OLIMPIAI ESSZENCIÁK KÖZCÉLRA – AVAGY: ISTEN AZ OLIMPIÁN

Egy év késéssel, de lecsengett ez az olimpia is. Vannak, akik nyertek, vannak, akik veszítettek vele. Nyögvenyelősen indult, a japánoknak is nagyon rosszkor jött. Nem csoda, hogy a szervezők közül sokan visszaléptek, mások öngyilkosok lettek. De azért meg kellett szervezni, nehogy szó érje a ház elejét. Járványon innen, politikán és gazdasági hasznon túl mi, távoli gyalognézők mégis sokat nyertünk belőle. Főleg élményt, látványt, felemelő és megdöbbentő emberi helyzeteket, melyek így vagy úgy, de beleégtek lelki retinánkba.

“OLIMPIAI ESSZENCIÁK KÖZCÉLRA – AVAGY: ISTEN AZ OLIMPIÁN” olvasásának folytatása

ZAVARBAN VAGYOK

Annyi furcsa élmény ér manapság, hogy nem tudok eligazodni. Itt van a kovid. Mindenek előtt. És mindenek fölött. Aztán az oltás. A melegek és a transzneműek mozgalma. A gazdasági problémák. Az energiaválság. A túlfogyasztás által okozott bajok, amelyeket nem is nagyon akarunk tudomásul venni. Szóval: nem egyszerű nekünk ebben a kortárs világban élnünk, s itt lennünk. Azt sem tudjuk, hogy kell-e félnünk, vagy bár aggódnunk a jövő miatt…

“ZAVARBAN VAGYOK” olvasásának folytatása

MEGÉRI?

Fizetett szabadnapot kapnak azok, akik beoltatják magukat. No meg ajándék-traktort, s egy csomó olyan szolgáltatást, amelyek nem létfontosságúak. Mehetnek hétvégén a plázákba, kaszinókba, koncertekre. Kedvezményeket, különleges előjogokat biztosítanak a rendes polgároknak, hadd egye az irigység vagy a szégyen azokat, akik ebben az illiberális demokráciában mernek önmaguk lenni, bízni Istenben, és vigyáznak az egészségükre.


oltas_benu_hu

A kutyát is jutalmazással idomítják… Hadd tépjék a hajukat az oltásellenesek. Hadd mutogassanak újjal rájuk a többiek: nesztek, kellett nektek hősködni!… Hogy is ne, amikor a lakosság fele túlsúlyos. Túl sokat lazítottunk már, legyünk fegyelmezettebbek.

Viszont akkor hol vannak a szabadságjogok, amiért annyit kellett harcolni az egyház ellen is? Mikor élvezzük? Karanténban, onlájn? Vagy akkor hol van a szabadság? Melyik szabadság? Mikor vagyok szabad: akkor, amikor mehetek jobbra is, balra is, vagy amikor azt mondják nekem, ezt meg szabad tennem, azt nem…? Hiszen még Isten is korlátozza saját mindenhatósághát, csakhogy az én szabadságomat biztosítsa. Lám az ember ennyire nem mindenható… Fölöttébb tanulságos, hogy Jézus is hatalmat adott a tanítványoknak a gonoszlelkek fölött, de az emberek szabad akarata fölött nem…

De ha nem merik a hatóságok kötelezni a szabad akaratot, s nem is képesek egy jó alternatívát, motivációt felkínálni, amiért érdemes feladni szabadságunkat, akkor inkább korlátoznak: nem mehetsz akárhová, akármikor. Ki van ez találva. Ez a deficites demokrácia, ez a vírusfóbia már csak ilyen. Önként, dalolva adok oda mindent, hisz megéri. Hiszen az életről van szó?! Micsoda? Melyikről? Mit miért cserébe? Mi ér meg mit? Nem elég már a gyorsteszt, a zöldigazolvány, köteleznek: e nélkül nem lehetsz orvos, asszisztens, munkás, pincér, gyógyszerész, meg egyéb. Ha már falanszter, én azzal kezdeném, hogy mindenki szolgáltassa be az autóját, a mobilját, a bankkártyáját… Vagy fordítva: ha oltás, legyen oltás. Ha háború, legyen háború! Mindenki kapjon egy új házat, egy életre szóló előfizetéssel rásegített telefont, vagy egy vadi új Mercit, és az állam vállalja át 50 évre az üzemanyag költségeket, s a teljes rezsit… Akkor megéri beoltatni magunkat. Há’ nem?…

