BÁNJA-E A SZÉKELY? (18.4.) – SZENTEGYHÁZA, A FÜRDŐVÁROS

Amikor a múlt év végén bejártuk a helyi értelmiségiek által „hibrid településnek” nevezett kisváros falusi és városi részét, jól látszott, hogy a nehézipar lebontását követően megmaradt a hetvenes években kialakított „kezdetleges” és torzó jellegű központ, a tömbház-negyeddel és az egykori vasüzemmel, amely újabban több részre osztottan talált új gazdákra, és helyi vállalkozók láttak hozzá a hely revitalizációjához.

A falusi településrészen áthaladó országút vonalában, illetőleg a „falu” országút menti két végén, a termálfürdőnél, és túl – amennyiben ez alkalommal eltekintünk a közbeékelődő Kápolnásfalutól – Homoródfürdőnél azonban már igen markánsan megmutatkozik a fürdőélet és a komoly turizmus jelenléte.

Ami az ipar után következett, ami jön

A központi fekvésű egykori ipari övezet újrahasznosítása abban nyilvánul meg, hogy a kihasználatlan ipari monstrumok lassan eltűnnek, a helyükben pedig itt honos cégek látnak hozzá az átalakításhoz, bizonyos szintű termelés és szolgáltatások elindítására, amelyek egyrészt helyi igényeket elégítenek ki, másrészt pedig – ha korlátozottan is – munkaalkalmat biztosítanak pár tucat itteni lakosnak.

Nem valósulhat meg Lázár Csaba építész terve (2014), egyfajta álom volt, lehetséges variáció, amely szívműtétet jelentett volna, egyféle megoldást kínálva erre az övezetre, de – reményeink szerint – elképzelhető, hogy hosszabb távon „normalizálódik” a helyzet, eltűnnek a romok, és az új, vagy a felújított arculatú építmények valamelyest elfogadható összképet formálnak majd, és – végre – Szentegyházának ez a városrésze kiléphet abból a letargiából, amelybe az utóbbi évtizedekben süllyedt. Ellentéttel más monoindusztriális településekkel – ilyen rengeteg van az országban –, a helyieknek sikerült működőképes stratégiákat kidolgozniuk, és egyértelműen látszik, hogy a 21. század elején itt a mezőgazdaságnak, a hozzá kapcsolódó élelmiszeripari tevékenységnek, a szolgáltatásoknak és a turizmusnak van létjogosultsága. Létezik alternatíva. És működik is. Szentegyháza, mint valaha túliparosított város – hiszen a vasüzemet a létezett szocializmusban „túltolták”, komoly helyi érctartalékok híján fejlesztették – elveszítette a kisrégiót meghaladó gazdasági szerepét, és abba a helyzetbe került, hogy az aktív lakosság egy része Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában, valamint külföldön keressen munkaalkalmat, viszont az a szerencséje, hogy vannak más erőforrásai, léteznek megmutatkozó irányok a fejlődésben. Ilyen lehetőség a turizmus, amely egyrészt az átmenő-forgalmat szolgálja ki, de másrészt létezik a fürdővendég- és gyógyászati-ellátás, amely már azt feltételezi, hogy több napos, akár több hetes tartózkodás céljából látogatnak ide bizonyos turistarétegek és a gyógyulni vágyók.

A turizmus jótékony hatása

Az idegenforgalom két irányból, a 13A jelű országút mentén, Csíkszék, illetve Székelyudvarhely irányából, úgymond a város falusi részének két végéről közelít. Mindaz, ami a megyei út mentén található, a város, az egykori üzem, a bányatelep, Lövétebánya, illetve Lövéte felé, ilyen megközelítésben most másodlagos.

A Termálfürdő abban a szerencsés helyzetben van, hogy már a múlt rendszerben kezdett kiépülni, és valamilyen primitív turizmus jött létre az akkori igények kielégítésére, illetve bizonyos szabadidős és sporttevékenységek is ehhez a településrészhez kapcsolódtak.

