudvarhely zsebkendőnyi belvárosában. Már éreztem a mozgás hiányát, úgyhogy rászántam magam egy felfedezőkörútra. Nem a boltig mentem holmi apróságért, kenyérért, se nem az autóhoz, hanem kicsit tovább. “SÉTA JÁRVÁNY IDEJÉN A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN (1.)” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – NINCS KERTELNIVALÓNK

Tulajdonképpen soha nem is lehetne. Ám annyira megszoktuk a köntört és a falat, hogy nagyon. A mellébeszélés és elhallgatás egyaránt veszélyes ez idő tájt. Értesülhettünk arról, hogy követhetetlen az országban a fertőzések útvonala. Százezrek érkeztek vissza valahonnan, olyanok köztük, akiket évek óta nem látott a mioritikus és a hargitás haza. “SIMÓ MÁRTON – NINCS KERTELNIVALÓNK” olvasásának folytatása

HOL VANNAK A KATONÁK?

Jelenleg a megcsonkított márványtábla a főbejárati kaput követően a jobb oldali emeleti feljárónál látható. Hosszú évtizedekig a városháza fűtőházában várta sorsa jobbra fordulását, mivel 1923-ban az akkori hatalom elrendelte a levételét. “HOL VANNAK A KATONÁK?” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – KÜSZÖB? HOLNAP?

Fogalmam sincs, hogy mit érhetek, mi történhet velem a következő napokban, képtelen vagyok, és fölösleges a tervezés, nincsen semmi értelme. Ami viszont biztos, igyekszem fegyelmezett maradni. Csendben és visszafogottan végzem a dolgomat. Mekkora öröm, hogy van család, hogy van otthon, s vannak erőtartalékok élelemből, jóból és szeretetből. “SIMÓ MÁRTON – KÜSZÖB? HOLNAP?” olvasásának folytatása