Amikor Jézus örök életet ígér, rá se rántunk. Úgy engedjük el a fülünk mellett, hogy csak. „Bizony mondom nektek, aki értem s az evangéliumért… már itt a földön… százannyit… s ráadásul az örök életet!” Ez semmi? Nem, nem, – mi most akarunk itt a földön boldogok, elégedettek, sikeresek lenni. Nekünk ne parancsoljon senki…

S lám, lassan szorul a hurok, szépen terelgetnek, és mi tudományosan alátámasztva hagyjuk, engedjük, akarjuk. Megszavazzuk. Rábólintunk. Belenyugszunk. Csak semmi ellenállás. Mert mi is úgy csapongunk, haknizunk, mint a gonosz. Nem vagyunk következetesek. Szemben a jóval, ami állhatatos, biztos, és kitart az igazságban. A rossz meg kapkod és hazudozik össze-vissza… Mert a lelki immunrendszert már rég szétszedte a diábolosz. Pont ezzel az ígérettel: megéri… Mert mi az örök élet, ahhoz képest, hogy cserébe nem mehetünk itt plázába, Görögországba nyaralni, vagy nem vehetünk részt nézőként az olimpián? Hiszen meg lehet így is rendezni az olimpiát, ebben a gúzsba kötött szabadságban is. Mondhatni emberemlékezet óta nem volt ilyen bátortalan sportrendezvény. A japánok jószerével belegabalyodtak az általuk hozott szabályoknak való megfelelésbe, a fura szervezés és a körülmények még magukat a sportolókat is elkedvetlenítik. De valakiknek ez mégis megéri… Békeidőben, háború nélkül…

Micsoda rohadt ideológia bújik meg az ilyen lehangoló „életigenlés” mögött, egy kis meleg-, mélyzöld- meg járványhisztivel megspékelve?! S vajon mi lehet akkor a paraván mögött?

Sebestyén Péter

ELTERELŐ MANŐVEREK

Én nem tudom megmondani ebben a pillanatban, hogy melyek a legsúlyosabb gondok a mai világban, de sejtem, hogy nem az a problémakör, amely a különböző nemi beállítottságú emberek életéhez, helyzetéhez kapcsolódik. És azt hiszem, az sem annyira fontos, hogy a férfi emancipáltabb-e vagy a nő. Illetve – szerintem – nincsen különösebb jelentősége annak sem, hogy mely rasszhoz tartozunk, mennyire barna, fehér, vagy fekete a bőrünk, s miféle előnyöket és hátrányokat élvezünk. Ezek mind-mind olyan összetevők, amelyek körül már sokat ügyködött az emberiség a letűnt generációk során, amióta az eszünket tudjuk és van kultúrtörténetünk. Mindenhez létezik törvényi és szabályozási szoftver, csak éppen alkalmazni kellene. Akár jól is csinálhatnánk mindent. “ELTERELŐ MANŐVEREK” olvasásának folytatása

ÉGI TŰZ PIROSBAN

Be jó, hogy ehhez nem kell kampány, mint az oltáshoz. Csak meghallani az égi hívó szót onnan belülről. Csak engedni a szent hely vonzásának. Csak engedni a Lélek beárnyékoló erejének. Mert az ő beárnyékolása nem hiány, hanem többlet. Az Isten átlelkesítő erejével való „lefödöttség”. Akkor vehetjük az égi jelet, mely átcikázik kicsik és nagyok, fiatalok és öregek, falusiak és városiak szívén, és megérinti, megbabonázza, „átfesti” lelki ereit.

Jó volt érezni ezt a százezres tömeget áhítatban, csendben, imádságos alázatban. Hogy ország-világ, hatóságok és kíváncsiskodók, világhálós rajongók és otthonülő, puhány bátortalanok szeme láttára képviselte az Istenbe vetett hit erejét, a nép élni akarását. Lelkigyakorlat volt ez a javából, tele biztató üzenettel, felhívással, lüktetéssel. Hiszen akik elindulnak a zarándokútra, hozzáadott értéket képviselnek. Mutatják az utat a többieknek is. Akik még nem értek haza, akik még úton vannak, csak éppen a másik irányba, és még nem tértek meg.

