BOTTAL ÉS SZÉP SZÓVAL

Kincses Előd 2021. október 2-án töltötte be 80. életévét. Erdély „nagy öregjei” közé tartozik, mindazáltal testben-lélekben megmaradt „örök fiatalnak”, aki Méray Tibor szavaival szólva „nem a magyarságból, hanem a magyarságért él”. A kommunista jogszolgáltatás a jogot – alantas eszköz gyanánt – az igazság és a jogosság gátlástalan kijátszására használta fel. Ezzel szemben Kincses Előd még a diktatúra legsötétebb időszakában is bízott a jogosság erejében, nála a jog az igazság kiviívásának áldott eszközéül szolgált. A hosszúra nyúló posztkommunista átmenet viszontagságos időszakában – immár több mint három évtizede – ebben a szellemben folytatja emberi és kisebbségi jogi, polgári és nemzeti jogvédelmi tevékenységét.

Politikusként is ugyanez mondható el róla, aminek következtében végül is opportunista ellenlábasai kiszorították az erdélyi magyar politikai közéletből. Kincses Elődöt a nemzet ügyében végzett, illetve Temesváron vállalt szolgálatáért 2015-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. A 2017. évi Kós Károly-díjat neki ítélte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.

Székely Ferenc a 80. születésnap alkalmából beszélgetett a jeles személyiséggel, családról, sportról, politikai pályáról, illetve közeli és távolabbi tervekről. Az interjú szerkesztett változatát közöljük a továbbiakban. (S. M.)

Kincses Előd irodájában

‒ Kezdjük a beszélgetést egy feltevéssel: mit tenne a marosvásárhelyi Kincses Előd ügyvéd ma, 2021-ben, ha telefonon értesítenék, hogy hat autóbusz tele emberekkel, fejszékkel, gyilkoló szerszámokkal elhagyta Szászrégent, s közeledik Vásárhely felé?

– Mivel nem vagyok sem román hadsereg, sem rendőrség, most se tudnám – akárcsak harincegy éve – megakadályozni a beözönlést…

1990-ben, a vásárhelyi fekete március után, Önnek távoznia kellett az országból, mert élete forgott kockán. Mesélje el a részleteket, mi történt, miért esett gyanúba, mert sokan még ma sem tudják.

– A Szekuritáté által védett/mozgatott új román hatalom úgy mérte fel, hogy egy felkészült, népszerű jogász, aki el merte vállalni Tőkés László védelmét a romániai népfölkelést kirobbantó temesvári kilakoltatási perben; aki állandóan követeli a bűnös szekuritátésok, a tüntetők közé lövető katonatisztek felelősségre vonását és határozottan kiáll a magyarság jogaiért, nem való a politika első vonalába. Pláné a parlamentbe! Talán a legnagyobb bűnöm az volt, hogy március 20-án délelőtt sikerült lebeszélnem a székelyek ezreit arról, hogy beutazzanak Marosvásárhelyre, megvédeni az előző nap megtámadott magyarságot. Tudjuk, az RMDSZ székház ostromakor vesztette el fél szemét Sütő András író. Nem vitás, ha itthon maradok, koholt vádakkal, koncepciós eljárásban évekre kivontak volna a forgalomból. Fakszimilében érdemes közzé tenni a FSN (Frontul Salvării Naționale) korifeusai által megfogalmazott interpellációt. A Vatra Românească titkos dokumentumaiból megtudtam, hogy szinte minden Maros megyei bíró és ügyész belépett a kulturálisnak keresztelt egyletbe. Megtehették, mivel a törvény csak a párttagságot tiltja. Sajnálatos módon, a magyar fiatalok által hozzám eljuttatott titkos vátrás dokumentumokat Borbély László átadta az ügyészségnek…

A Fekete Március eseményeit bemutató fotók bejárták a világsajtót

‒ Mikor és hogyan történt az ország elhagyása?

