BÁLINT ANDRÁS-DÍJ 2021. – LAUDÁCIÓK

Amint arról hírt adtunk, ebben az évben Magyari Tekla független televíziós újságíró, szerkesztő, Boér Károly zenei szerkesztő és Sármási-Bocskai János szerkesztő-riporter – mindkét ünnepelt a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa – részesült elismerésben. A díjakat 2021. december 11-én, a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Házban tartott ünnepségen vehették át.

Az alábbiakban közöljük a Szentegyházán elhangzott laudációkat.

Magyari Tekla

Magyari Tekla közismert személyiség a médiában. Nem kell bemutatni a szentegyháziak körében, sőt, megkockáztatom, hogy egész Udvarhelyszéken személyesen is ismeri mindenki, aki a közéletben tevékenykedik, vagy részt vállal valamilyen szinten a közösség építésében. Operatőr kollégájával, Simó Csabával olyan székelyföldi életképeket és élethelyzeteket, sorsokat, pozitív példákat villantanak fel és mutatnak be, hoznak emberközelbe nap mint nap, amiről sokszor nekünk, helyieknek sincs tudomásunk. Valamilyen úton-módon mindig megtalálják azokat a jó embereket, nemes ügyekért dolgozó atyafiakat, a hagyományokhoz visszakanyarodó, falun építkező fiatalokat, helyi termékeket előállító csodaembereket, akiket érdemes képernyőre vinni, érdemes értéket teremtő tevékenységüket bemutatni, hátha mások is kedvet kapnak és követik példájukat.

Tekla az elmúlt évtizedben számtalan riportot készített ezekről a kovászemberekről, szebbnél szebb tanyákról, gazdálkodókról, kiváló kezdeményezésekről, és a vidék olyannyira megfertőzte, hogy a falu szerelmese lett, sőt, ő maga is ott képzeli el a jövőjét, egy hatalmas diófa alatt olvasgatva. Ez a vágya már átlépett az álmodozás szintjén: tavaly kalákában a malomfalvi telkén egy hagyományos parasztházat épített újra, s a kertből már ősszel begyűjthette az első biotermését.

Tudatos törekvése mindazt megmutatni, amit a székely falu még ad, ami a régi világból megmaradt, ami követendő, ami szép kezdeményezés, egyszóval hisz a pozitív példák teremtő erejében. Szerencsésnek nevezi magát, hisz ő választhatja ki azokat a témákat, amelyek közel állnak szívéhez, lelkéhez és gyakran úgy érzi, neki kellene fizetnie azért, hogy ezt a szakmát gyakorolhatja.
Tekla sikere a szakmai felkészültségben és az alázatban rejlik, a témák kiválasztásához is jó szeme van. Eszméletlen sok energiát fektet munkájába, hisz amint fogalmazott egy vele készült interjúban, ő maga a munkája. Nagyon fontos számára a kapcsolati háló, és tudatosan ápolja is ezt, hosszú távon gondolkodik. A jó újságírónak tudnia kell fejből, melyik anyaghoz kit „vegyen elő”, ki az, aki jól beszél, ki az, akitől jobb, szebb, tartalmasabb lesz az anyag. Tekla mindig megtalálja a megfelelő alanyokat, hangulatos riportjait régóta örömmel hallgatjuk. Pontos, megbízható, mindig betartja a határidőket, igyekszik a szépre, a jóra koncentrálni, hisz amúgy is annyi negatív, elkeserítő hír folyik a médiából. Úgy érzi, újságíróként van némi hatása a világra.