Akik eljöttek Csíksomlyóra azok felerősítik egyházunk hit- és nemzetmegtartó erejét, hiszen csak az Istenbe kapaszkodás segít át minden testi-lelki, egyéni és közösségi hullámvölgyön. Mint a búvár, aki lejárt a víz mélyébe és felhozta a belé ejtett kincset, majd fölbukkanva fölmutatja, íme, itt van… Ilyenkor egymás jelenlétéből, imájából, énekéből is erőre kapunk, mert a Láthatatlan Lélek szórja tüzes nyelveit és általa megtáltosodunk. Felbuzog a vér ereinkben, tűz gyúl a szívünkbe, és mint patakocskák eső után, „összefolyik” szeretetünk, hitünk a közösbe, egyesül egy nagy folyamba, tengernyi mélységgé dagad, amelynek nem tud földi erő ellenállni.

Mekkora ereje van a közösségi imának. Ilyenkor látszik meg. Ezt már „pogány” szinten is ezrek tapasztalják egy koncert közönségeként, vagy egy mérkőzés alatt. Hát amikor százezer magyar-székely-katolikus-hívő döbbent csendben vagy mennyei hangorkánban dicsőíti az Urat, s köszönti a Szűzanyát. Isten azokra küldi Lelkét, akik befogadják, akik ráhangolódtak és hagyják, hogy átjárja életüket. Mint a kászoni tejbegyűjtőnél, ahol a déli harangszóra, külső beavatkozás nélkül mindenki egyszerre imába kezd. Napi rendszerességgel. Vagy mint a Gyimes-völgyi, „szerbe járó” gazdák hétköznapjaiban, akik Pünkösdtől Szent Andrásig, annyi napra, ahány tehenük van, magukra vállalják a többi gazda jószágát, ellátják, gondoskodva a másikról, áldozatot hozva közösségéért, és ilyenkor a vasárnapi szentmisét a természet oltáránál élik át.

Mert a többiek imája és az ő szeretetszolgálatuk felhasítja az egeket.

Jó lenne, ha a Pünkösdi Lélek minket is munkába állítana, hogy vállaljunk felelősséget egymásért, közösségeinkért. Hogy megbecsüljük kapott értékeinket, a Lélek ajándékait. Egyik plébánián hallottam, hogy a helyi plébános már hat éve elhunyt, templomot és közösséget is épített, de még senki nem mondatott érte szentmisét… Pedig Boldogemlékű Márton Áron, nagy püspökünk, népének nagy zeneművét már megalkotta, a kottát lefektette. Most már csak éppen játszani kellene belőle.

Veni Sancte Paraklétosz!

Sebestyén Péter

JAJ NEKTEK, SZÉKELYEK!

Ha szívósabbak vagytok, mert még a globalizáció nem mosta ki ellenálló génjeiteket, azért. Ha meg ki meritek jelenteni önálló véleményeteket, fenntartásaitokat a divattal szemben, azért.
Ha nem kaptátok el idejében a vírust, azért. Ha meg minden aprósággal nem szaladtok orvosért, azért.

“JAJ NEKTEK, SZÉKELYEK!” olvasásának folytatása

EURÓPA KIZÖLDÜL

A ’68-as nemzedéket általában a lázadással szokták jellemezni, akiknek elegük volt a háborús sérelmekből, az állam központosító hatalmából, a diktatúrákból, de akár a demokráciából is. Ők virággal, és nem tankkal akartak békét, szakállt és hosszú hajat növesztettek, közülük kerültek ki a hippik, a beat korszak fenegyerekei, akik polgárpukkasztásukkal hergelték az aktuális hatalmat, és azt a rendszert akarták ledönteni, amely érzésük szerint megfojtotta szabadságvágyukat. A keleti tömbben a kommunizmust, nyugaton a frissen alakult Európai Gazdasági Közösséget és az amerikai mintára egyre terebélyesedő kapitalizmust. Mao Ce-tung-ot és Che Guevara-t éltették plakátjaikon. Ez a bébi-bumm nemzedéke, akihez köthető a neoliberalizmus, az abortuszig terjedő szabadságvágy, a diáklázadások, a Jézus Krisztus Szupersztár, az új baloldal megjelenése. Belőlük nőttek ki a „természetkedvelő” ökopártok, a zöldek is. Kiábrándultak a szociáldemokráciából, pacifistákká lettek, felkarolták a melegeket és a migránsokat, öko-progresszívként pedig egyből divatossá váltak. A szerelemben, békében, barátságban egyetértettek, de a munkáról valahogy nem esett szó… Mostanra annyira kizöldültek, hogy Európa vezető tényezőivé váltak. A tavalyi EP-választáson már 24%-kal képviselik a választókat (1), főleg a német-holland és északi tengelyen. Idén ősszel pl. a német CDU-CSU pártszövetséget is megszorongathatják, sőt Robert Habeck és Annalena Baerbock akár Merkel asszonyt is kiüthetik a kancellári nyeregből.

