BÁNJA-E A SZÉKELY? (18.3.) – HARMADIK NEKIFUTÁS – AZ EGYKORI SZENTEGYHÁZAS-OLÁHFALUBAN

Riportunk előző részében a „falu” és a „város” határán jártunk. A kapcsolódást vizsgáltuk a két településrész között, ahogy közeledünk a városi rész főutcáján – a korábbi Öntők, a mai Berényi Margit utca –, ahol a a Strand és az Ifjúsági utcáktól csatlakoznak, véget ér az alsó római katolikus egyházközség adminisztratív kiterjedése, innentől felfelé – a településen és a patak, vagyis a Vargyas-csatorna mentén már az egykori Szentegyházas-Oláhfalu, azaz, „Nagyfalu” belterületén járunk.

Olyan ez az esztendő, hogy a koronavírus-járvány ellenére is jól haladtak itt fent a korszerűsítési és aszfaltozási munkálatok, megvoltak a vonatkozó szerződések és a hozzájuk tartozó pénzügyi források is. Mivel a háztartásokban elérhető a földgáz, a vezetékes víz, a csatornázás, jó a vezetékes- és mobiltelefon-hálózat, egyre inkább a városi szintű kényelmi ellátottság és szolgáltatás-színvonal felé közelít Szentegyházának minden szeglete.

Közmunka – archív felvétel (1975 k.)

A nehézipar lebontása után – harminc évvel a rendszerváltozást követően – úgy tűnik, hogy a hely valamelyest magához tért, és elindulhat azon a pályán, amelyre helyzete, lehetőségei és erőforrásai predesztinálják. Nyilvánvaló, hogy most, ahogy bejárjuk Nagyfalu utcáit, majd a régi és újabb „feredőket” is, egyre inkább megmutatkozik, hogy a „hibrid” településnek nevezett kisváros, mennyire összetett, s mennyire fokozott odafigyelést és jövőt-építő gondoskodást/ gondolkodást igényelne és érdemelne. És hátha ez miénk-féle vizsgálódás segít ebben; hátha ez a szemszög, amelyből most figyeljük az itteni építészet, a közélet, a kultúra és a gazdaság eseményeit, bizonyos részletekre új- vagy másfajta megvilágításra hívja fel a figyelmet.

Nagyfalu a magasból – Fodor István felvétele

Vajon mi történt időközben az itt élő emberekkel?

Városszinten – az összlakosságot tekintve – most csekély népességgyarapodást látni az utóbbi évtizedben. Ez egyrészt abból következhet, hogy a „falusi” rész, Nagyfalu még inkább magához tért, „elszakadt” a nehézipartól, és elsősorban a hagyományos foglalatosságok – állattartás, földművelés, fakitermelés és -feldolgozás – terén működik, amelyekhez kisebb-nagyobb sikerrel hozzárendeli a szolgáltatásokat és a vendéglátást.

Statisztikailag is nehezen választhatók szét a településrészek. Húsz évvel ezelőtt 153 vállalkozást számoltak, ma ezek száma 120, de mellettük 32 farmszerű gazdaságot is nyilvántartanak; akkor a szarvasmarhák száma 710, a lovaké 560, a juhoké 2100 volt. Eltűnt ugyan a Fémipari Rt. 573 dolgozója (1999), viszont napjainkra megjelent a vendégmunkások mintegy 300 fős csoportja, akik távoli munkavállalással hidalják át a hazai bevételkiesést – az aktív korúak 7,42%-a –, ők hosszabb-rövidebb időszakokra hagyják el az országot valamilyen munka elvégzése céljából, a férfiak többnyire az építőiparban, illetve a nők az idősgondozás területén (általában Magyarországon, Ausztriában és Németországban). Ezzel az életformával sok változás, rengeteg hatás gyűrűzik be, de anyagilag mintha biztonságosabb és célravezetőbb lenne.

