Isten, félisten, sztár, celeb

– Mindig szükség volt istenekre – mondja a kolléga –, a görögök, a rómaiak is hozzátették feszt a magukét, az emberképűre szabott kisebb istenecskéket, hősöket, félisteneket, akik gyarlók voltak, s halandók is olykor, esendők, mint ők maguk. – Aztán jött a kereszténység – mondtam –, meg az emberléptékű és emberszabású szentek, a közbenjárók, az el- és kijáró illetékesek. Continue reading “Isten, félisten, sztár, celeb”

Többsávos támadás román térfélről

Úgy tűnik, hogy ezek a napok ismét a kisebbségi lét megaláztatásairól szólnak. Bebörtönözték a terrorizmussal megvádolt kézdivásárhelyi fiatalembereket, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, az állam visszavett egy jelentős erdőbirtokot a Bánffy-családtól, a Gyulafehérvári Táblabíróság elutasította a Gyulafehérvári Főegyházmegye keresetét a Batthyaneum visszaszolgáltatási ügyében. És ez még nem is minden. Continue reading “Többsávos támadás román térfélről”

Van-e időnk… meghalni?

A közelmúltban hallottam egy történetet. Egyik ismerősöm mesélte, hogy pár héttel ezelőtt járt fodrásznál. Borbélynál, nyilván, mert férfiember az illető. Nem az a fajta ember, aki sietős, aki túlzásba viszi elfoglaltságait, s azok hangoztatását. Nyugodt és kiegyensúlyozott, teszi a dolgát mindenféle feltűnés és viszketegség nélkül. Continue reading “Van-e időnk… meghalni?”

Van-e manapság igazi államférfi?

Vajon mi van most ebben az országban? Pár napja mondta az aktuális szállításügyi miniszter, hogy nem is kell autópályákat építeni az országban, hiszen egyelőre azért jönnek ide a multik, mert itt olcsó a munkaerő. A bársonyszékes népszolga szerint hagyni kell, hadd jöjjenek szárazföldön, vízen, levegőben – ahogy tudnak, de ne menjenek odébb –, legyenek szívesen továbbra is szipolyozni a népet, s ha már beleromlottak az itteni kátyúkba, maradjanak a nyakunkon sokáig. Continue reading “Van-e manapság igazi államférfi?”

„Olyan a székely falu, mint a farkát vesztett gyík”

Ezt a szállóige erősségű mondatot pár évvel ezelőtt Cseke Péter bátyám írta volt le. Valahogy megmaradt bennem, s felidéződött újfent. Egyrészt azért, mert eszembe juttatja a létezett szocializmusban fungáló Falvak Dolgozó Népe című lapot, illetve annak jogutódját, a Falvak Népét, mert az – rövid reinkarnáció után – aztán „anyagi források hiánya miatt” 1992 augusztusától odaveszett, és sajtótörténeti címszóvá vált lexikonjainkban. A székely falu azonban még nem… Tovább

Simó Márton

PUNGA

Különösebben nem kell magyarázni a Székelyföldön e szó jelentését. Vélhetően onnan az elnevezés, hogy annak idején, amikor városra szakadt atyánkfiai hazahozták az első műanyagtasakokat, akkor történt meg a szókölcsönzés. Kaptunk is érte a nyelvvédőktől és a kádári nemzettársaktól. Olyan volt, mint a majó. Continue reading “PUNGA”

PSZICHOPATÁK

Egy angol pszichológus-író különválogatta foglalkozás szerint az embereket. A listán a pszichopata foglalkozásoknál a köztisztviselő, a főszakács, a pap, a rendőr, az újságíró, a sebész, a kereskedő, a médiaszemélyiség (szerkesztő-riporter), az ügyvéd és a vezérigazgató szerepel. Nem mondom, cseppet sem megvetetendő társaság. Nem is szégyellem, inkább büszke vagyok, hogy idetartozom. Continue reading “PSZICHOPATÁK”

AZ ADÓFIZETŐK PÉNZE

Két friss hír: álneves olvasók nehezményezik, miért kell a vásárhelyi tanács döntése szerint pénzt költeni az ortodox templomok freskóinak felújítására; az RMDSZ volt szövetségi elnöke „nagyhangon” kijelenti, hogy nekünk rossz, ha Európában nemzetállamok lesznek. Ezért kell inkább Bukaresthez dörgölőzni, mert mi is adófizetők vagyunk. A harmadik pedig ráadásnak: az európai bíróság kötelezi Romániát, tekintse házasoknak az amerikai-román meleg házaspárt. Ellenkező esetben tetemes bírságot fizethet az ország. Eleshet akár az európai támogatásoktól is… Continue reading “AZ ADÓFIZETŐK PÉNZE”

AZ ÚRI KÖZÉPOSZTÁLYRÓL

Nem a K. und K. idején élt hivatalnoki rétegről van szó, sem a két háború közöttiről, amikor havi kétszáz pengő fixszel, az ember csak úgy viccelt, de még csak az átkosban fungáló két és fél ezer lejes fizetéssel ellátott munkásosztályról sem, hanem a mai népről, s a mostani állapotról. Egy közgazdasági tanulmányban olvastam, ahhoz, hogy világszinten normálisan élhessen az emberiség, mintegy hatszáz euróra lenne mindenkinek szüksége, s akkor ki-ki elfogadható szinten tengethetné napjait, de úgy, hogy közben élne is egy kicsit. Viszonylag nyugodtan. Continue reading “AZ ÚRI KÖZÉPOSZTÁLYRÓL”

VAJON EZ MÁR A VÉG?

Annak idején, amikor fiatal költő voltam, s botorul azt reméltem, hogy versek által igen sokat mehet előrébb a világ, akkor írtam egy alkalommal, hogy „felsértik szuverén héjadat az egymásba átviharzó évszakok”. A vers valahol megvan, békésen várja, hogy utókora legyen, s még én is itt, az új évezred eme lagúnájában igyekszem részt venni ebben-abban, kikötni olykor, képletesen tengerre szállni, máskor meg segítem mások lavírozását biztos vizekre. Világítótorony már semmiképp nem lehetek ugyan, az igazi tornyok a döntnökök, a választottak s a vagyonok kezelői. Mi csak elszenvedők, olykor haszonélvezők és apró kár/kórokozók vagyunk a nyájban. Ebben a fogyasztói turmában, amely napról-napra hozzáad ezt-azt a romláshoz. Continue reading “VAJON EZ MÁR A VÉG?”