– Először, óvatosságból, Simon János jogtanácsos barátomat kértem meg, hogy családostól vigyen ki a városból. Ditróba mentünk, dr. Puskás Károly sógoromékhoz. Autónkat „falból” a házunk előtt hagytuk. Egy héttel később Ditróból indultam el Magyarországra, látván a tévében, hogy a Vatra Românească szervezet sorozatos tüntetéseken követeli a marosvásárhelyi bűnösök felelősségre vonását. Előbb Aradra vitettem magam, ahol felhívtam Hosszú Zoltán ügyvéd kartársamat, aki az Arad megyei Megmentési Front titkáraként szolgálati autóval Nagylaknál átvitt Magyarországra. Két nappal később Kemény Árpád díszlettervező, Kemény János író fia, aki Nagyváradon lépte át a határt, a határőrnél lévő füzetben, a K-betűnél meglátta a nevem. Tehát két nap múlva már lekapcsoltak volna…

‒ Épp Sütő Andrástól hallottam, hogy Ön 1991-ben nem jött haza az édesapja temetésére, tiszteletben tartva az anyai tiltást. Valóban reális veszély volt ez akkor, s jól tette, hogy másként döntött?

‒ Édesanyám nagyon féltett, s nem engedte, hogy hazajöjjek a temetésre. Legelőször népirtásra való felbujtással vádoltak, utána gyilkosságra való felbujtással. Az említett feljelentés önmagáért beszél. Amikor elterjedt az álhír, hogy hazajöttem, egy rendőrökkel teli terepjáró egész éjjel a Hóvirág utcai lakásunk előtt dekkolt. Ez az éjjel a magyar szolidaritás gyönyörű megnyilvánulása volt. Látván a rendőrökkel megrakott terepjárót, a szomszédok, a barátok azonnal meglátogatták feleségemet, „bulizni”. Az igazsághoz tartozik, hogy végül tényleg buli kerekedett a dologból… A zsaruknak időnként teát vittek és megkérdezték: meddig és miért ülnek a hidegben? Harcias feleségem másnap lerohanta a megyei rendőrparancsnokot, aki azzal védekezett, hogy engem akartak megvédeni (!)…

‒ Mint a Nemzeti Megmentési Front (NMF) Maros megyei alelnöke, 1990. március 20-án többször kérte ‒ a rádión keresztül is ‒, hogy lépjen közbe a román hadsereg és a rendőrség, amivel a szemben álló felek későbbi összecsapását el lehetett volna kerülni. Mi a véleménye, miért halogatták, s csak az utolsó percben, délután fél 7 körül érkeztek meg a tankok, de akkor sem avatkoztak be, csak passzívan figyelték a fejleményeket?

– Hiába beszéltem Ion Iliescuval és Petre Roman miniszterelnökkel telefonon, hogy akadályozzák meg a Görgény-völgyiek újabb beözönlését, nem voltak hajlandóak elrendelni a Régen-Marosvásárhely közötti útszakasz lezárását. Alexandru Todea görögkatolikus püspök és Ion Caramitru színész, aki Király országos alelnök társa volt, ugyanezt tették ‒ hiába. Isten ments, ha a tankok a főtéren beavatkoztak volna, akkor a halálos áldozatok száma nem öt, hanem ki tudja, hány száz lett volna. Az etnikai összecsapást egyetlen, Régen és Marosvásárhely között az országúton keresztbe tett tankkal meg tudták volna akadályozni. A bukaresti központi és a helyi szervezők úgy számoltak: a gyűlölt Szekuritáté visszaállítását csak egy román–magyar véres konfliktus esetén fogadja el a román közvélemény. Az egy éve a titkosítás alól feloldott CIA-dokumentumokból kiderült: az 1990. januári bukaresti demokrácia-tüntetésektől megriadt Iliescu titokban már akkor lepaktált a Szekuritátéval, és a védelmüket kérte.

‒ Most is fenntartja, hogy a székelyek lebeszélése március 20-án: ne utazzanak Marosvásárhelyre ‒ egy nagy, nemzetiségi alapon „kialakult” összecsapástól mentette meg a város lakóit, ami akár nemzetközi beavatkozást is eredményezett volna?

– Marosvásárhely fekete márciusa című könyvemben részletesen leírtam a meghiúsított szekus vészforgatókönyvet. A Zsil-völgyi bányászok szerelvényét Székelykocsárdon állították meg, és fordították vissza, miután Székelyudvarhelyen több ezer embert sikerült lebeszélnem arról, hogy a március 19-i RMDSZ székház ostroma, Sütő András megnyomorítása miatti jogos felháborodásuk miatt beutazzanak Marosvásárhelyre, megvédeni a magyarságot. Később Gelu Voican Voiculescu miniszterelnök-helyettes elismerte: a Zalatna főtéren összegyűjtött mócokat (Horea és Avram Iancu utódait) azért nem szállították ide, mert a székelyföldiek otthon maradtak… Életem legfontosabb teljesítményének tartom, hogy sikerült megakadályoznunk a vérfürdővel is számoló szekus forgatókönyv megvalósítását.

