Olyan vidék, amelyet az Udvarhelyszékre látogatók ritkábban keresnek fel. Egyrészt azért, mert kissé félreesik a forgalmasabb útvonalaktól. Pedig volt itt élet, van, és lehetne a továbbiakban is. Jelenlegi írásunk a székelykeresztúrhoz közelebb eső településeken lezajlott építészeti és faluképszemlélő barangolásunk nyomán született a Székelykeresztúrhoz közelebb eső településeken. “BÁNJA-E A SZÉKELY (26.3.) – GYARAPODÓ CSEKEFALVA” olvasásának folytatása
A keresztény felekezetek is más-más utakat jártak/járnak, miközben Isten felé tartanak. De észre kell venniük egymást, és ha lehet egymást is támogatniuk kell. Nincs más út csak az Isten útja, énekelték az István a királyban… Én vagyok az út, az igazság és az élet – mondja Krisztus urunk… “CSILLAGOK ÚTJÁN, AVAGY MÁS ÚTON HAZAFELÉ…” olvasásának folytatása
A 2016-ban megjelent háromkötetes, több mint 2000 oldalas Székelyföld története egy 1872-ben született, számtalanszor és sokféle okokból elakadt terv késői megvalósításának is tekinthető. Az a történészgeneráció, amely – néhány fiatalabb kollégával is kiegészülve – ennek a munkának a gerincét megalkotta, tovább végezte kutató munkáját. “SZÉKELYFÖLD TÖRTÉNELMÉRŐL, TÖRTÉNÉSZEK ÚJ NEMZEDÉKÉRŐL” olvasásának folytatása
Legyünk együtt Angyalok a Mezőségen, tegyük együtt szebbé a erdélyi szórványban élő magyar idős emberek, gyerekek és családok karácsonyát! “ANGYALOK A MEZŐSÉGEN” olvasásának folytatása
Szokásához híven, decemberi számában a Művelődés karácsonyi köszöntőkkel üdvözli olvasóit, ezúttal Keszeg Vilmos kolozsvári néprajzkutató, egyetemi tanár gyűjtéséből nyújt egy csokorra valót. “MŰVELŐDÉS – 2021. DECEMBER” olvasásának folytatása
Az irodalmi hagyatékok kérdéskörének újragondolását több tényező teszi aktuálissá. A digitalizációs gyakorlatok és az ezek nyomán kibontakozó digital humanities mint diszciplína új lehetőségeket nyitott meg az irodalmi múlt értelmezésére, és az irodalmi hagyatékok hozzáférhetővé tételére. A megőrzés funkciójához a kortárs közegben hangsúlyosan kapcsolódik az operacionalizálhatóság igénye. “IRODALMI HAGYATÉKOKRÓL A KORUNKBAN” olvasásának folytatása
Kincses Előd 2021. október 2-án töltötte be 80. életévét. Erdély „nagy öregjei” közé tartozik, mindazáltal testben-lélekben megmaradt „örök fiatalnak”, aki Méray Tibor szavaival szólva „nem a magyarságból, hanem a magyarságért él”. A kommunista jogszolgáltatás a jogot – alantas eszköz gyanánt – az igazság és a jogosság gátlástalan kijátszására használta fel. Ezzel szemben Kincses Előd még a diktatúra legsötétebb időszakában is bízott a jogosság erejében, nála a jog az igazság kiviívásának áldott eszközéül szolgált. A hosszúra nyúló posztkommunista átmenet viszontagságos időszakában – immár több mint három évtizede – ebben a szellemben folytatja emberi és kisebbségi jogi, polgári és nemzeti jogvédelmi tevékenységét.
A Bethlenek és a Telekiek a középkortól a II. világháború időszakáig Erdély talán legjelentősebb főnemesi családjai – utóbbi família 1697 óta viseli a római szent birodalmi grófi rangot: katonák, politikusok, diplomaták, tudósok, kerültek ki soraikból. Templom-, iskola-, könyvtáralapítások és támogatások fűződtek nevükhöz. Az összeállítás a Bethlen család bethleni ágának és a széki Teleki család jelentősebb személyiségei közül mutat be néhányat.
A bonchidai Bánffy-kastély Erdély legnagyobb, az évszázadokig legépebben megőrzött főúri kastélya. Erdély viszontagságos történetének hullámhegyeit és-völgyeit leképezve ötvöződött az erdélyi kastélyok jellegzetes típusaként egységgé, s őrizte meg mindazt, amit a történelem és a művelődéstörténet romboló-építő kedve rajta alakított. A második világháború végnapjaiban aztán súlyosan megrongálódott, s a következő évtizedek alatt az erdélyi kastélyok jellegzetes sorsában osztozott, amely sors tragikus és megrendítő még akkor is, ha napjainkban – talán az utolsó pillanatban –, nagyszabású és távlatos újjáépítés keretében formát ölt az óvó-emlékvédő szándék. “SZÉKELYUDVARHELY – VETÍTETT KÉPES ELŐADÁS „ERDÉLY VERSZÁLIÁJÁ”- RÓL” olvasásának folytatása
Közismert alkotó esetében leginkább a nyolcadik X kopogtatásakor készítenek leltárt és visszatekintenek a megtett útra pályatársak, barátok, újságírók is. A tisztelgő köszöntőkben szerepet kapnak az értékteremtő életpályát meghatározó stációk is. Péntek János kolozsvári nyelvész és néprajzkutató akadémikus esetében nem maradhat említés nélkül a történelmi, néprajzi, népművészeti szempontból oly jelentős Kalotaszeg (és azon belül a szülőfalu, Körösfő); a középiskolai tanulmányok által a világra nyíló ablakot jelentő Nagyvárad (1959); egyetemi éveinek és tudományos pályájának Kolozsvára; a ’89-es rendszerváltás hozta szabadság és az azzal csaknem egyszerre érkező „digitális csoda”: a világháló. “PÉNTEK JÁNOS PROFESSZOR KÖSZÖNTÉSE” olvasásának folytatása
eszm.ro 