Szakértők szerint felívelésük titka, hogy nemzedékről-nemzedékre vitorláikkal kifogják a társadalmi elégedetlenség szelét, és képesek megújulni. Főleg jelszavaikban és kaméleoni színeváltozásaikban. Hiszen vegytiszta neomarxisták, csak most a szoci jelszavakat trendibb, hangzatosabb panelekre váltották. Szóval nem az elvhűség, a zöld ideológia az erényük. Az csak álca. Az csak maszlag. Beetetésnek való csali, reklám. Amolyan mézesmadzag pszichológiai ráhatással. Hiszen ez nagyon menő.

Tetszetős és jól mutat ez a zöld címke. Könnyen lehet vele szavazatot gyűjteni. A zöldek annak idején a német egyesítést sem akarták, Európát is meg akarták menteni a jobbra tolódástól, de azért megszavazták a koszovói háborút, törvényesítették volna a pedofíliát, és mindenáron szembeszálltak az idősek világával. Olyan törvénykezdeményezésük is volt, hogy a tolókocsis „betegek” szexuális szolgáltatásait is vállalja át az állam, pusztán szociális érzékenységből… Gondolhatunk a félig magyar származású volt külügyminiszterre, Joschka Fischer vesszőfutására is, aki farmernadrágban és tornacipőben tette le esküjét a Bundestagban, 1985-ben. Vagy akinek a szerbiai bombázások után párttársai festékbombával sebesítették meg a fülét egy pártkongresszuson, majd véres fülét tapogatva mondta tovább beszédét… (2) Ezek a zöldek – miután félreállították a „balos öregeket” az útból – ma harsányan fújják a riadót a globális felmelegedés miatt, tiltakoznak az atomerőművek ellen, szeretnek minden szociális témában érzékenynek mutatkozni és zöld célokat tűzni zászlójukra, de azért a „zöldség” nekik csak szlogen. Ők egy modern, városi, fogyasztó, jómódú polgárban gondolkoznak, aki meg tudja engedni magának, hogy Porschéval járjon, egzotikus nyaralásokra repüljön, és aki számára hitelezze meg a bank a zöldberuházásokat és zöldprogramokat, a körforgásos szemétgazdálkodást, és addig nem nyugszanak, míg Európa országai nem viszik két fokkal lejjebb a globális hőmérsékletet. (3) Egyébként is Európának meg kell fizetnie a gyarmatosítás árát. Találóan jegyzi meg egy hozzászóló a világhálón: Európa kényes önimádata fenntarthatatlan, s a világ eddig kihasznált, kizsákmányolt néptömegei sem kívánják kiszolgálni többé. Bangladesi varrónő, szíriai utcagyerek, kínai napszámos, indiai kecskepásztor, afrikai melós, Srí-lankai földműves, chilei bányász, filippínó halász… – mind-mind látják tenyérnyi “csudatükreikben”, milyen életre futja álomvilágunkban – a vérük és szenvedésük árán! (4)

De a zöldek szerint ehhez először jólét kell. Mert a jólét növeli a toleranciaszintet, s akkor a középréteg, a városi polgárság majd egyre elfogadóbb lesz. Ezt pedig addig erőltetik, amíg hatalomra kerülnek, amíg az Antarktisz is kizöldül. Mi meg bele.