A rendszerváltást követően több vállalkozás indult a helyben található hévíz hasznosítására. Az újabb keletű Hun Tanya vendéglátó-komplexum pedig egyediségével és sokoldalúságával hívja fel magára a figyelmet. Ennek az a külön érdekessége, hogy ősmagyar jellegzetességeket ötvöz a modern kor elvárásaival. Vizuálisan igencsak emlékezetes. Tervezője a Csíkszeredában működő építésziroda, az Arhitectura Kft., amelynek meghatározó egyénisége, Albert Márton is elkötelezett híve annak a mozgalomnak, amelyet e riportsorozathoz kapcsolódva indítottunk Udvarhelyszék településein. A Hun Tanya az utóbbi években ugyanabban a modorban épült tovább, ma már kempingházas telep veszi körül, s látni azt is, hogy a tulajdonosok további területeket vásároltak, és a jól kidolgozott koncepció mentén fejlesztik. Az sem kizárt, hogy a közeljövőben ide új fürdőmedence is épül. A 2020-as év nem kedvezett ugyan a turizmusnak, a négy évszakos látogatottság elmaradt, ennek okán a bevételek sem voltak jelentősek, jó esetben talán a szinten tartásra és a minimális felújításokra voltak elegendők. Bizonyára az itteni érintettek felfigyeltek azokra a pályázati lehetőségekre, amelyekkel az állam segíteni kívánja ezt az ágazatot 2021-ben.

Homoródfürdő (1901) – Illusztráció az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben c. kötetből

Homoródfürdőnek megvolt korábban is a patinája. A területet többnyire székelyudvarhelyi illetékességű vállalkozók alakították, a kápolnásfalusi bebírók és a helyiek révén a falusi jelleg és életforma ezzel egyidejűleg maradt fenn a 19. században. Az 1850-es évektől indult lendületesebb fejlődésnek. Orbán Balázs 15 házat és két fürdőt említ (1868).

Homródfürdő 1940-1944 között – A felvételek Balázs Árpád gyűjteményéből valók

Amikor 1900-ban az akkor már jó hírnek örvendő fürdőt harminc évre bérbe vette, és a Lobogó-forrás környezetét is megvásárolta Koncz Ármin székelyudvarhelyi gyógyszerész, ott igen komolyan berendezkedett. Értékes beruházásokat végzett: villákat, vendéglőket építtetett, sétányokat, pavilonokat létesített; tenisz- és tekepályát, játszóteret, mozit, ugyanakkor olyan szolgáltatásokat honosított meg, amelyek vonzóvá tették Homoródfürdőt, alkalmassá a huzamosabb és minőségi itteni tartózkodásra, meg a kikapcsolódásra; az említetteken kívül fényképész, fodrász, orvos, mozgó gyógyszertár, bazár és vegyesbolt állt a vendégek rendelkezésére. Friss élelmet szállíttatott ki Székelyudvarhelyről, tizennégy tagú cigányzenekart szerződtetett, bálokat, sportversenyeket, egyéb tömegrendezvényeket szervezett a vendégeknek. A Klotild-forrás vizét palackoztatta és forgalmazta Homoródi Ásványvíz néven. Amikor 1912-ben új forrást fedeztek fel és fogtak be – ez a mai Mária-forrás, de érdemes megemlíteni, hogy e két leginkább fogyasztott gyógyhatású víz mellett még további nyolc ismert forrás található –, dr. Fabiny Rudolf kolozsvári egyetemi tanárral elemeztette. Ennek palackozására már csak a két világháború között került sor, ez Lacrima Homorod (Homoród Könnye) néven került forgalomba. Az első világháború impériumváltást jelentett ugyan, de a gazdasági életet nem érintette annyira súlyosan. Az Ilona-völgyében hétvégi házak, nyaralók létesültek, idővel pedig a Földvár-patak völgyében is megtelepedett néhány főleg állattartással foglalkozó család.

Mivel 1968 után csatolták Szentegyházához a fürdőt, és az ottani recesszió viszonylag hamar bekövetkezett, nemhogy a fejlesztésre, de még a szinten tartásra sem jutott kellő energia. Mivel a város mellett a szakszervezetek, a különböző országos tömegszervezetek – mint a Pionírszövetség – kaptak kezelésbe ingatlanokat, azok a rendszerváltás utáni években eltűntek. A fürdőtelep ilyen irányú kihasználtsága abbamaradt. A Fogyasztási Szövetkezetek Központja (UJECOOP, illetve FEDERALCOOP) építtetett ugyan éttermet és szállodást a nyolcvanas években, de azt csak a privatizálást követően, komoly felújítás után, az ezredforduló táján sikerült visszahelyezni a köztudatba és rendeltetésszerűen hasznosítani, tegyük hozzá, hogy immár teljesen más konjunktúra mentén. Ez az objektum azonban kizárólag a fizetővendéglátást szolgálja, illetve zárttéri rendezvények, esetleg idehozott kulturális események, konferenciák helyszínéül szolgál, amelyek nagy többsége értelemszerűen most elmaradt a koronavírus-járvány idején. A programok és a vendégfogadás szünetel, vagy takaréklángon, a fokozott óvatossági előírások mentén zajlik, hol 30, hol 50%-os kihasználtság és a 23 és hajnali 5 közt érvényes kijárási tilalom mellett.

