BÁNJA-E A SZÉKELY (16.) – MÁRÉFALVA JELENE ÉS ÉPÍTÉSZETÉNEK LEHETŐSÉGEI

Akárcsak a két szomszédos község – Fenyéd és Kápolnásfalu –, Máréfalva is érzi a közeli város hatását. És úgy él, hogy kihasználja a maga javára ezeket az adottságokat. Számos pozitívumot rejt ez a helyzet, hiszen könnyen megközelíthetők a munkahelyek, az oktatási intézmények, a szakorvosi rendelők, a bevásárlóközpontok, a különböző építőanyag lerakatok és egyéb szolgáltatók, amelyek egy része valóban üzleti megfontolásból telepedett a város keleti kijáratához. Gazdasági törvényszerűség szabályozza a kereslet-kínálat megfelelő egymásra való hangolását.

A községnek nem kellett külön erőfeszítéseket tennie az útépítés terén sem, hiszen országút halad át rajta, a településszerkezet pedig úgy alakult az idők folyamán, hogy .a két községtábla között – kétoldalt, hosszan, mintegy 3,3 kilométeren sorakoznak a házak, udvarok, a mellékutcák pedig fésűfogszerűen nyílnak és viszonylag rövidek. A vezetékes vízhálózat, a csatornázás kialakítását, a belterületi utcák aszfaltozását az önkormányzat helyi és pályázati forrásokból elvégeztette, illetve ahol mindez még nem történt meg, jelen pillanatban is zajlanak az ide kapcsolódó munkálatok. Infrastrukturális szempontból nagyon jól áll Máréfalva. A helyben működő óvoda, az iskola épületeit is felújították, a polgármesteri hivatal székhelye, a művelődési ház is mind-mind megfelelő és korszerűsített ingatlanban működhet. Kifejezetten jót tett a Fenyédtől való 2004-es különválás. Mindkét község viszonylag népes, gyarapodó lélekszámú, s így önálló pályára helyezkedhetett az utóbbi másfél évtizedben; itt a legutóbbi népszámláláskor 1995 lelket írtak össze.

Az utcák korszerűsítésével párhuzamosa az összkép is gyorsan változik

Demográfiai és anyagi gyarapodás

Máréfalva azonban szépen gyarapodott az elmúlt években, jelen pillanatban 2121 lakosa van – az adatokat az Országos Statisztikai Hivatal (INS) Hargita megyei kirendeltsége közlése alapján bocsátotta rendelkezésünkre a helyi polgármesteri hivatal –, akik 774 háztartásban élnek. A népességgyarapodás folyamatos, hiszen 1910-ben 1419, 1941-ben 1665, 1977-ben 1843 fő élt itt. Ez egyrészt Székelyudvarhely közelségével magyarázható, másrészt pedig azzal, hogy a létezett szocializmusban nem szerveztek ide mezőgazdasági termelőszövetkezetet és az ipari munkahelyekre történő ingázás is könnyen megoldható volt. A birtokkal rendelkező családok száma 650, akik valamilyen szinten földműveléssel és állattartással is foglalkoznak. Viszonylag kevés a földterület: 350 ha szántóval, 860 ha legelővel, 1948 ha kaszálóval, 1038 ha erdővel kell beérniük a helyieknek. Ugyanakkor van 82 ha hasznavehetetlen terület, illetve a helyi Nagyvész Közbirtokosság 566 ha erdővel és 421 ha legelővel rendelkezik, amelyen 439 tag osztozik. A szarvasmarhák száma manapság 600, a juhok száma 1000 körül mozog. Jellemző a kisgazdaságok megléte, amelyekben 4-5 haszonállatot tartanak, de létezik néhány nagyobb méretű farm is, amelyekben jelentősebb az egyedszám.

Régi porták végórái

Húsz évvel ezelőtt, amikor Sepsiszéki Nagy Balázs adatokat gyűjtött székelyföldi barangoló-könyvéhez, még 750 szarvasmarhát és 1500 juhot számoltak a faluban. Ilyen szempontból visszaesés tapasztalható. Az idei évben – függetlenül a járványhelyzettől – mintegy 350 személy tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig külföldön valamilyen vendégmunkán. Főleg a mezőgazdaságban dolgoznak külföldön is, kertészetekben, illetve szőlőültetvényeken. Néhányan Magyarországon és Németországban tevékenykednek az építőiparban, jobbára vállalkozók és szakmunkások.