Több alkalommal, több kötetben, magyar, román és angol nyelven publikálta a fekete márciushoz kapcsolódó élménybeszámolókat és dokumentumokat

‒ Telt-múlt az idő, jöttek a választások… Hogy látja, az RMDSZ kellően kiállt Ön mellett, s megvédte a többségiek acsarkodó haragjától?

– Az 1990-es választáson én voltam az RMDSZ szenátori listavezetője. A vátrások azzal támadták az én és a Smaranda Enache jelölését, hogy a demokrácia ellenségei vagyunk. Alapfokon a vátrás bírói tanács (Ioan Sabău-Pop és Ionel Pantea) helyt adott a panasznak, és mindkettőnket töröltek a jelöltlistáról. A Mihály Sándor ügyvéd által megszerkesztett fellebbezést az RMDSZ nem iktatta. Helyettem az egyetlen magyar szenátori helyre Markó Béla került megválasztásra.

‒ 1991 decemberében Önt a Magyarok Világszövetsége főtitkári tisztségébe választják, ahol tíz hónapig működött együtt Csoóri Sándorral. Mi volt az ön feladata, merre járt a nagyvilágban, milyen emlékeket őriz? Elvi vitáit Csoórival végül sikerült-e tisztáznia, vagy erre sosem került sor?

‒ Szívesebben beszélek arról, hogy MVSZ-főtitkárként részt vettem az Ausztráliai Magyar Szövetségek kongresszusán, és Pordány László nagykövettel együtt nagy nehezen rávettük a küldötteket arra: szavazzák meg a Magyarok Világszövetségéhez való csatlakozást. Az ausztráliai magyar emigráció azzal érvelt az MVSZ-be való belépés ellen, hogy Magyarországon nem volt igazi rendszerváltás, a kommunistákat nem seperték ki a hatalomból. Arra is büszke vagyok, hogy sikerült beléptetnem a Magyarok Világszövetségébe Antall József miniszterelnököt és Göncz Árpád államelnököt. Mint Világszövetségi főtitkár, először a kevésbé elfoglalt Göncz Árpád fogadott, és csak azután Antall József. Az Antall Józseffel töltött, nagy élményt jelentő, bő egyórás beszélgetés végén arra kértem a miniszterelnököt, hogy írja alá a belépési nyilatkozatot. Miután aláírta, közöltem vele, hogy Göncz Árpád is aláírta, s egy megjegyzést tett: „jól vigyázz, kinek mutatod meg, mert úgy p…n rúghat…” Mire Antall: „Göncznek igaza van, mert a régi magyar nyelvben ez a kifejezés altestet jelölt”. Arra gondoltam, milyen korrekt ember a miniszterelnök, ha az igazságról van szó, akkor a politikai ellenfél Gönczöt is megvédi… Miután kipenderítettek az MVSZ-ből, letettem a magyar jogi szakvizsgát, és megnyitottam budapesti ügyvédi irodámat, amelyet 2013. március 31-ig, nyugdíjazásomig fenntartottam. 1996. január elsejétől párhuzamosan működtettem a budapesti irodát és a ma is létező marosvásárhelyi praxisomat.

Boris Kálnoky társaságában könyve második angol nyelvű kiadása alkalmából (Brüsszel, 2016)

‒ Mikor került haza, s hogyan indult újra politikai-ügyvédi pályája Marosvásárhelyen?

