A magyarok nem támogatják a migránsok betelepítését

Bakondi György, Magyarország miniszterelnökének biztonságpolitikai főtanácsadója a nemzeti konzultációról tartott országjáró fórumsorozat keretében, kétszázötven ember előtt hangsúlyozta: a rászorulóknak védelmet kell adni, de nagy tömegek ellenőrizetlen beáramlása nem előnyös. Nem szabad behozni Európába a válságövezetek problémáit, azokat humanitárius segítséggel ott kell megoldani, ahol keletkeztek – mondta. Ha egy uniós ország abban dönthet, hogy befogad migránsokat, akkor dönthessen abban, is ha nem kívánja ezt megtenni – tette hozzá. “A magyarok nem támogatják a migránsok betelepítését” olvasásának folytatása

Terrorista merénylet Stockholmban – FRISSÍTVE!

Sétálóutcába hajtott egy furgon a svéd fővárosban péntek délután 3 órakor, és legalább három embert halálra gázolt – jelentették a helyi hírportálok. A jármű ezt követően behajtott egy bevásárlóközpont területére, majd kigyulladt. A rendőrség megerősítette a tömeges gázolás tényét. “Terrorista merénylet Stockholmban – FRISSÍTVE!” olvasásának folytatása

Magyarország folytatja Európa védelmét

Mostantól senki sem léphet be illegálisan Magyarországra, az illegális határátlépőket az egész országból a tranzitzónákba szállítják vissza – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Bakondi György hangsúlyozta: ezzel az intézkedéssel nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió (EU) határait is védik, a többi közt annak érdekében, hogy ne történhessenek az elmúlt időszakra jellemző terrorcselekmények Európában. Megjegyezte: jelenleg is több százezer ember tartózkodik illegálisan és azonosítatlanul az EU területén. “Magyarország folytatja Európa védelmét” olvasásának folytatása

Határrendészeket és migránsokat fogtak el

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) képviselői szerda reggel négy Arad megyei határátkelőhelyen foglaltak le dokumentumokat, és 19 határrendészt kísértek be a DNA temesvári székházába. A hírtelevízió úgy tudja, azzal gyanúsítják őket, hogy mind ember-, mind pedig árucsempészeti ügyekben szemet hunytak csúszópénz ellenében. Ugyanakkor azt is jelezték a hírügynökségek, hogy Romániában regisztrált migránsok továbbra is folyamatosan próbálkoznak illegálisan átkelni a magyar-román zöldhatáron. Ugyancsak szerda hajnalban fogtak el 21 menekültet, akik közt iraki, iráni, szíriai és pakisztáni állampolgárokat azonosítottak. (A címkép archív felvétel – Forrás: glsa.ro.)  Tovább

Elfogták az isztambuli merénylőt

A török rendőrség január 16-án, hétfőn este elfogta a szilveszter éjszakai isztambuli merénylet elkövetőjét. Abdulkadir Masharipovot, aki 39 embert lőtt agyon és 69-et megsebesített. A terroristát Isztambul Esenyurt nevű kerületében kapták el – közölte a Hurriyet című török lap internetes kiadása. A Russian Today (RT) hírügynökség beszámolója szerint az üzbég férfit egy speciális akció keretében fogták el, egy barátja lakásában. A merénylő egy úgynevezett biztonságos házban rejtőzött, ahová követte őt felesége és gyerekei. Később a négy éves fiával menekült tovább. A gyerek a férfival volt annak elfogásakor. Masharipov a helyi médiajelentések szerint ellenállt a kommandósok akciójának. (Címkép: Northfoto.)

Keresztény menekültek kálváriája

Fotó: www.orientalista.hu
Fotó: http://www.orientalista.hu

A Keleti Keresztény Egyházak Németországi Központi Tanácsa (ZOCD), a Nemzetközi Társaság az Emberi Jogokért (IGFM) és több más szervezet közösen tartott berlini tájékoztatóján kiemelték, hogy a keresztények, jazidik és más vallási kisebbségek tagjai állandó félelemben élnek a németországi menekültszállásokon, és a testi sértéstől a szexuális bűncselekményeken át a halálos fenyegetésig atrocitások széles skálájával szembesülnek nap mint nap.

“Keresztény menekültek kálváriája” olvasásának folytatása

Hisznek-e a románok a hazai hírszerzőknek?

magyar_kartya

Miközben százezres tömegekben kóválygó idegen népek lépteitől eresztékeiben recseg-ropog a hagyományos polgári és keresztény értékrendet követő Európa szerkezete, újfent előkerül a magyar kártya, a szélsőségesnek és a veszélyesnek minősített magyar nacionalizmus. Vajon jó-e ez? Megengedhető-e, hogy idehaza keresse a bajt, a helyi hatalom most, amikor a világ száznegyven országának vezetői a Föld jövőjéről próbálkoznak egyeztetni, hogy egyáltalán fennmaradjunk-e, mint faj, vagy húzzuk magunkra örökre a szeméttől bűzlő hantot? Legfontosabb ilyenkor a hűvös nyugalom és a tényleges eredmények kivárása. “Hisznek-e a románok a hazai hírszerzőknek?” olvasásának folytatása

Imádkozzunk az igazságért!

Janus-dimon21

Imádkozunk az igazságos békéért, azért, hogy ne hurcoljanak meg ártatlan embereket Romániában! – írja Böjte Csaba atya. – Adná Isten, hogy senki ne szítsa a gyűlölet tüzét idehaza, most, amikor oly sok kihívással kell megküzdenie a Európának és a keresztény világnak! “Imádkozzunk az igazságért!” olvasásának folytatása

A lefejezett Európa – Lutetiának annyi?

szent_denes

Történelmi időket élünk? Valóban? Vagy egy szégyenletes időszak ez, amelyre nem szívesen gondolnak vissza – ha egyáltalán lesznek – majd távolabbi utódaink? Tudja a fene! Ki az, aki megmondja, hogy mostanában melyik pillanat válik emlékezetesebbé, mint a többi? Az ember csak kapkodja a fejét, amikor az 1 Mach fölött repülő harci gépek húznak el a feje fölött, s mire értelmezné a látottakat, a hírt, a bajt – mely közben ide is lezúdul -,  már hetedhét országból hallja/látja vissza torz tükrök által a cselekményeket. “A lefejezett Európa – Lutetiának annyi?” olvasásának folytatása