Ölelgetjük a fákat, odaláncoljuk magunkat az atomhulladékot szállító vonathoz, és szelfit készítünk a kitörő vulkán mellett, hadd szörnyülködjön a jónép. Vagyis semmivel sem különbek bármelyik balközép vagy jobbközép pártnál. Sőt, ha lehet, még veszélyesebbek is a többinél. Lefogadom, hogy ez a projekt is csak addig lesz érdekes, amíg hatalomra nem kerülnek. De azért sem tenném a kezem tűzbe, hogy közülük valaki is vágott volna egy rend zöld füvet az istállójában kérődző marhájának. Mert a teremtésvédelemért dolgozni is kellene. Nem csak az irodában, hanem a kezünket is összepiszkítva, néhanapján…

Érdekes, hogy a falvakról, az ottani életszínvonalról, az ottani természetes „zöldségről” nem beszélnek. Az biztos, csak nyersanyagtartalék, legyen mit felélnie a városinak. A falut szerintük nem kell élhetővé tenni, oda nem kell jómód. Maradjon csak bunkó-paraszt falusi, ha véletlenül valaki ott rekedt…

Semmi sincs új a nap alatt. De sajnos a demagógiával minden nemzedéket újra meg lehet etetni. A mai fiatalokat is. Amikor apáik, anyáik lejáratásában egyes politikai és társadalmi erők szorgosan elöl járnak. Hogy ők majd feltalálják a lyukat a tésztán. S kidobják az ablakon a szüleik által képviselt értékeket is. S a gyermeket is. Vagyis a jövőt. Elég egy ilyen úri hóbort hozzá. Maradnak a szétzilált kultúra darabkái, bugyrai. Olyan gumiszerű, nyúlós, ragacsos, nyújtható-gyúrható, jellegtelen massza. Mert miközben letiltanák a szént, az atomot és a fát, csak autóval szeretnének járni és nem gyalog. Gépeik és műszereik, eszközeik és ruhájuk, találmányaik és csomagolóanyagaik csupa műanyag, szénszálas, génkezelt és génmódosított, fertőző és mérgező anyag. Vagy éppen nemesfém. Mert miközben kell a tiszta környezet, a zöld fű, az oxigén, aközben hektárszámra betonozunk és piskótakövezünk, „ápiás” segítség nélkül nem akarunk földet művelni, kényelmesen és kevés munkával akarunk sok pénzt keresni, a kertes ház udvarát is leaszfaltozzuk, és terepjáróval megyünk bevásárolni a „mallba”. És kivágjuk az erdőt, mert kell az utaknak és a lakónegyedeknek, de azért folyóinkba és patakjainkba hetente zsákszám öntjük a szemetet.

Úgy látom, ez a nagy zöldülés csak hóbort. Akik csak politikai „ződséget” beszélnek, elvonják figyelmünket a lényegtől. Manőverük sima elterelő szemfényvesztés ahhoz képest, amit Isten, és az általa teremtett környezet „elvárna” tőlünk, ha élni akarunk. Ha valóban fontos lenne nekünk a zöld természet és a tiszta levegő.

Az Úr nékem pásztorom, nincsen hiányom semmiben. Zöldellő réteken terelget engem, csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti… (23. zsoltár 1)

Ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?… (Lk 23, 31)

A zöld szín alapvetően életpárti. Minden mi zöld, él. Sarjad, buján dúskál az életben. A zöld levelű növények biztosítják a levegő frissességét, ahol zöld van, ott tombol az élet. Még a sivatagi oázisban is. A zöld a színskála közepén helyezkedik el. A kékkel együtt. A zöld szín nyugtatja az ember szemét, látványa tág térhatást eredményez. A vásárlók 80 százaléka a színes hirdetésekre bukik, az alapján dönt a vásárláskor. A zöld szín pihentet, feltölt. Aki a zöldet elutasítja az boldogtalan lesz. A zöld azt jelzi, hogy neked szabad. Meg van engedve. Szabályosan, jól cselekedtél. Nyomd meg a zöld gombot és elindul a masina. Amikor zöldre vált a lámpa, mehetsz. Ellentétben a pirossal, ami tilt.  A zöldnek is van veszélye. Ami méreg, ami éretlen, ami nem neked való. Méregzöld a smaragd, a „romlott” gyógyszer, zöld a „mérges” kígyó, a gyík, a varangyos béka vagy a krokodil.

Együnk sok zöldséget, az bio. Könnyű a gyomornak, sok benne a vitamin. Azt azért jó tudni, hogy szikrányi kicsi kolbász nélkül a kapa nyele hamar kiesik a kezünkből. Jobb, ha zöldevő állatok húsát is belefőzzük a levesbe. És milyen finom a zöld tea. Egyszerre frissít és nyugtat, eltölt energiával. Belső békével. Akárcsak egy erdei séta. A 15. században az esküvői ruhákat is zöld szövetből varrták. Hiszen ez a leggyakoribb szín, ami körülvesz minket a természetben… Az örökzöld fenyvesekről nem is beszélve. Békés állandóságot adva az embernek, mint az évezredes olajfák az Olajfák hegyén… Noé galambja is zöld olajágat hozott a csőrében. Megnyugodhatunk: a vízözön elmúlt.