– Miután Románia alávetette magát az Európai Emberjogi Bíróság illetékességének, francia nyelven megfogalmazott panasszal éltem, kifogásolva a fair eljárás és a szülőföldön való tartózkodás jogának megsértését. Egy hónap múlva, 1995 nyarán máris értesített a Marosvásárhelyi Táblabíróság melletti Ügyészség, hogy az „el nem kezdett eljárást megszüntették”. Marosvásárhelyi irodámat 1996. január elsején állítottam vissza. Itthoni politikai szerepem elég kurtára sikeredett. Az RMDSZ öt alkalommal akadályozta meg, hogy bekerüljek a román parlamentbe. Hazajövetelemkor az RMDSZ Maros megyei elnöke Zonda Attila volt. Hogy megfelelően tudjam támogatni őt, Maros megyei tiszteletbeli elnöknek javasolt. Nagy többséggel meg is választottak. Korai halála után az országos vezetéssel szemben szintén kritikusan gondolkodó Kolcsár Sándor lett a megyei elnök, akit én követtem. A legyőzött ellenjelölt dr. Kelemen Attila képviselő volt. Az RMDSZ belső ellenzékének felkérésére elvállaltam azt, hogy az 1999-es csíkszeredai kongresszuson, Markó Bélával szemben, ellenjelöltként induljak az elnöki székért. A kongresszusi küldöttek között számos, az elnöki hivatal alkalmazásában álló személy küldöttként szerepelt, ugyanakkor a Maros megyei RMDSZ-elnökség fizetség nélkül dolgozó tagjait kiszavazták a küldöttek közül. Egy másik trükk: a kongresszust nem az elnöki beszámolóval és az azt követő vitával indították, hanem egyből az elnökválasztást tűzték napirendre. Ezzel a módszerrel kizárták, hogy kritikus hozzászólásokkal meg lehessen változtatni a küldöttek előzetes véleményét, az általános hangulatot. Az elnökválasztási szavazást éjjel 3 órakor tartották! Ennek ellenére a szavazatok közel egyharmadát megszereztem, de Markó újraválasztását nem sikerült megakadályoznunk. Rövid életű Maros megyei RMDSZ-elnökként, Fodor Imre polgármesterrel és az EMKE-vel együttműködve fel tudtuk állíttatni Petőfi Sándor szobrát. Két hagyományteremtőnek szánt kezdeményezésem is volt: a fekete március évfordulóján meghívtam és köszöntöttem a magyar mártírok özvegyeit és március 15-én délelőtt, román részvétellel is, megkoszorúztuk Nicolae Bălcescunak, a román–magyar megbékélés élharcosának szobrát. Az egész megye területére kiterjedő előválasztást szerveztünk, azért, hogy a tagság jelölje ki a polgármester- és tanácsosjelölteket.

Miért kellett távoznia?

‒ Nem voltam hajlandó elfogadni Markó Béláék ukázát, hogy csókosaik javára módosítsam a marosvásárhelyi előválasztással kialakított tanácsosi listát. Fodor Imre szerint „takony érvekkel” függesztettek fel, méghozzá közvetlenül a 2000. évi helyhatósági választások első fordulója előtt! Alapszabályellenesen: nem az ügyvezető elnökömet, hanem a Markó-hívő, Kelemen Attilát bízták meg az ideiglenes elnökséggel. Mint tudjuk, Fodor Imre első fordulós győzeleméhez 168 szavazat hiányzott, úgyhogy közel 3000 szavazatot érvénytelenítettek, a leadott szavazatok 4%-át. Arra hivatkoztak: a pecsét egy része kicsúszott a négyzetből. Az RMDSZ által delegált szavazatszámlálók ‒ megfelelő jogi felkészítés hiányában ‒ abban az öt szavazó körzetben a mintegy hatvanból, ahol nagy számban érvénytelenítették a szavazatokat, nem nyújtottak be óvást. Ezért nem sikerült kikényszeríteni a kötelező újraszámlálást. Az óvást az RMDSZ megkésve, csak a municípiumi választási bizottsághoz nyújtotta be. Nem mentek vele semmire; a többségiek szavazataival elutasították az újraszámlálást. Egyértelmű: a perdöntő kötelező újraszámlálás kizárólag az ideiglenes megyei vezetés szervezési mulasztása miatt maradt el. Nem sikerült a valóban meglévő szavazattöbbséget bebizonyítani. Így lett Fodor Imre helyett Dorin Florea polgármester.

‒ Mit gondol, miért volt oly rövid, alig néhány napos Király Károly NMF-alelnöki megbízatása, hisz 1990. január 2-án Önt választották erre a posztra? Mi volt az ő „főbűne”?

– Király Károly egészen a fekete márciusig a Nemzeti Megmentési Front és azután a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei elnöke és országos alelnöke volt. A parlamenti választások után a szenátus alelnökévé választották. Azért fosztották meg szenátori mandátumától, mert ‒ szemben az RMDSZ-frakcióval ‒ nem volt hajlandó részt venni az új alkotmányt megszavazó parlamenti ülésen. Románia nemzetállamként való, kirekesztő, területi autonómiát ellehetetlenítő, a valóságot semmibe vevő meghatározása elleni tiltakozásáért mandátuma elvesztésével fizetett a Ceaușescu-rendszer nemzetközileg is elismert ellenállója. Ma is furcsállom, hogy az RMDSZ képviseletében, Verestóy Attila szenátor lemondott a Kovászna megyei időközi választás kiírásáról. Meggyőződésem, ha erre sort kerítenek, Király Károlyt óriási többséggel visszaválasztják a szenátusba. Királyhoz hasonlóan, Jacques Chirac korabeli francia elnök is hasonló kritikát fogalmazott meg a román alkotmányról, aki az irományt kommunista típusúnak nevezte. Egy kérdésre azonban nincs válasz: ha a teljes RMDSZ-képviselet követi Király Károlyt, és nem vesz részt a szavazáson, a román többség fel merte volna-e vállalni a magyar képviselet felszámolását, vagy inkább módosít a szövegen?

