Falu a mai Romániában, Arad megyében. Románul: Satu Nou. Közigazgatásilag Tőzmiske községhez tartozik. A Fekete-Körös bal partján, Vadász és Apáti közt fekvő település. A trianoni békeszerződés előtt Arad vármegye Kisjenői járásához tartozott.

Nevét vitézvári báró Simonyi József (1777–1837) huszárezredesről (Simonyi óbester) kapta. A falut Simonyi óbester fia, Simonyi Lajos báró (1824–1894), 1848-as huszártiszt, politikus alapította. 1888-ban, majd 1913-ban is Simonyifalva néven írták. 2004. augusztus 15-én emléktáblát avattak a falu névadója tiszteletére.

Birtokosai Makai Ferenc, Héja Lukács és Tóth József voltak. Eredetileg németek, szlovákok, magyarok és románok lakták, akiket báró Simonyi Lajos telepített ide Békésről, Szentandrásról, Orosházáról, Szarvasról, Szentesről, Gyulavarsándról, Mezőberényből, Endrődről, Kunágotáról és Pest megyéből. Lakossága földműveléssel, különböző ipari növények – dohány, cukorrépa, cirok – termesztésével foglalkozott. Háziipara a szövés-fonás volt.

1910-ben 2484 lakosából 2276 magyar, 162 német, 30 román volt. 1930-ban 2358, 1941-ben 1915, 1966-ban 1481 lakosa volt. A 2002-es népszámláláskor 857 lakosa közül 783 fő magyarnak, 54 románnak, 15 német nemzetiségűnek és 5 fő cigánynak vallotta magát. 2011-ben 834 lakosából 754 volt magyar.

Itt született Simonyi Imre (1920–1994) költő; Matekovics János (1939-2012) újságíró, szerkesztő, műfordító. Zsóri Dániel (2000–) Puskás Ferenc-díjas labdarúgó; Brittich Erzsébet (1953-) sokoldalú képzőművész, fest, linómetszeteket, bronzplaketteket hoz létre és tűzzománcképeket is alkot, sőt fafaragással, -díszkapu-, kopjafafaragással- is foglalkozik. Verseket, elbeszéléseket, monográfiákat, cikkeket, esszéket ír, és román költőktől fordít verseket.

Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de mihelyt kilépünk a Székelyföld tömb-magyar területéről, azonnal megjelennek ezek az “egyenoszlopok” a települések bejáratánál. Egynyelvűek. A másképp harsány román nemzeti színek virítanak rajtuk, s magyar feliratot még véletlenül sem látni egyen sem.

Ezt a problémát azonban Simonyifalván megoldották. Szépen, arányosan. Még a sok kék és a csillagos Európa jelenléte sem zavar annyira.

Sokkal jobb és megnyugtatóbb lett volna, ha az illetékesek veszik a fáradságot és odafigyelnek a helyesírásra. Én a magam részéről egy felkiáltójelet valamilyen formában mégiscsak odaszerkesztettem volna… Egyébként nem szokásuk. Romániában az állami intézmények, a minisztériumok is gyakran lecsupaszított, ékezetek nélküli latin betűket használnak, mint a provinciából jelentést író helytartók anno. Talán ezzel is hasonlítani kívánnak a rómaiakhoz. Egyébként gyanítható, hogy a távoli tartományok hivatalnokai gyakran barbárok voltak, vagy kegyvesztettek, akik nem voltak a műveltség legmagasabb fokán. Nem dívott a központozás, s ha mégis, az csak fölösleges cifraság lehetett.

Charta XXI./ Simó Márton – Wikipédia, Nyugatijelen.com (archívum), Maszol.ro (archívum)

1906 tavaszán kezdődött a Gyulavidéki HÉV III. rangú, 760 mm nyomtávolsággal kiépülő vonalának építése. A leendő kisvasút a kor szokásának megfelelően született: az ötletgazdák – leendő tulajdonosok – az építési költségek előteremtéséhez részvényeket bocsájtottak ki, miközben tervező és építtető után kutatva a Magyar Királyi Kereskedelemügyi Minisztériumtól megszerezték sorjában a szükséges engedélyeket, úgymint az előmunkálati, közigazgatási bejárási és végül a műtanrendőri bejárási. Az építő cég kilincselt a pályaanyagok és járművek ügyében… Tovább