Az eltérőnél

Mivel Szentegyháza félúton helyezkedik el Székelyudvarhely és Csíkszereda között, az ingázás mind a két város irányába megoldható. A polgármesteri hivatal közlése szerint az idei járvány még nem okozott érezhető munkanélküliséget, sőt, erősödött a mezőgazdaság és a kerti zöldségtermesztés iránti érdeklődés. Azt a két szegmenst pedig, amelyben a helyiek külföldi országokban dolgoznak még nem érintette annyira a pandémia, mint más gazdasági ágazatokat . A mintegy 400 fős cigány közösség ittléte – amelynek statisztikai lélekszáma jóval alacsonyabb ennél, hiszen magyar az anyanyelvük, és kulturálisan is beilleszkednek – nem jelent különösebb gondot. Az aktív életkorúak száma napjainkban 4041, a nyugdíjasoké 1286, az iskoláskorú gyermekeké 1571. Az elmúlt négy évben 113 építkezési engedélyt adtak ki. Összesen 100 a hagyományos ízlést őrző házak száma, a székely kapuké mintegy 300, amelyek többsége – nyilván – a rurális összképet jobban őrző „Nagyfaluban” található.

Egyáltalán nem elhanyagolható a „város” – blokklakásaiban, illetve a családi házas utcáiban élő – humán és műszaki értelmiségi-, a kereskedő- és szakmunkás-rétege, az ipar és az intézmények miatt idetelepedettek másod- és harmad-generációja sem, akik újfajta szemléletet és vallási sokszínűséget (is) hoztak – jórészt nekik köszönhető az unitárius, a református és a baptista egyházközségek, az új szakrális épületegyüttesek létrejötte. Ők is megtestesítői a szentegyházi tudatnak, amely megtartja, és együttes vektorokkal formálja azt a környezetet, azt a közösséget, amely így és itt kíván együtt maradni a továbbiakban, a huszonegyedik században is, remélhetőleg tudatosan alakítva ezt a Hargita alatti kisvárost.

Arculatot meghatározó szakrális épületek

Mindkét településrésznek jól megépített és karbantartott római katolikus temploma van. Mivel a helyiek túlnyomó többsége ehhez a felekezethez tartozik (88,9%), nyilvánvaló, hogy kiemelkedően fontos szakrális épületekkel rendelkeznek, amelyekhez igen erős intézményrendszer és gyülekezeti élet is társul a két plébániai közösségben. A „város” katolikusainak temploma 1990 után nyerte el mai küllemét, és ugyancsak ebben az időszakban jelentősen formálódott a környezete is.

A római katolikus templom – Simó Márton felvétele

A „falu” 1760-ban épült temploma és plébániaépülete egy központi részen helyezkedik el, ahová a kiöblösödő térbe több utca torkollik. Furcsa módon a „falu” főutcája a Május 1 nevet viseli – ez a „város” mivoltból fakad, hiszen elvárás volt a rendszerváltás előtt, hogy a kor hangulatához illeszkedő elnevezéseket kell adni, amelyektől csak nehezen lehet megszabadulni, ma ez is négy részre tagolódik, háromszor vált nevet, ahogy haladunk felfelé – a csatlakozó kisebb utcákat pedig hivatalosan és népi néven is Bejáró – másképp Farkas az alsó, Mogyoró a felső – utcáknak nevezik. Itt a régi iskolaépületben, bizonyítottan már 1746 előtt működő felekezeti iskola volt. Egyébként ezen kívül van még egy iskolaépület jóval fennebb, ez lehetett a legelső itteni oktatási intézmény – most elemi osztályok működnek benne –, amelyek az országút melletti új épülettel együtt alkotják a Mártonffy János Általános Iskolát.

A plébánia

A környező házak részben a falusi jellegre, illetve arra a fajta átmenetiségre utalnak, amely a települést és változó korunkat úgy általában jellemzi. Itt is jól érződik az a tendencia, amely minden falut kisebb városként akar felmutatni, és ez az érzés beszivárog a helyiek tudatába is. A felújítások, illetve az új építkezések alkalmával fontossá válik a túlméretezett tömeg, amelyek árnyékában napjainkban már igencsak szerénynek és avíttnak tűnik a hagyományos parasztház és -udvar, s ráadásul többnyire idegen formák és anyagok dominálnak ebben a kozmopolita tobzódásban. Márton Ernő geológus, turisztikai szakember ezt úgy fogalmazza meg, hogy igénytelenség. Úgy érzi, mindig szem előtt kell tartani, hogy Szentegyháza város is, és amikor a fejlesztés irányait vázoljuk, vegyük figyelembe ezt a kettősséget, a párhuzamosságot, hogy a nagy jóindulatban ne szakítsuk el egymástól a két nagyobb egységet.