‒ Nagy Pál szerkesztő kezdeményezésére 2008-ban megalakult a Sütő András Baráti Egyesület, amelynek Ön egyik alapító tagja. Mi a véleménye, elkészül a Sütő-szobor 2024-ig, Soós Zoltán polgármestersége idején?

– Remélem, reméljük, és jogosan el is várjuk…

‒ Ön nemcsak sikeres jogász és politikus, sikeres sportoló is volt, Balkán-bajnok atlétikában. Miben versenyezett?

‒ Serdülő („kicsi ifi”), ifjúsági és felnőtt román bajnok voltam 100 és 200 méteres síkfutásban, valamint kétszeres Balkán-bajnok. Épp hatvan éve annak…

Balkán-bajnokként a dobogó legmagasabb fokán (Belgrád, 1961)

‒ Milyen kapcsolatot ápolt Balázs Jolán kétszeres olimpiai bajnokkal, akit temesvári magyar lányként, átkereszteltek Iolanda Balașnak, teljesen mellőzve valódi származását?

– Miután 1960-ban Joli Rómában olimpiai bajnoki címet nyert, vacsoravendég voltam nála és közös edzőnknél, Sőtér Jánosnál. Elővette a személyit, s azt mondta: látod Előd, itt Balázsként szerepelek. Édesapja a szovjet fogságból Budapestre tért haza, és azt szerette volna, ha családja kitelepedik Magyarországra. De miután Joli 1955-ben megugrotta az első világcsúcsát a tizennégyből, kitelepedési kérelmét visszavonatták. Viszont ott volt a külhoni magyar sportcsillagok első világtalálkozóján, amelyet 1998 augusztusában tartottak Budapesten.

Célfotó – 100 m-e síkfutás bajnoki döntő (Bukarest, 1960)

‒ Meséljen családjáról, gyerekeiről, unokáiról.

– Ritka családi harmónia jellemezte szüleim házasságát. Édesapám a Magyar Autonóm Tartomány utolsó törvényszéki elnöke volt. Édesanyám pedig a családnak szentelte életét. Kiváló tehetségű Emese húgom sajnos meghalt, Elemér öcsém elismert író, rendező és három gyerek apja. Feleségem a MOGYE nyugalmazott professzora, dr. Kincses-Ajtay Mária, a két lány: Réka, aki film- és színházrendező, író és egyetemi oktató, Imola pedig családterapeuta-pszichológus. Mindketten két-két unokával örvendeztettek meg. Vince 14, Kinga 9, Lili 3, Karla pedig 1 éves.

‒ Mivel szóba hozta Kincses Rékát, megragadom az alkalmat, hogy beszéljünk lánya Balkán bajnok című, a marosvásárhelyi fekete márciust is taglaló sikerfilmjéről, amelyik elnyerte a legrangosabb román és magyar dokumentumfilm-fesztivál nagydíját. A film bemutatása óta eltelt több mint tíz év. Mostanság viszont keveset beszélünk róla… Adódik a kérdés: mi változott azóta?

– Úgy vélem, hogy a problémák megmaradtak, a film szinte ugyanolyan aktuális, mint volt tizenkét éve. A román–magyar viszony most is eléggé feszült, az irredentizmussal való riogatás napirenden van. A magyar gazdasági segítséget Erdély magyarok általi megszállásának tekintik. Akadályozzák! Mit sem törődnek azzal a ténnyel: ha fejlődik egy romániai magyar vállalkozás, abból a román költségvetés és a román alkalmazottak is profitálnak. A Beke István és Szőcs Zoltán elleni koncepciós eljárás sem tekinthető a jogállamiság diadalának. A következő nemzedéket a történelem órákon továbbra is a „felsőbbrendűségüket” sugalló dákó-római mesével hülyítik és a román-magyar konfliktusokat hangsúlyozzák, nem pedig azt, hogy általában nem ez volt a jellemző, pl. Mihai Viteazul legtöbb diadalát a székely harcosoknak köszönheti. Elég szomorú, hogy még itt tartunk, pedig lenne mit tanulni a német-francia megbékélésből… S még valami: a szekusvilág megmaradt, sőt kivirágzott…

