SZŐLŐMUNKÁSOKRÓL, BORRÓL, IRODALOMRÓL

Mindig azt mondják, hogy a szőlő nemes növény, és a szőlőtőke gyümölcséből nyert ital is rendkívüli. Nem véletlenül került az utolsó vacsora asztalára ez a lé. Szimbólum a kenyérrel együtt, és – túl a jelképi mivoltán – éltet és megtart. Ha hittel, tudatosan, módjával használjuk, mert már Noé, az első szőlősgazda, a legelső szőlőmunkás is megjárta anno.

Noé részegsége – Michelangelo freskójának részlete a Sixtusi-kápolnából (1508-1512 k.)

Megszólalt a bor, beszélt belőle: „Bort ivott, megrészegült és meztelenül feküdt sátrában”; túl ezen így szólt: „Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között”; azután ezt mondta: „Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája.” (Ter 9, 25-27) Volt, van, kiolvasható némi ellentmondás a korábbi és a későbbi kijelentés között. Mintha közben tisztult volna a tudata, ahogy elszállt, amint kipárállott a bor gőze belőle.

Hogyha elvonatkoztatunk a bibliai szövegtől és arra keressük a választ, hogy mi az írás maga, amit mindközönségesen irodalomnak nevezünk, akkor egyértelmű, hogy az írás tudásának képessége, az üzenetátadás ilyen módja rokonságban áll a Szentírással, az Ó- és az Újszövetséggel. Onnan jön a látás és a láttatás igénye az emberiség kultúrtörténetében. Nyilvánvaló, hogy aztán újabb szövetségek köttettek, de immár ebben a földi világban, idelent, amelyben fontos szerep jut az üzenet átadójának és a befogadónak egyaránt.

A legújabb korokban, amióta a Gutenberg-galaxis elektronikus csatornákon terjed, sőt „légből-kapottan” is fellelhető, akár meg is részegülhetünk, megszédülhetünk az információáradattól. Annyi van. És olyan híg! Meg sűrű!

Nálunk, idehaza, az erdélyi irodalomban mindig volt valamiféle különös többletjelentősége is annak az irodalomnak, amelyet műveltünk. Főleg Trianon után vált fontossá.

Különböző helyi Parnasszusokról, Helikonokról szóltak, szálltak tova az üzenetek. Ami talán a legfontosabb: megfogalmazódott és körvonalazódott az a fajta transzszilvanizmus, amely főleg a két világháború közötti húsz esztendőben sugárzott, és belengte Erdélyt: hogy ez a haza, a kultúra, a felelősséggel kimondott szó által is közös, és elsősorban azoké, akik itt élünk. Ettől még lehettek magas esztétikai mércék, voltak is, de ez a közös „szoftver”, a hangsúly, a hanghordozás volt/ lehetett a közös nevező. Nem hallatszott át mindig minden a szomszédos nyelvekbe és kultúrákba – a románokéba, a szászokéba –, de volt létjogosultsága, és adott volt a remény is arra, hogy tartós koncertté nemesedjék ez a kánon. Akár üdvözítő lehetett volna, ha nem változik a konjunktúra…

Nagy Benedek: A szőlőműves (2014) – Székesfehérvár/ Öreghegy (Fotó: Kozterkep.hu)

Elővettük a szőlőművelés erdélyi szokását. Hordtuk puttonyban a humuszt fel a domboldalakra, de az erózió folyton kikezdte. Jöttek a nagy telek, a vizek, s a felhalmozott értékeket alámosták. Hogy vannak-e, s ha történnek is kísérletek a módszer rehabilitálására, talán hoznak, hozhatnak némi eredményt…

Nem a gyergyói/ szárhegyi medence, a Maros-völgyének lapos, káposztás Parnasszusáról érkezően, hanem a valós művelés által. Az esztendők míves-napjai nyomán látszik, mutatkozhat meg az eredmény. Nem borgőz által, hanem egészséges tudatmódosulás, a csiszolt elme által.

Van egy másik történet az Újszövetségben: Jézus Krisztus egyik példabeszéde türemkedik elő. „Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett.” A továbbiakban megtudjuk, hogy a nap végén ezek a később csatlakozók, sőt egy másik munkanélküli csoport is azonos bért kapott a hajnali óra óta dolgozókkal A teljes történet ott a Máté Evangéliuma 20, 1-16-ig terjedő verseiben. Lehet zúgolódni az egy dénár miatt. Nem tudjuk, hogy az sok-e? Hogy kevés-e? Mi általában adómentes euróban gondolkodunk. Talán ötven mai euró/ dénár felelne meg úri igényeinknek a konzumidiotizmus korában, hogy jusson sörre és lapos húsra is, s az asszony se vegye észre, hogy felváltottuk a nagyobb címletet.

Holott nem így van. Valóban ki kell menni a szőlőbe, mert odaszólít a lelkiismeret. És nem jár semmi fizetség. Olykor gúnynak lehetünk célja, vagy tárgya. Viszont a kapálás nyoma látszik. Ha tudjuk, mit cselekszünk. Az eredmény láthatóvá válik, tetten érhető a borban, még akkor is, ha nem jut erdélyi cuvée, még akkor is, ha nekünk semmit, de semmit sem csepegtetnek a poharunkba.

Simó Márton

Fotó: Onlinebalaton.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.