A zöld a reménység színe. A hétköznapok reménye, mint a liturgikus ruhákon. Krisztus megváltotta a világot. A természetünket is. Ő az új teremtés „zsengéje”. Az élet fája általa kizöldült. Ez a megváltás tavasza.

Már rügyeznek a fák. Virágzik a cseresznyefa. A barackvirág illatozik. Nyújtózkodik az aranyvessző is. Sarjad a vetés, akár a fű. Vajon hozunk-e termést? Vagy megzöldülünk, mint krumpli a pincében?…

Sebestyén Péter

(1) https://index.hu/kulfold/2019/07/19/zold_partok_zoldek_europa_nemetorszag_grune_klimavaltozas_zold_new_deal/

(2) https://privatbankar.hu/cikkek/makro/orban-szamara-remalom-lenne-a-nemet-zoldek-hatalomra-kerulese.html

(3) https://mandiner.hu/cikk/20200115_nemet_zoldek

(4) https://danubecapital.hu/blog/ebbe-mindenki-bele-fog-zoldulni-avagy-elerkezett-a-zold-gazdasag-a-zold-penzugyek-kora/

MŰKÖNNY

„Jeruzsálem, Jeruzsálem, hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, mint tyúk a csibéit, de te nem akartad. Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat… Bizony mondom nektek, nem láttok engem mindaddig, amíg így nem kiáltoztok: »Áldott, aki az Úr nevében jön!«”(Mt, 23, 37; Lk 13,35)

“MŰKÖNNY” olvasásának folytatása

A NYELV EMLÉKE

Gyakran esik szó arról, hogy melyek a veszélyeztetett mesterségek. Nem a pár évtizede eltűnt foglalatosságokról beszélünk, az olyanokról, mint a kerekes, takács, tímár, csizmadia, hanem azokról, amelyek pillanatnyilag vannak végveszélyben. Magunk is tanúi lehettünk annak, hogy a szemünk előtt tűnt tova a klasszikus értelemben vett nyomdászat egyik alapfoglalatossága, a szedés, amikor szedőmesterek kézi módszerrel végezték az ólomból kiöntött betűk összeválogatását.

Korábban olyan is volt, hogy telefonközpont-kezelő. Nem találni kondást, azaz kanászt, a gyengébbek kedvéért: disznópásztort. Nem hihető az sem, hogy a gombkötővel, esetleg a szappanfőzővel túl gyakran találkozhatnánk. Pillanatnyilag egy igen komoly tudást igénylő és valaha megbecsült szakma, az órásmesterség van eltűnőben. Néhány hete hunyt el a székely anyavárosban az utolsó. Olyan mesterember volt, aki tanulta ezt a szakmát és ismerte a mechanikus szerkezetek titkait. Magában hordozta azt a sok évszázados tapasztalatot, amelyet az órakészítés során halmoztak fel világszerte. Nyilvánvaló, hogy végigszenvedte a változásokat, amelyek a pár utóbbi évtizedben következtek be, de nem engedte, hogy kivesszen belőle a tudás csínja-bínja, puszta kihívásból, hobbiból is megjavított egy-egy ingaórát, vagy klasszikus karórát, amelyről tulajdonosa azt sem tudta, hogy időnként fel kell húzni. Mert sokan egyszerű elemcserélőkké egyszerűsödtek, akik még bírták. Aztán nem bírták. Viszont, amikor szó esett az okos-óráról a beszélgetéseink során, azt mondta, hogy nem, azt már nem, ott véget ért a tudománya. Ott érzi, hogy már nem kell a mesterember. Mert már nem arról a hagyományos eszközről van szó. Átlényegül, beépül egy-egy szakma lényege valamibe, és egyszerű funkcióvá lesz.