‒ Olvastam valahol, hogy 1990-ben Önt fogadta Habsburg Ottó Strasbourgban és 1991-ben Mihály román király Versoixban…

– Így van. ’90 szeptemberében Strasbourgban fogadott Habsburg Ottó. Borzasztó nagy dolog volt, bíztató kezdet, igazi sztori. Családomnak van egy „ősmagyar ága”, a Polifka. Üknagyapámat, lovag Polifka Alajost az 1892-es budapesti Vadászújságban fővadászmesterségének 50. évfordulóján méltatták. Leírták, hogy a Munkács melletti gróf Schönborn, azelőtt a Rákóczi uradalom fővadásza, milyen jól megtanult magyarul. És hogy Rudolf trónörökös brillantokkal ékesített arany melltűt ajándékozott neki, amikor segítségével két kapitális medve-trófeát tudott kilőni. Ezt a cikket kedveskedésből fénymásolatban elvittem Habsburg Ottónak. Felolvastam a trófeákra vonatkozó passzust, mire az állatvédő Habsburg Ottó így reagált: Szegény medvék… Budapestről Strasbourgba vittem egy francia nyelvű anyagot a fekete március igazáról. Vendéglátóm, Ablonczy László felesége, Szabó Magda belejavított. Mivel csak egy javított példányom volt, arra kértem Habsburg Ottót, készíttessen fénymásolatot, hogy maradjon nekem is belőle. Erre Habsburg Ottó felpattant, bement a fénymásoló terembe, és személyesen fénymásolta az anyagot. Mondtam is magamban: Na, édesanyám, ha látnád, hogy fiad titkárnője a magyar trónörökös… Habsburg Ottó biztosított egy három hónapos bécsi ösztöndíjat, és beajánlott Mihály román királynál.

Részlet Kincses Réka: Balkán-bajnok c. dokumentumfilmjéből:

‒ S hogy emlékszik a Mihály királlyal való találkozásra?

‒ A román királynál kisebbik lányommal, az akkor 9 éves Imolával tettem tiszteletem, 1991 nyarán. Az audiencián átadtam a Martie negru la Tg. Mureș egy példányát, amit köszönettel elfogadott. A budapesti sajtó úgy számolt be a fogadásról: emigránsok egymás között; a szekus román szócsövek pedig nemzetárulók találkozásának titulálta. Amikor kijöttünk a királytól, Imola nagyon csalódott volt, mert a királykisasszony nem úgy nézett ki, mint a mesékben…

Kivel találkozott még?

‒ Kétszer fogadott Alois Mock osztrák alkancellár, külügyminiszter. Megkérdezte, mit tehetne értünk. Azt válaszoltam: kellene egy kisebbségi jogi kódex, amelynek betartatását nemzetközi bíróság kéne ellenőrizze. Néhány hét múlva, a francia külügyminiszterrel közösen tartott párizsi sajtóértekezleten, ezt a javaslatot az alkancellár el is mondta. Még mindig sehol semmi, pedig eltelt 31 év, és az őshonos kisebbségeket most is sok országban sanyargatják. Attól félek, úgy járunk, mint a tízparancsolattal, amelynek életbe ültetése 2000 éve folyamatban van…

Tőkés Lászlóval (2021 júniusában)

Milyen kitüntetései, díjai vannak?

Berzsenyi-díj, Báthori István-díj, Kós Károly-díj, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje. Annak ellenére, hogy videofelvételek igazolják: döntő szerepem volt abban, hogy a székelyek nem jöttek be Marosvásárhelyre minket megvédeni, román részről még semmilyen elismerést nem kaptam…

Kedves Kincses Előd! 2021. október 2-án betöltötte 80. életévét. Isten éltesse sokáig!

– Egy Habsburg Ottótól hallott bonmot-val köszönöm meg: mostanig öreg hetvenes voltam, mostantól fiatal nyolcvanas leszek…

A fotókat különböző internetes forrásokból gyűjtöttük, illetve K. E. bocsátotta rendelkezésünre

Az ünnepeltet Székely Ferenc kérdezte

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.