Tizennégy évvel ezelőtt a Magyar Televíziónál (MTV) kezdte a televíziós szakmát, ma magánvállalkozóként leginkább magazinműsoroknak dolgozik. A Duna TV Térkép című műsora az egyik legfőbb megrendelő, de forgatnak az M1 Élő egyház, Család-barát, az M2 Petőfi TV Én vagyok itt, az M5 Multiverzum műsorainak is, gyakorlatilag az MTVA csatornáival van szerződéses viszonyban. Ugyanakkor a lap indulása óta a Nőileg újságírója is. Szeretettel gratulálok a Bálint András-díjhoz! (Nagyálmos Ildikó)


Boér Károly

Kiből válhat jó rádiós műsorvezető-szerkesztő – tesszük  fel a kérdést. Tudatában vagyunk annak, hogy a rádiózás egy része tanulható, elsajátítható, a másik része pedig  szorosan összefügg az egyén személyiségével, tehetségével. A jó rádiós műsorvezető-szerkesztő tájékozott, naprakész ismeretekkel rendelkezik, művelt, jó a lényeglátó és összefüggésteremtő képessége, könnyen kommunikál. Kellemes a hangja, helyes a hangsúlyozása, szép a kiejtése.

Tisztában van a média társadalmi és véleményformáló szerepével, azzal, hogy erős befolyással van az emberek gondolkodására, éppen ezért fő célkitűzése, hogy értékes tartalmakkal töltse meg műsorait. Olyanokkal, melyek építenek, nem pedig rombolnak. Mindez igényességet, nagyfokú kreativitást, sokoldalúságot és rugalmasságot is igényel.

Ilyen műsorvezető-szerkesztő a marosvásárhelyi születésű Boér Károly, aki kisebb kitérővel érkezett 1990-ben a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Érettségi után Kolozsváron szerzett zenetanári diplomát, Csíkszeredába került, ahol először a Népi Alkotások Házánál tevékenykedett zenei szakirányítóként, részt vett a Régizene Fesztivál szervezői csapatában, létrehozta a „Tiszta Forrás” elnevezésű, népi adatközlőket bemutató sorozatot, népzenei gyűjtéseket végzett, írásokat közölt a Hargita, a Művelődés és A Hét hasábjain. Hangszeres előadóként részt vett továbbá a Kájoni és időszakosan a Barozda-együttes munkájában is. 1984-től csíkszeredai iskolákban tanított, 1986-tól a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Központjának zenei szakirányítójaként folytatta tevékenységét. 1990-ben, zenetanári kinevezést nyert a „Nagy Imre” általános iskolába, mellette zenetörténetet tanított az akkoriban megalakuló Művészeti Líceumban.

A Marosvásárhelyi Rádiónál kezdetben riporterként, majd zenei szerkesztőként tevékenykedett. Képzését a budapesti székhelyű Kossuth Rádiónál, a Krónika stábjánál nyerte. Tevékenységi területe gyorsan bővült, élő adásokat vezetett, komolyzenei műsorokat bíztak rá, később néprajzi- és faluműsorok szerkesztésében vett részt, helyszíni riportokat, élő közvetítéseket, tehetségkutató versenyeket szervezett. 2000-től, már főként műsorvezető-szerkesztőként, napi szinten működött, részt vett a Napzárta, később a Rádióújság és az Átjáró című tájékoztató műsorok szerkesztésében és vezetésében, több kiemelten fontos helyszínről tudósított.

Gratulálok a díjhoz, és úgy gondolom, hogy Bálint András is örömmel nyugtázza valahol odafent, hogy régi jó ismerősének következetes és elkötelezett hittel végzett több évtizedes munkáját jutalmazza a kuratórium. (Mirk Szidónia-Kata)


Sármási-Bocskai János

Sármási-Bocskai János Erdőszentgyörgyön született 1973. március 6-án. 1995. június 1-től dolgozik a Marosvásárhelyi Rádiónál, ahol 2002. március 1-ig külsős volt, majd ezt követően főállásban alkalmazták. Az Ifjúsági Műsornál kezdte, faluműsorokat 1998-tól kezdett készíteni, a Gazdaélet című rovatnak dolgozott, de aztán kezdett lassan befolyni mindenbe. A Gazdaéletet jelenleg is szerkeszti. További műsorai a Vendégségben, a Falu világa és a Gyermekműsor. Szívesen készített műsorokat a Kertbarátok és a Környezetünk védelmében című rovatoknak is.

Mivel szép vezetéknevet visel, rákérdeztünk gyorsan, hogy főnemesi családból származik-e? Megnyugtatott, hogy nem. Sármáshoz nincs különösebb kötődése, a közelmúltban járt először ebben a mezőségi faluban. Mint annyi jót, a Bocskai nevet is a feleségétől kapta. Két gyermekük születetett, akik már középiskolák padjait koptatják.