A technikai fejlődés, az életmód megváltozása hozza magával. Szokták mondani. A korszerűsödés azonban olyan tartalmakkal bír, amelyek az egyszer használatos eszközök felé irányítanak. És gépek dolgoznak. Végzik helyettünk, illetve a letűnt mesterek helyett is ellátják a feladatokat. Olyannyira, hogy jódolgunkban mi csak egyszerű felhasználók vagyunk, akik természetesnek tartjuk a működést. Hogy aztán mitől való, s mire jó a gyorsított fejlesztés, azt nehéz megmondani. Hogy mire való az ésszerűtlenül sebes változás, azt csak az üzleti szemlélet, a haszon motiválja. Megfigyelhető, hogy még a koronavírus-járvány is gyorsított egyet ezeken a folyamatokon. Kedvezett e folyamatnak. Megtörténhet, hogy át kell fogalmazni lassan azt, hogy mi rejlik a tanító, a pap, a riporter képzete mögött. Ezek is csak egyszerű példák. Lehetne akár százat sorolni most itt, az eltűnés határvidékén járkálva. Mert egyre inkább nem az, ami, s aki volt korábban. Senki sem az. Ezek csak példák. Az elmúlás kapuján távozók közt még sok más hagyományos foglalatosság örökre veszni látszik.

Vajon ma ki tanít? És mire? Hogyan? Ki ír? És mit? Kinek? Ki tud? És mit? – Az interakciót emlegetik igen erősen az oktatás folyamatában. Nem olyan formában, hogy a nebulók jelentkeznek, nyújtják az ujjukat, és esnek ki a padból, s aztán elmondják, hanem teljesen másképp, virtuálisan. És egyre inkább arra tendál a dolog, hogy a diák mondja meg azt, ami kell, s ami nem. Hogy mi a helyes. Mert jobban tudja. Hiszen a virtualitás virtuóza. Meg az olvasó. Aki soha nem írt. Meg a hívő. Aki nem hisz. És különben is minek memorizálni, amikor minden ott van. Ott. Valóban. A pillanat töredéke alatt elérhető. Milyen országokkal vagyunk határosak? Melyik Európa leghosszabb folyója? Mi a munka? Mi a demokrácia? Hát a zsarnokság? Mi a tízparancsolat? Mennyi az annyi? – Pont annyi, mert ott a neten. A felgyorsult kommunikációban aztán meg sem nyikkanunk. Írunk esetleg. Ezt. Azt. Digilektusban. Ilyeneket: OK, SZVSZ, +TUD, MEG6Ó. Időmegtakarítás végett történik minden.

Ma már mindenki menő. Ha kicsit is nyitott a feje, akkor meg angolul kommunikál. Minek vacakolni a nemzeti nyelvekkel, hiszen tulajdonképpen egyek, egyformák, egyenlők, egyívásúak, egyneműek, egyszerűek vagyunk mindahányan. Ez a trendi még egymás közt is. Ez már digilect a javából. És az angol sem kell. Csak nyomokban az is… Kérdezz tőlem bármit/ Ask Me Anything: AMA. Gyakran ismételt kérdések/ Frequently Asked Question: FAQ. A szülők néznek/ Parents Are Watching: PAW… Ez a módszer kiterjedhet az élet és a nyelv minden színterére. Ily módon a nyelv egyszerű emlékké válhat lassan, mert arra is dögök leszünk, hogy olvassunk, mondatokat írjunk, hogy kinyissuk a szánkat. Mert elvileg ott a neten. Valóban. Jaj, Istenem/ Oh My God: OMG…

Simó Márton

KRŐZUSI KACSALÁB, EGÉSZSÉG, JÖVÉS, MENÉS, HASZON

Vonatkoztassunk el a dolgoktól. Nehogy az legyen belőle, hogy sérteném bárkinek is az emberi méltóságát. Ez a beszámoló egy tanulmány mentén fogalmazódik. Nemrég került a kezembe egy kiváló dolgozat, amely tudományos igényű ugyan, de nem mentes az irodalmi értékektől sem, hiszen érzékletesen írja le a kutatás tárgyát képező társadalmi csoport életterét, azt a miliőt, amelyben élnek. Olyanforma, mintha a videó-technika segítségével operálna, nem rögzít, hanem írás által ábrázol. Snittek ezek. Nagyon jó ez a valóságból visszavetített forgatókönyv, mert hitelesebb, hiszen már megtörtént, létezett eseményekről regél, illetve valóságos tárgyakat mutat. “KRŐZUSI KACSALÁB, EGÉSZSÉG, JÖVÉS, MENÉS, HASZON” olvasásának folytatása