A Lobogó-komplexum iskolapélda

A kilencvenes évek közepétől kezdte meg működését a fürdőtelep felső végében a Lobogó Panzió. Az egyik közeli forrásról elnevezett étterem és szállóhely üzemelt kezdetben, de a tulajdonos fokozatosan továbbépítette, bővítette, újabb területeket vásárolt, és alkalmassá tette a helyet arra, hogy mind a négy évszakban vonzó legyen a turisták, a kikapcsolódásra és sportolásra vágyók, valamint az egyszerű átutazók számára. Ami volt Koncz Ármin idejében, az időközben, egy sokkal korszerűbb és átfogóbb koncepció mentén a harmadik évezred elején itt hiánytalanul megvalósult, illetve a változó kor igényei mentén jelentékenyen kibővült. A szállás és étkezés mellett ma a szabadban és zárt térben lehet fürdőzni, tematikus szekértúrákon lehet megismerkedni a környék szépségeivel, medvelesre is elszállítják a vendégeket, illetve téli és nyári sportok gyakorlására kínálnak számos lehetőséget, de ki-ki egyéni elképzelései, saját ritmusának megfelelően túrázhat, és – természetesen – a borvizek ma is korlátlanul állnak a látogatók rendelkezésére. És nyilvánvaló, hogy mindenféle üzletek, szuvenír-boltok is létesültek, s ami igen fontos: a „haszontalan” csecsebecsék mellett helyi kis- és kézműipari, házias jellegű élelmiszertermékek is vásárolhatók Homorodfürdőn. A Lobogó-komplexumot nem sújtotta annyira a koronavírus-járvány, hiszen a vendégfogadás és a turisztikai tevékenység itt a szabadban is zajlik.


A székelyek nem tudtak, nem tudnak ebben az új világban fürdőt, üdülőövezetet építeni. Most ne vegyük számba az összes fürdőhelyet, mert arra nincs itt lehetőség – egy későbbi nekifutással vizsgáljuk végig az udvarhelyszéki, majd a továbbiakban a teljes Székelyföld „feredőit” –, de tény, hogy a régiek közül sok helység elveszítette korábbi jelentőségét, másutt pedig az ízléstelenség és a tőlünk idegen formavilág balkáni roncstelepeivé változtatták a gyönyörű környezetet.

Elrettentő példaként azonban mutatunk egy-egy felvételt Varságról és Parajdról (2020).


Homoródfürdő területének jelentős részén ma már látszik a rendezőelv. Bizonyos alkalmakkor túlzsúfolt, túlterhelt, hiszen mindössze néhány hektáron terül el, viszont az út mind a két oldalán, a patakvölgyek mentén bőven vannak alkalmas területek a továbbgondolásra és a fejlesztésre. A Lobogó tulajdonosa alaposan körülnézett, amikor hozzálátott az építkezéshez és a fejlesztést is elképzelte. Azzal, hogy a farkaslaki származású Jakab Csaba építészt kérte fel az első objektum megtervezésre, belépőt biztosított magnak a jövő székelyföldi fürdőkultúrájába. Megteremtette a megfelelő vizuális élmények kiindulópontját ilyen téren. Hangot adott. A Lobogó őspanziója, mondjuk úgy, hogy főépülete megadta a kellő lendületet. Minden felújítás, minden újabb épület aztán vagy Jakab Csaba, vagy a hozzá közel álló építészek modorában készült el. Ma etalon. A látogatók messze földre elviszik a hírét. És ami igen fontos: az ilyen objektumok és a hangulatok által jelenünk meg a Kárpátokon túliak látóterében is. Az idegenek előtt úgyszintén. Érzékelhető, tetten érhető a sajátosságunk és a másságunk. Homoródfürdő által megmaradhat az identitásunk egy darabkája. Innen továbbsugározhat másfelé is, erőt adhat ahhoz is, hogy a ma még elhanyagolt épületek ebben a stílusban újuljanak meg – legyenek azok magánkézben, városi vagy megyei kezelésben –, de megadhatja a fejlesztés irányait az Ilona-völgyébe való terjeszkedésnek is. És ebben mi az érdekes, ami korántsem meglepő? Vagy teljesen magától értetődő? Jakab Csaba építész, belsőépítész, habilitált egyetemi tanár, akárcsak a város másik végén dolgozó Albert Márton, a Hun Tanya tervezője, maga is teljes mellszélességgel támogatja mozgalmunkat, és sokat tesz azért, hogy egymás mellé állítsa azokat a szereplőket, akik részt vesznek Szentegyháza településképének alakításában.

