MI A FERTŐZŐBB?

Előfordulhat, hogy a vírus. De megtörténhet, hogy a tunyaság. Mit tehetne az ember, állandóan olvas, tájékozódni próbál a saját környezete és a kinti világ eseményeiről. Annyi kommunikációs csatorna van, mint a fene. Felhasználó legyen a talpán, a fenekén, aki el tud igazodni. Egyik hitelesebb, mint a másik. Legalábbis annak tartja magát. De tulajdonképpen művi és hamis.

És – nyilvánvaló – mi egyre inkább a virtuális térből merítjük az információinkat, amelynél megbízhatatlanabb közeg nem létezik a világon. Olyan forrás, amely még nem készült el. Úgy képzelem el, hogy a net olyan, mint valami nagy óceán, amely magában hordozza az élet forrását, de mindazt a mocskot is, amelyet az örökkévalónak hitt pillanat perc-embere a modern hedonizmus korában belehányt. S amit mostanság hajigál szerteszét. Sokmillió tonna műanyag, amelynek egyharmada a legnagyobb üdítőgyártó palackja, a többi meg ürülék, óvszer, protézis, hullazsák, illetve egyre gyakrabban, és növekvő mennyiségben, buknak benne alá és merülnek fel a pandémia egyszer-használatos kellékei: a maszkok és a gumikesztyűk…

Annyi adat halmozódott fel gugli-galaxisban, amennyivel megbirkózni lehetetlenség. Nem értünk el még arra a szintre, amikor olyan szoftver tulajdonosai lennénk – gondolom, lesz ilyen program, vagy már van, csak épp pénzért adják, előfizetés fejében juthatunk hozzá –, hogy képesekké lennénk kihámozni a valóst a hamisból. Mit tehetnénk?

Boldogan lájkolunk. Mint holmi írástudatlan és agyilag gyengébb képességű főemlősök ivadékai, akik felismerünk olykor holmi piktogramokat. Nem mindig. Csak néha. Olykor el is találjuk, és boldogan visítunk, hogy nyertünk. Mit? Tudja a fene, csak úgy véljük, hogy az jó.

Mintha oké lenne. Hogy aztán honnan való az O.K. „csétécséje”? Kit érdekel?!… Csak trendi legyen az izé. Mindenki kommunikál. Mindenki sugároz és mindenki hozzájut bizonyos infókhoz. A nagy adok-kapokban mi, a szolgálatos bugyuták azt hisszük, hogy elvagyunk.

Mintha tudnánk ugyan, hogy a civilizáció emlőin élő posztindusztriális ember védtelen, hogy korlátai szűkek, de mégis milyen jó fogyasztónak, az illúziók hűséges hajhászójaként jelen lenni olykor. Fejünket veszik olykor. Észre sem vesszük a napnyugatban. Hónunk alá kapjuk a fejünket. És áldozati bárányként tartjuk oda a handzsárnak a következő nyakunkat. Mintha csak játék lenne. És egyszeri médiacirkusz az egész. Holott nem az.

Címkép: Pexels

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.