A falu központi része – tetők felett – Tókos Attila felvétele

A túlméretezett, olykor jólétről árulkodó családi házak akár a Balkánon, vagy bármelyik regáti településen, illetve olykor Nyugat-Magyarországon, Ausztriában is állhatnának, és ebben a már-már szkizofrén jellegű megfelelési lázban elidegenítik, mássá teszik a helyet, amely így minden, csak már nem az, amit az elődök ránk hagytak. Mert jó lenne a hit, az ízlés, a viselet, a nyelv mellett az „ideiglenes” örökségként ránk hagyott településképet és az építkezési ízlést is megtartanunk – hiszen „szerre bírjuk a világot” –, és az lenne a célszerű, ha majd dúsítva és gazdagítva adhatnánk azt is tovább. Hiába keresné bárki is napjainkban a bedekkerekben szereplő látványt, azt a nosztalgiát, amelynek hangulatában pár évvel ezelőtt itt még el lehetett merülni, s amelyet fotográfiák révén – a viszontlátás reményével együtt – haza lehetne ma vinni.

Hagyományos bennvaló és egy régi időkre emlékeztető utcarészlet – Elekes Domokos felvételei

Szentegyháza régi településrészeit az elhanyagoltság jellemezte, évtizedekig alig történt előrelépés. Most, amikor leaszfaltozzák, vagy térkövezik a „falu” utcáit, akkor még a hely megszokott levegője, illata is megváltozik, akárcsak az élet ritmusa, életének irányultsága és formája hasonlóképpen. Itt is átveszi a dominanciát az a szemlélet, amely mindent egy olyan poszt-korszakban képzel el, amikor bármit megvásárolhat, megszerezhet az ember, ami elérhető és gombnyomásnyi távolságban van. És – ráadásul – a legtöbb esetben mindezt a hely embere nem is érzékeli, természetes közege összetevőiként értelmezi, benne él, használja, alkalmazkodik hozzá, mert a folyamat viszonylag lassú. Inkább az látja, aki elszármazottként, vagy alkalmi látogatóként tér ide vissza.

A fogyasztás újfajta “templom-hodálya” – korábban a temetési menetnek nem kellett megkerülnie ezt az építményt; a probléma nem új keletű, a nyolcvanas évektől kezdve pékség állt itt, azelőtt szabad volt a tér…

A fogyasztói társadalom mindjárt a tájidegen formájú szupermarket fizikai megjelenése és árukínálata révén is közelít. Mert neki, a kereskedőnek megéri. Viszont hagymát termelni a csűrkertben – bizonyos megfontolások alapján – olykor már nem is érdemes.

Két kisebb református gyülekezetet találunk Szentegyházán. Az összlakosság 4,3%-a – mintegy háromszáz lélek – tartozik ehhez a felekezethez. Imaházakkal rendelkeznek. A faluban, az országút mellett volt a reformátusok korábbi imaháza. A ma is impozáns épület Udvarhelyszék-Hegyalja népi építészetének jellegzetes darabja, korábban más célokat szolgált. Egykor rendelő, orvosi lakás volt a Rácz-ház.

Még ma is elmondhatjuk, hogy a népi stílus úri, kifinomult változata. Gyönyörű példa. Valószínű, hogy 1888-ban épült, erről tanúskodik a felirat rajta, és ekkora keltezik a néhai Rácz doktor családalapítását a helyiek. Egyházi tulajdon, de jelenleg kihasználatlanul áll. Mivel közvetlenül az országút mentén helyezkedik el, azt is elmondhatjuk, hogy nincsen biztonságban.

Annak idején, amikor épült nem ilyen jellegű volt a forgalom – eredeti funkciójának akkor tökéletesen megfelelt ez a pozicionálás –, az utca, bár akkor is országút volt, másfajta élettérként működött, de tény, hogy az eltelt majd’ másfélszáz évben sokat emelkedett a szintje a különböző felújítások során. A Rácz-háznak akár komoly helyi műemléki védettsége lehetne. Pár évvel ezelőtt megfogalmazódott egy magánkezdeményezés a felújítására, de aztán nem történt előrelépés, mert kiderült, hogy folyamatos forrásfelfakadások miatt nagyon költséges munkálatokat igényelne a konzerválás és a majdani hasznosítás.