További tájformáló tényezők: a Fili, a helyi unitárius egyházközség, valamint Makovecz szellemisége

Legyen az. Mert lehetséges. Vannak itt helyi vektorok. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Fili vezetője, karnagya, Haáz Sándor zenetanár meghirdetett ugyan októberi, majd novemberi időpontra is egy „újrakezdő tanácskozást”, amelynek a nép építészet, annak továbbvihető formakincse lett volna a tárgya – a Gyergyóújfaluban, illetve Jobbágyfalván tartott hasonló együttlétek mintájára –, ám ez akkor elmaradt, mivel járványügyileg Szentegyháza a vörös zónába került.

Haáz Sándor karnagy-zenetanár szentegyházi háza és udvara

Egy ilyen együttlétet, amelyen településvezetők, építészek, pedagógusok, lelkészek, civilek és vállalkozók vennének részt, f.é. február harmadik vagy negyedik szombatjára – február 20. vagy 17. – képzel el a mostani állapotok mellett a karnagy, hiszen Hargita megye minden településén normalizálódni látszik a helyzet, „kizöldültünk”, ami azt is feltételezi, hogy óvatosan visszazökkenhetünk az élet megszokott rendjébe. Ez is egyfajta kiindulási pontot jelenthet. Illetve kezdetét veheti a hivatalossá tett „városvédő mozgalom”, amely most egyesületi formába terelődött, és felmutatja a prioritásokat. Ha már a Filit is említettük, fontos szót ejteni arról, hogy annak vezetője az évek során több olyan építést, állagmegőrzést kezdeményezett, amelyek megvalósultak, ráadásul maga is jó példával jár elől, hiszen igényesen felújított és berendezett házban lakik, amelynek udvarán a gazdasági épületeket is formahűen épített újjá. Mivel a majd’ négy évtized alatt több száz, mondhatni több ezer tag, a mai fiatal és középgeneráció java megfordult a Fili együttesében, akik többnyire magukévá tették az értékelveket, amelyek a népi ének- és zenekultúra, a szellemi hagyományok tiszteletteljes gyakorlása mellett az épített örökség megőrzését és továbbadását is fontosnak tartják. Több egykori filis olyan munkahelyet alakított be magának a saját udvarán, ahol megőrizte a telekszerkezetet, és a kihasználatlan csűröket sok esetben különböző – nem mezőgazdasági – tevékenységekre tették alkalmassá. Ez a gondolkodásmód – ötvözve az önkormányzati szándékkal – hosszabb távon a településképen is megmutatkozhat. Egy másik lehetőség ugyancsak város kezében található, illetve megvalósításához a helyi unitárius egyházközség is hozzájárulhat: hogyha utca, majdani kertvárosi településrész jön létre a tervezett Makovecz-templom környezetében, ott akár olyan családi hajlékok épülhetnek, amelyek illeszkednek, kiemelik a jeles építész zseniális alkotását, emlékezetessé és méltóvá teszik a környezetet azáltal, hogy ott megfelelő esztétikai szűrőn átjutott, valóban igényes objektumok sorakoznak fel a majdani szemlélő látóterében. Ez lehet akár egy stílusosan megálmodott ifjúsági lakónegyed is, olyan komplex alkotás, amely a székely ember teremtőerejét is felmutathatja, és példaként állíthatja mindannyiunk elébe. Hozzáállás kérdése.

Mi attól sem zárkózunk el, hogy itt is településkép-védelmi táblákkal szólítsuk meg a lakosságot és a mozgalom köré önjáró civil-önkormányzati-vállalkozói csoportosulást – ahogyan Zetelaka községben tettük – , amolyan „szellemi konzorciumot” hozzunk létre az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület, valamint a Hargita Népe napilap segítségével. Érdemes lesz még ide visszatérni.

A “Huszárlaktanya” – a Fili által kezdeményezett objektum

Bízzunk abban, hogy ez hamarosan meg is fog történni. Lesz majd a dolognak tettre késztető és formában megnyilatkozó foganatja. A következő hetekben azonban a Nyikó-mentére, történetesen Siménfalva község falvaiban tartunk szemlét.

Az aktuális helyzetet szemléltető felvételeket a szerző készítette (2020. október-december)

Simó Márton

Riportsorozatunk 2020-ban a Communitas Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.

Illusztráció a szemléletváltáshoz:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.