Amikor beszélgetni kezdtünk az életútjáról, gyorsan ugrott. Mi volt közben? – Visszakanyarodtunk a részletekhez. Elmondta, hogy az elemi osztályokat Havadtőn végezte, mert odavalósi, ötödikes korától tizedikig Gyulakutára járt, ez a községközpontjuk. Nyolcadikos koráig pedagógus szeretett volna lenni, mégpedig tanító. Akkor még a tíz osztály volt a kötelező, majd a 11–12-et Erdőszentgyörgyön, ahol építészeti szakon szerezett szakképesítést és érettségit. A rendszerváltás követően az ifjú pályakezdőt már a kereskedelem vonzotta, a vállalkozások világa is, de ez a vonzódás nem bizonyult tartósnak. Sokkal inkább érdekelte az újságírás, úgyhogy beíratkozott a Nagyváradon működő Ady Endre Sajtókollégiumba, amely akkor a Sulyok István Főiskola keretein belül működött. Ezzel párhuzamosan azonban már dolgozni kezdett a rádiónál. Nem szakadt el ugyan teljesen az építőipartól, hiszen édesapja kőfaragó volt, úgyhogy biztos, ami biztos, bekapcsolódott a családi vállalkozásba. De egyre több időt foglalkozott már ekkor is a rádiózás elméletével, amelynek a gyakorlati és a műszaki részét is elsajátította. Amíg külsősként mondta a magáét, addig nem járt a munkájáért javadalmazás. 1997-ben szerzett diplomát Nagyváradon. 2003 és 2007 között elvégezte a kertészmérnöki szakot is, amely akkor a budapesti Corvinus Egyetemnek volt a kihelyezett tagozata Nyárádszeredában, de a tanulmányai egy részét Budapesten folytatta. Ezt a szakképesítést szintén önszorgalomból végezte, nem az volt a célja, hogy mérnökként helyezkedjen el, vagy vállalkozni, gazdálkodni kezdjen, hanem annál a praktikus oknál fogva, hogy az ott megszerzett ismereteket a rádiós munkában hasznosítsa. Elmondja, hogy ebben az időben már a Kertbarátok című műsort is elkezdte szerkeszteni, kérdezni tudta ugyan az embereket, csak néha olyan dolgokról beszéltek, amelyekről halvány fogalma sem volt. Ilyenkor hagyta a riportalanyait, hogy mondják, majd ismét kérdezett, és megpróbált olyan kérdéseket megfogalmazni, amelyekről azt gondolta, azt hitte, hogy logikusan kapcsolódik az elkezdett témákhoz… Ezért volt szükség az egyetemi szintű mezőgazdasági ismeretek megszerzésére…

Miért épp a rádiózás vonzotta? – „Akkortájt folyton hirdették, hogy tehetséges riportereket keresnek az ifjúsági műsorba Vásárhelyen. Úgyhogy egy szép napon bekopogtam, és ajánlottam magam. László Edit szerkesztőnek megtetszett a bátorságom és a tenni akarásom, lehetőséget biztosított. Egy hetem volt arra, hogy a barátságról készítsek egy riportot. Aztán az évzáró és a ballagás témája következett – ezek a témák is az ifjúsághoz kapcsolódtak. Úgyhogy nagy mellénnyel kiküldtem magamat riportra. Így történt az, hogy nem engem kerestek, de én jelentkeztem. És maradtam. Úgy tűnik, hogy beváltam.”