Talán el lehet gondolkodni azon, hogy ez az épület – eredeti pompájában –, de ugyanott, az egyház telkén, pár méterrel hátrább épüljön újjá, és maradjon egy kis tér előtte, ahol egy stílusos szuvenír-bolt, bódésor, gépkocsi-parkoló is kialakítható – színesítendő a környezetet, egyben pedig növelve a turistamegtartó-képességet, de akár olyan objektum is elképzelhető, amelyet a református egyház különböző közösségi célokra hasznosít, esetleg bérbe ad a továbbiakban. Átmeneti megoldásként pillanatnyilag egy nehéz helyzetben levő család tagjai élnek benne – mondotta Haáz Sándor, érdekükben ő járt el az egyháznál –, akik a lakhatás fejében igyekeznek karban tartani az ingatlant.

Az unitárius egyházközség imaháza és a harangláb

Az unitárius egyház megjelenése szintén a betelepülteknek köszönhető. Többnyire a két Homoród-mentéről ideköltözött családok alapították, 250 tagot számlál az egyházközség, jelenlétük az összlakosság szintjén, statisztikailag 3,7%-os, bár az „elveszett lelkekkel”, akik nem – vagy másutt – gyakorolják a vallásukat, akár a 320 főt is elérheti.

Az unitárius egyház fennállásának 450. évfordulóján készült felvételek (2018)


Kelemen Szabolcs lelkész szerint az utóbbi bő húsz esztendőben, amióta helyben élő papként itt szolgál (1998), felújították az 1993-ban megvásárolt ingatlant, ahol az imaház és a szolgálati lakás található, illetve garázst, haranglábat és filagóriát építettek hozzá, amely így 2020-ban kiválóan szolgált, hiszen itt kisebb szabadtéri programokat tarthattak, amikor a járványügyi előírások azt lehetővé tették, de „békeidőben” is kifejezetten hasznos alkalmatosságnak bizonyult.

A lelkész álma, hogy „igazi” templom épüljön. Annak idején – családi kapcsolatok és személyes ismeretség révén – sikerült meggyőznie Makovecz Imre (1935-2011) Kossuth- és Ybl Miklós díjas építészt, az organikus építészet megteremtőjét, hogy tervezze meg ezt az unitárius templomot. A terv elkészült.

A jeles építész szemléletét életben tartó budapesti munkaközösség, a Makona Kft. levédette, illőnek és autentikusnak tartja, és arra biztatja a szentegyháziakat, hogy – a megfelelő körültekintés mellett, hiszen műszakilag-statikailag, esztétikailag illeszteni kell a majdani környezet adottságaihoz – építsék meg. Nyilvánvaló, hogy ehhez komoly pénzforrásokra lesz szükség, amelynek megszerzésére több helyen is pályázni és kilincselni kell.

Makovecz Imre (1989) – Fortepan-archívum

Több éves előkészület után egy magánszemély a gyülekezetnek adományozott egy építkezésre alkalmas területet. A telek egyelőre beépítetlen övezetben található – a tömbházak mögött, a Csíkszereda felé vezető országút közelében. Az unitárius lelkész elmondta, hogy rájuk hárul az új utca, közterület elnevezésének a feladata. Hogy aztán a templom miként találja meg a helyét itt, s mi lesz a tájjal, a hozzá csatlakozó épített és a természeti környezettel, az már egy igen fontos közösségi feladat lesz.

A csíkszeredai Millenniumi-templom építészeti értékei nem a forgalmas Kossuth Lajos utcáról, hanem a mögötte kialakított térről mutatkoznak meg, ahol a főbejárat található – Foto: Visitharghita.com
Koronavírus idején celebrált szabadtéri szentmise Csíkszeredában – Fotó: MTI/ Veres Nándor – A Kossuth Lajos utcát a régebbi építésű Szent Kereszt templom uralja és napközben a forgalom…
Fotó: Hargita Népe

Ott van Csíkszeredában is a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi-templom, valóban szép, karakteres, organikus, minden fontos tulajdonsággal rendelkezik, csak éppen tere nincs – jószándékú csalással lehet róla megdöbbentően hatásos fotókat készíteni – , de nyilvánvaló, hogy csak megalkuvás árán lehetett annak idején behelyezni a tömbházak közé.

Az unitáriusok felvállalták az adományba kapott telek rendezési tervének (PUZ) a költségeit. Úgyhogy minden valószínűség szerint pár év múlva állni fog itt a templomuk a Német-kert nevű dűlőben, amely a Kogălniceanu és az Új utcák közelében található – a blokkoktól is könnyen megközelíthető területen, ahol még csak egyetlen családi ház áll –, s amely köré akár megfelelő tájat, környezetet építhetnek. Építhetnek, ha ennek megfelelő, ha ehhez igazodó rendezési terv készül. Egyébként az a furcsa helyzet állt elő Szentegyházán, hogy tíz éve lejárt a városrendezési terv (PUG), és úgy dolgoznak, hogy évi rendszerességgel megújítják ideiglenesen a régit. Ezt az anomáliát kívánja megszüntetni a most hivatalba lépett önkormányzat és a tanácsosi testület.


