KRŐZUSI KACSALÁB, EGÉSZSÉG, JÖVÉS, MENÉS, HASZON

Vonatkoztassunk el a dolgoktól. Nehogy az legyen belőle, hogy sérteném bárkinek is az emberi méltóságát. Ez a beszámoló egy tanulmány mentén fogalmazódik. Nemrég került a kezembe egy kiváló dolgozat, amely tudományos igényű ugyan, de nem mentes az irodalmi értékektől sem, hiszen érzékletesen írja le a kutatás tárgyát képező társadalmi csoport életterét, azt a miliőt, amelyben élnek. Olyanforma, mintha a videó-technika segítségével operálna, nem rögzít, hanem írás által ábrázol. Snittek ezek. Nagyon jó ez a valóságból visszavetített forgatókönyv, mert hitelesebb, hiszen már megtörtént, létezett eseményekről regél, illetve valóságos tárgyakat mutat.

Valami furcsa, mintha mesebeli lakásbelsőkbe vinne a lelki kamera. Olyan, mintha álomban járkálnánk, amely kontrollálatlanul helyezi egymásra, egymás mellé a különböző korokból származó tárgyakat. Olyan objektumok, amelyek egyúttal díszítőelemek is. Főleg. Nem a funkcionalitásuk a döntő, hanem az, hogy gazdagságot, jómódot sugalljanak. Külön-külön. És együtt. Valami fura ízlés, kontrollálatlan álomszűrő, álomháló, vagy álomfogó segítségével válogatták össze a holmit. Enyhén szólva eklektikusra sikeredett a lakberendezés, de valóban olyan, mintha. Mert olyan. Egy bizonyos értékrend szerint valóban ez lenne dúsgazdagék palotabelsője. Ha már az elképzelés megszületett, akkor nincsen akadálya a kivitelezésnek, mert ez nem olyan, mint egy költségvetési vagy pályázati keretből történő megvalósítás, amelyből a maximumot kell kihozni, hanem álmodás. Tényleg. És felső határ, az értékküszöb maga a csillagos ég.

Kommentár nélkül ábrázolja a krónikás az életet és a módot. Terítékre kerül egy-egy különösebb ünnep, amikor rogyásig telnek a hatalmas asztalok mindennel, mi szem-szájnak ingere. Valóban. Aztán betolnak a képbe egy szerkezetet, amelyen habos-torták – vagy mik? – ülnek tucatnyi tömegben… Érdekes, hogy soha nem ír a konyháról, nem beszél a jelentéstevő arról a hosszú folyamatról, amely során a naposcsibéből húsleves, a kék belga vagy a sarolé spermiumából némi közjátékkal hamburger vagy szték lesz. Valahol személyzet dolgozik, futárszolgálat, cateringes cég segíti az alkalmi hedonizmust. Majdnem teljesen egyforma férfiak és nők ülik körül az asztalokat. Egykaptafáról valók. Úgy tűnik, hogy rokonok, vagy egy szélesebb merítésű nemzetséghez tartoznak, mert mindannyian hasonló stílusú öltözéket viselnek. Az arcuk berendezése, testalkatuk, testtartásuk, túlsúlyos kellékekkel történő felszereltségük is nagyjából azonos. Amint a tárgyak, az emberek is egyfajta képzelt Krőzus-mivolt lenyomatai. Férfiak, nők, gyerekek – vegyesen. Látszik, hogy a lemenők a felmenők stílusát követik mind – arra kapnak lehetőséget –, és így olyanok, mintha kisméretű felnőttek lennének. Hogy aztán könnyen átlépdeljenek a nagyok világába.

bureata_zaharia_tigan_bogat

A rögzített beszélgetésekből kiderül, hogy ezek a népek kiválasztottak pár dolgot a világ értéktárából. Nem túl széles a tárház. De működik. Nem látszik, hogy a csűrkertben bármi is lenne. Hiszen mihelyt kiléptet minket a szöveg kamerája a kacsalábon forgó belsőből, elénk tárul a földön álló udvar, amelynek minden szegletét piskótatégla, műgyep, kerti-törpe és tuja uralja. Az ingatlanhoz nem tartozik semmiféle melléképület. Esetleg garázs, vagy az sem, hiszen jobb, ha közszemlén, az ég alatt parkolnak a státuszszimbólumok, amelyek az esztendő legnagyobb részében úton vannak. Szó esik Európa bizonyos fertályairól és különböző országairól… Szóval a választott dolgok is szimbólumok: nemesfémek, műtárgyak, luxusautók. Szintagmái, foglalatai sok-sok izzadságos munkának. Cél ezek adása. Vétele. És matek. Örökös adás-vétel. Konvertálás. Oda. Meg vissza. A megtermelt érték felára. A rés ára. A szükségletek észlelése. A hiányok betöltése. Itt. Meg ott.

A dolgozat úgy ér véget, mint egy olyan film, vagy színmű, amely nyitva hagyja a végkifejletet. Bevisz ebbe a különleges világba, de nem mond semmi konkrétumot, hogy végül mi lesz. Vagy olyat, ami feloldaná a helyzetet. Nem írja meg azt, hogy aztán éltek boldogan… Azt sem, hogy kivilágos kivirradtig…

Világos, hogy a szimat-marketing, a célzott jövés-menés, az üzleti úton levés a választott szegmens, ami üzemanyagként hajtja a klánt. Tárul a távirányított és álkovácsolt, de vélhetően aranyozott vaskapu. Az utolsó képeken végül látni, amint egy böhöm nagy Mercedes fordul ki a kacsalábas belsejű és giccsel burkolt külsejű ház betonnal döngölt udvarából. A nagybajszú sofőr megigazítja a kalapját és álla alá tolja az FFP3-as szabványú maszkot, amely állítólag a legjobb, mert a műszaki leírás szerint 98%-os biztonsággal szűri a levegőt ki- és bejövet. A kapuszárnyak lassan és méltóságteljesen csukódnak. Kattanás jelzi a záródást. Idős néni igyekszik a közeli bolt felé. Az úrvezető előzékenyen megvárja, míg a kis vegyes-üzlethez ér a sarkon, aztán ráfordul az országútra. Nyugatnak tart. Kezdődik valamilyen szezon. A hivatalos községtáblán – amely körül elszáradt tavalyi katángok billegnek az enyhe tavaszi szellőben – államnyelven írja, hogy mely településen jártunk. A közelében egy kézzel faragott és motívumoktól díszes másik is mindjárt, azon románul, magyarul és székely rovásírással ott áll a hely neve.

A kereskedő útra kel. Az a férfi, aki azt vallotta, hogy a profitot, a hasznot, az aranyat nem lehet megenni. Menni kell. Ám ahhoz normális élet és egészséges környezett kell. Másképp…

Fotók: Oracoolblog.wordpress.com

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.