Milyen a hangulat egy közszolgálati rádióban, mint amelyen a vásárhelyi is? Nagy a fluktuáció? –„Sokan jelentkeznek, kipróbálják, de nem maradnak meg a szakmában. Nem arra kíváncsiak, hogy mi a feladat, hanem azt, hogy mennyi a fizetés? És amikor értesülnek az eléggé szerény összegről, mindjárt mondják, hogy „én annyiért fel sem kelek”!… Én nem azért mentem oda, mert a pénz vonzott… Nekem egyszerűen imponált, hogy milyen szépen beszélnek, hogy milyen érdekes helyekre jutnak el a riporterek, és milyen ügyes, érdemes emberekkel beszélgetnek gyakran Isten háta mögötti falvakban… Nem bánom, hogy ma is riporterként alkalmaznak, nem érdekel, hogy tulajdonképpen figyelmen kívül hagyták a szakmai képesítéseimet, hiszen így kevesebbet kell fizetniük. Egyszerűen belerázódtam, és szeretem a terepen zajló munkát. Nem harcoltam én soha magamért. És semmiféle szakmai ranglétrán nem kívántam feljebb kapaszkodni. Az is lehet, hogy ha felsőbb polcra kerülnék, akkor irodában kellene ülnöm, és az számomra ilyen hosszú szabad élet után már elképzelhetetlen… Mit mondjak? Én tulajdonképpen szerkesztő is vagyok, hiszen magam vágom és állítom össze az anyagaimat, a zenét is magam szerzem, szerkesztem, válogatom, és mindezekkel párhuzamosan archíválok is. 2017-től kezdve a teljes szerkesztőség hanganyaganának a digitalizását is elvállaltam. Csak úgy, ellenszolgáltatás nélkül, hogy minden a helyére kerüljön, hiszen értékes dokumentumokról van szó. Sokszor mondja a főnökség, hogy nincsen keret, nincs pénz üzemanyagra, de azért menni kell. Mit tegyünk? El is várják, hogy minél sokoldalúbb és színesebb anyagokat hozzak. A hallgató pedig hallgat minket, ha teheti még reggel ötkor is, de úgy, mintha fizetnék!”

Kalandozások az írott sajtóban és az irodalomban – Különböző ifjúsági és egyházi lapoknak írt szívesen fiatalabb korában. Újabban a Székely Gazda – a Hargita Népe egyik havi melléklete – kérte fel együttműködésre. Ez a munka most novemberben el is kezdődött.

Sármási-Bocskai Jánosnak van egy másik írott projektje is, amely a marosvásárhelyi Bookyard Kiadó felkérése fogant: Varázslatos Kis-Küküllő mente a címe. – „Akkor jutott eszembe – nyilatkozta egyszer a Székelyhonnak –, mi lenne, ha Havadtőről írnék, hiszen ott születtem, ott élek most is, ismerem a falut és a környéket.” Az első kötet után Kibédet, Makfalvát, Székelyabodot és Szolokmát örökíti meg. Székelyabod és Szolokma eredetileg a tervek közt nem szerepelt, azért került be mégis a kötetbe, mert megfogalmazódott az igény, hogy azokról is írjon, az országúttól félreeső településekkel ugyanis „senki nem foglalkozik”. A harmadik kötet Hármasfaluról, Cséjéről, Erdőszentgyörgyről és Bözödújfaluról szól, ezeket követi a sorban aztán Havadtő, Rava, Vadasd, Havad és Geges. A tervezett négy kötetből lesz 5–6 is, hiszen egyre több településről jelzik az igényt a pedagógusok, iskolaigazgatók, akik nem csak ajánlják tanítványaiknak, de a tanév végén jutalomkönyvként adományozzák a legjobbaknak. Könnyed, közérthető, gördülékeny stílusa, egy-egy falu érdekességeinek, szokásainak mese formájában történő bemutatása teszi vonzóvá a könyvet.”

János barátunkban egy olyan utazó és gondolkodó riportert, rádiós szerkesztőt ismertünk meg, aki mindenképp érdemes a Bálint András-díjra. És még sok minden másra, dicséretre, egyéb elismerésre is. Azt mondják, hogy a műsorai nélkülözhetetlenek. Van olyan gazda, akinek a bihala, mert a bivaly furfangos teremtés, úgy megszokta, úgy megszerette ezeket az adásokat, hogy csak akkor adja le a tejet, ha a pajtába szerelt difuzorból élőben vagy felvételről meghallja, hogy Gazdaélet, majd a pár taktus muzsikát, és a jól ismert beköszönést, hogy Sármási-Bocskai János vagyok… (Simó Márton)

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.