Pakson felújítják a Makovecz-templomot (2020) – a beruházás összköltsége 150 millió forint; a Szentlélek-templom rekonstrukciójával várhatóan ez év végére készülnek el. – Fotó: Paks-press.hu/ Nagy Marcell

Paks városát meglátogatva kihagyhatatlan épület a Szentlélek templom, vagy ahogyan a legtöbben ismerik a Makovecz-templom. A lakótelep lábához érve az Újtemplom utcán haladva már messziről megpillantjuk jellegzetes harangtornyát az ég felé törekvő három kecses csúcsával. Középsőn a legmagasabb ponton, 34 méteres magasságban a klasszikus kereszt látható, míg a másik kettőn egy aranylón csillogó nap, valamint egy ezüst hold kap helyet. A Szentlélek tiszteletére szentelt római katolikus templom, melyet Makovecz Imre tervezett, a Hősök terén áll. A templom lenyűgöző épülete a 20. század organikus építészetének kiemelkedő alkotása. A karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával hírnevet szerzett a városnak és tervezőjének. Az alkotó az ősi szimbólum, a magyar forma-, és hitvilág jelképeit ötvözte a keresztény hagyományokkal. 1987-ben a paksi római katolikus egyház adott megbízást a templom megtervezésére. 1988 pünkösdjén került sor az alapkő-letételre, majd 1990. június 3-án, pünkösd vasárnapján szentelte fel a templomot a pécsi megyés püspök. Ekkor szólalt meg először a templom közel három mázsás harangja. 1991 karácsonyára készült el a 361 négyzetméter alapterületű, 300 fő befogadására alkalmas templom, a templomkerttel együtt. (Paks város hivatalos honlapjának közlése nyomán – Paks.hu)

Az organikus építészetet, Makovecz Imre stílus- és iskolateremtő szerepét jól ismerjük Kárpát-medence szerte a magyar glóbuszon. Vitathatatlan, hogy a saját értékeink, a hagyományaink egyfajta költői lenyomata minden egyes Makovecz-épület. Kiválóan alkalmas arra, hogy jelezze ittlétünket. A költőiség a formák tobzódásában, a sokszínűségben és a sokoldalúságban mutatkozik, amikor az alkotó szabadon bánik a fizika és a statika törvényeivel, amikor nem a funkcionalitásnak, hanem a fantáziának jut a fő-fő szerep ezekben a metaforákban, illetve annak cizellált és nagyon érzékletes jelzésére, hogy úgy élünk mi, itt Európában, hogy keresztényi mivoltunk mellett a szívünkben-lelkünkben hordozzuk keleti emlékeink gyökereit is.

Épp ezért minden egyes munkáját szeretni kell, és minden elkészült Makovecz-mű mellé azonnal hozzá kell rendelni egy alapítványt, amely gondoskodik az állandó karbantartásról és a konzerválásról. Hálás, bár egyáltalán nem költségmentes feladat…

Viszont abban az esetben, ha tájat kell építeni a templom köré, akkor érdemes visszanyúlni Kós Károly és követői stílusához, akik maguk is álmodtak ugyan, de úgy építkeztek, hogy a funkcionalitást, a józan paraszti szemléletet, a praktikumot és a tartósságot is szem előtt tartották, amikor a meggyőzték a környezetüket, a megbízóikat a helyi anyagok és autentikus formák rendeltetésszerű használatáról és fontosságáról.

Wekerle-telep – Fotó: Pinterest
Az első elkészült épületek (1913)

Bár Trianon szétszabdalta ezt a kezdeményezést, szétforgácsolódott a stílust támogató állami akarat, de mégiscsak áttört az időkorlátokon és a különböző rendszereken a zseni szándéka, és segített, ma is segít nekünk megmaradni és megtartani mindazt, ami a miénk.