A hagyományos formák és a székely ízlésvilág alkalmazása nem tilos – bátorság, pénz és fantázia szükségeltetik hozzá

A helyben működő cégek száma 80, amelyek elsősorban növénytermesztéssel, állattartással, fakitermeléssel és -feldolgozással foglalkoznak, s főleg helyi munkaerőt alkalmaznak. Nem mellékes az sem, hogy a mintegy 500 fős itteni cigány közösség munkaképes rétege is külföldön dolgozva keresi meg a kenyerét. Az anyagi gyarapodás körükben megfigyelhető, ami magánépítkezéseiken is meglátszik. Színes, heterogén, formagazdagságban tobzódó családi hajlékokat alakítanak ki, olykor annyira túlterhelik az új bővítésekkel a szerény kivitelű régi házakat, hogy az már tűzvédelmi szempontból is aggasztó.

Jól érzékelhető az állandó változás

Hivatalosan az utóbbi négy esztendőben 34 építkezési engedélyt adtak ki, de látni, hogy valós az építkezési láz, ennél jóval nagyobb, hiszen számos felújítással, kisebb-nagyobb javítással szembesülhet nap mint nap a látogató.

A falu népi építészete a Hargita-Hegyalja régióban honos formákat viselte a közelmúltig: két- vagy háromosztatú, részben alápincézett, tornácos házakban éltek az itteniek, impozáns csűrök és más gazdasági épületek tartoztak a bennvalókhoz. Az utóbbi 100-120 évben majdhogynem általános volt a cseréppel történő fedés. A helyi formák helyben fellelhető anyagokból valósultak meg a magánépületeknél – kőből és fából –, a téglából való építkezés csak a múlt század ötvenes-hatvanas éveitől terjedt el. A jelenlegi nyilvántartásokban 85 hagyományos formájában konzervált ház szerepel, 11 védett műemlékkapu, illetve 120 valamilyen szinten festett-faragott székelykapu található, de ezek száma az egyszerű, díszítetlen kis- és nagykapukkal összesen 250 körüli.
Folyamatosan távolodik a falu egykori önmagától

A Tájház és a szomszédos bennvaló – régi idők tanúja

Néhai Kovács Piroska (1932-2016), Europa Nostra-díjjal kitüntetett tanárnő, néprajzkutató, helytörténész több évtizedes munkásságának köszönhetően tájházat hoztak létre és sikerült kellő figyelmet fordítani a székelykapukra, azok védelmére, szakszerű felújítására is. Ilyen témában publikációkat jelentettek meg, számos konferenciát, oktatótábort tartottak. A hagyományőrzés ezen a téren jelenleg is zajlik, sikerült továbbvinni ezt a fajta ragaszkodást, csakhogy annyira erős az idegen hatások beáramlása, annyira számottevő a tőke jelenléte, hogy napról-napra érzékelni lehet a változásokat.

Máréfalva kezdi elveszíteni régi arculatát. Mintha törvényszerű és kötelező lenne, hogy csak „katalógus-házat” lehet itt építeni. Nyilvánvaló, hogy nagyot változott az életforma, mások az igények itt is, és – ráadásul – az élet nagy része ma már nem az udvarokon, nem a bennvalókhoz tartozó gazdaságokban zajlik, hanem valahol másutt – városban, külföldön –, és az otthonlét sokak számára csak a kikapcsolódást, a pihenést jelenti. A szabadidős tevékenységek többnyire zárt terekben, nappalikban, a világhálóra csatlakozó multimédiás eszközök segítségével zajlanak.

Ebben az esztendőben – a fokozott járványügyi előírások miatt – alig voltak olyan közösségi alkalmak, amelyek megmozgatták volna a lakosságot és megteremtették volna a konstruktív együttléteket.

