Olyan események zajlottak, zajlanak ebben az esztendőben, amilyenekről álmodni sem mertünk. Vírus. Járvány. Szegénység. És ráadásul itt ez a két választás is, amelyről – túl a nagyobb bajokon – burkoltan azért mindvégig szó volt. Mintha minden emiatt történne.
Ma már ott tartunk, hogy szó sincs ugyan széleskörű autonómiáról, de azért a többszörösen és ismételten megcsonkított enklávénkból – kisebb-nagyobb döccenőkkel – fel lehet hajtani a sztrádákra. Akár el is mehetnénk, bármerre, ha lenne kedvünk, ha lenne munka, biztonság és fogadókészség másutt.
De mégiscsak itthon a legjobb. Ha nem megyünk olyan jelentős tömegekben melegebb éghajlatra, világgá, s nem igyekszünk vissza, jó lenne, ha ezen a belső úthálózaton, amely olyan-amilyen, s a pályázati lehetőségek mentén is lassan alakul, bevezetnék a különböző útdíjakat. Mindenütt. Erdőbe járó szekérutakon, csapásokon, ösvényeken. Ahol csak mozogni lehet. Nagyon jó lenne, ha létrejöhetne egy belső pénzalap, egy olyan keret, amelyből menetközben, míg stagnál a világgazdaság, titokban mi szépen fejlődhetnénk. Ehelyt. A Székelyföldön.
Talán akkor a zsákfalvak is hamarabb lélegzethez jutnának. Nem lenne szükség európai és központi támogatásokra, külön megpályázandó pénzalapokra. Kivitelezőket is találnánk, s ha nem, akkor ki-ki elvégezné a maga közmunka-részét. Nem divat manapság – elszánt civilek teszik ugyan néha bolondul –, de végső elszántságunkban bármire, még a köz hasznára is képesek, alkalmasak lehetnénk pandémiánkban.
Ha elkészülne ez a legbelsőbb magán-úthálózat, akkor talán még sűrűbben használhatnánk a kiírásokon a székely rovásírást, működhetne a szűkkebel anarchiája, de azért megeresztenénk államnyelven és angolul is egy-egy eligazító-szöveget. Hogy mit szabad. Meg mit nem. Főleg. Nap- és csillagfényes jövő elébe nézhetnénk ily módon, annyit vesződhetnek maguk közt egymással, amennyit akarunk, s aztán már a kutya sem lenne kíváncsi az itteni eseményekre. Annak lenne hírértéke, ha csend és nyugalom uralná a tájainkat.
Erre a boldogtalan pillanatra azonban még várni kell egy ideig. Szerencsére. Jobb így. Jobb a bonyolult és jog-szűkétől terhesebb világ. Mert megszoktuk. Így vagyunk otthon benne.
Címkép: Pexels
Simó Márton