Ilyen szempontokat is érdemes lenne megfontolni, ha a szentegyházi unitáriusok kis temploma köré utcát és környezetet álmodnak. Olyan házakat kellene építeni, amelynek a puszta látványa is emlékezetessé teszi minden egyes látogatásunkat, és büszkévé a hely lakóját, hogy illő és méltó miliőt hozott létre, amikor folytatni merészelte a Teremtő munkáját…


A Fili, mint tájformáló tényező

Kétségtelen, hogy a Szentegyházi Gyermekfilharmónia – a Fili – több évtizedes jelenléte is alakítja a település arculatát, oly módon, hogy befolyásolja a felnövekvő generációk szemléletmódját és igényeit. Már maga az a tény, hogy 1983 óta működik, és „békeidőben” 140 fővel üzemel, ez idő alatt megfordult benne a kisváros mai középkorú és fiatal generációinak jelentős része, feltételez egyfajta hagyománytiszteletet és szeretetet, olyan tulajdonságokat, amelyek a hétköznapi életbe is átgyűrűznek. A szellemi és művészeti hagyaték, az ének-és hangszer-ismeret mellett igen sokan megtanulhatták, megkedvelhették, és ma már kötelességüknek érezhetik a tárgyi és az épített kultúra terén mutatkozó értékőrzést és értékteremtést.

Pár évvel ezelőtt tanúi lehettünk annak, hogy az együttes vezetője, Haáz Sándor karnagy kezdeményezésére tartottak közbirtokossági gyűléseket, amelyeknek az volt a közvetlen haszna, hogy egy közös egyesületbe sikerült terelni a tagság többségét. Megszűnt a törvénytelen fakitermelés – vagy legalábbis a töredékére csökkent –, és a Fili kezdeményezett új erdőtelepítéseket.

Archív felvétel 2017-ből : munka közben a szakemberek kiselőadásokat tartottak a gyermekeknek a csemeteültetés módjáról és úgy általában az erőültetés fontosságáról

A kezdeti vonakodás ellenére sokan támogatták. A civil szervezet keretében működő erdőbirtok-kezelés olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy annak fiatal és jól képzett önkéntesei belenőttek a szerepükbe, népszerűségre és közkedveltségre tettek szert, olyannyira, hogy a frissen megválasztott városi képviselők többsége, a polgármester is ebből a „táborból” származik. Haáz Sándor tanár úr pedig éppenséggel annak a városrésznek – a Középszegnek – a képviselője a helyi tanácsban, ahol a Fili székhelye található.

A Múzeum Szálló

Mivel ez a székhely – a Gábor Áron Művelődési ház és a Múzeum Szálló – kettő az egyben, hiszen koncert- és gyakorló-helyszínként, illetve vendéglátóhelyként is üzemel, közösségi térként viszonylag erős hatással van a környezetére. Mivel az épületet a „kicsi magyar időben” emelték, akkor is az volt az elsődleges cél, hogy javítsanak az udvarhelyszéki idegenforgalmi kapacitáson. A második világháború után, a létezett szocializmus idején elsorvadt az itteni fizetővendég-ellátás, viszont 1990 után a Fili, mint „állandó lakó”, vagy „gondos bérlő”, mindent megtett azért, hogy felújítsa, fejlessze az épületet, és visszaállítsa többirányú funkcionalitását. Itt helyezték el az együttes vezetőjének néprajzi gyűjteményét, olyan bútorzattal, felszerelési tárgyakkal látták el a tetőtérben kialakított, összesen 35 férőhellyel rendelkező vendégszobákat, amilyenek az egykori parasztházak szobáiban is voltak. További fegyvertényei a Filinek: a kultúrházzal szemben található „huszárlaktanya” kialakítása, a Filiház és a közelben, a tájháznak is beillő vendégház. Haáz tanár úr újabban a csűrök szerelmese.

A huszárlaktanya és környezete urbanisztikai “potenciállal” rendelkezik – egykor községháza állt itt, aztán kissé elhanyagolták, de a korábbi városvezetés és Haáz Sándor is felfedezte a hely lehetőségeit

A „csűr-rehabilitáció” és az egyéb gazdasági épületek lehetséges funkcióváltása igencsak fontos részletkérdés, komoly segítség a hagyományos „falu” településképének megtartásában és alakításában, a „város” arculatához történő illesztésben. Ezekről és az itt nem érintett vonatkozásokról majd a következő ráközelítés alkalmával fogunk beszélni. Szükség lesz egy újabb nekifutásra.

A címkép Tókos Attila felvétele

A külön nem jegyzett felvételeket is a szerző készítette

Simó Márton

A riportsorozat elkészítését 2020-ban a Communitas Alapítvány támogatja.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.