Jelenleg az önkormányzat telket keres egy újonnan építendő óvodának. Talán ez a tervezett épület, amennyiben olyan lesz, hogy hagyományt, formát is tükröz, akár visszahathat a magánépítkezésekre is. Jártunk már olyan faluban, ahol helyi és anyaországi forrásokból modern, minden igénynek és elvárásnak megfelelő napköziket-óvodákat építettek az utóbbi években – mert azért itt-ott örvendetes a népességgyarapodás –, de valahogy úgy sikerült tető alá hozni ezeket az objektumokat, hogy semmi nem emlékeztet bennük a helyre, ahol élünk, nyoma sincs hagyományos formáknak, motívumoknak, annyira „kozmopolita” építmények, hogy a világ bármely sarkában megállnák a helyüket. Ilyen helyzetekben a felnövekvő gyermekek „elgyökértelenítése” már igen zsenge korban elkezdődhet.

Az egykori kántori lak új funkciót kapott

Sikeres kezdeményezés volt az Összefogás Háza Napközi Otthon létrehozása. Ezt az épületet, amely egykor a kántori lakás volt – küllemét tekintve tulajdonképpen egy hagyományos parasztház, amelynek udvarán csűr található – korábban is az iskola kezelte, hasznosította, de nem fordított különösebb figyelmet a karbantartására.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 2006-ban kezdeményezte egy olyan napközi létrehozását, amely azt a célt szolgálná, hogy délutáni foglalkozások keretében korrepetálnák a tanulókat, de túl ezen olyan foglalatosságokra is megtanítanák a kicsiket, amelyekre otthon nincs lehetőségük. Kezdetben nehéz sorsú, félárva, vagy csonka családban élő gyermekek megsegítése volt a cél, de a későbbiekben szívesen kérezkedtek be „rendes” körülmények közt élő nebulók is, hiszen a környezet kiválóan alkalmas a közösségi tevékenységekre. Kötött programos és felügyelt tevékenység zajlik ebben az intézményben, amely közösséget épít. Az évek során számos önkéntes segítségével, vállalkozók hozzájárulásával sikerült az ingatlant olyan szinten felújítani, hogy ma már követendő példaként is szolgál. Olyan a ház, mint fénykorában, rendezett udvara van, székelykapu áll előtte, és a csűrt is sikerült úgy átépíteni, hogy ily módon a forma segítségével nyert új funkciókat.

A hagyomány látható, még jól érzékelhető

Mivel Kovács Piroska tanárnő munkássága több évtizedet fog át, és számos tanulmányt publikált a témában, illetve mindennek konkrét tárgyi hozadékai vannak – hiszen az ő irányításával új kapuk is készültek –, kialakítottak egy új faluközpontot is.

Kovács Piroska néprajzkutató – a székelykapuk őrzője, a máréfalvi tájház létrhozója és gondnoka – több kötetnyi forrásmunka szerzője (2015)  – Farkas Antal felvétele

Erről Gagyi József társadalomkutató írta, hogy „a szakrális tér – templom, plébánia, egyházi iskola – szomszédságában kialakult az az adminisztrációs központ, ami egyben ceremoniális központ is lett 1989 után.” Az 1976-ban átadott – ugyancsak a központi övezetben elhelyezkedő – kultúrházon, amelyben az önkormányzat is működik, régi kapuelemeket helyeztek el mementónak; olyan térplasztika ez, amely naponta emlékezteti a helyieket a gyökereikre.

A máréfalvi Tájház

Talán épp a változó életmód, a tevékenységi formák változása fogja segíteni a máréfalviakat abban, hogy kialakítsanak itt egy helyhez és tájhoz illeszkedő építészeti stílust, amelynek fontos része ugyan a székelykapu, de megmaradnak a hagyományos udvar többi elemei is, új funkciót kapnak a csűrök.

Talán egyszer helyükre kerülnek a dolgok

Ily módon összetéveszthetetlenné válik, és átmenetet formáz majd a városi és a hagyományos udvarhelyszéki falusi településkép között. Lehetőség, amelyet a helyiek – úgy a közösségi, mind a magánépítkezések terén egyaránt – kihasználhatnak majd a közeljövőben.

Simó Márton

A riportsorozat elkészítését 2020-ban a Communitas Alapítvány támogatja.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.