KÖNYVEK KÖRÜLI ÖTLETELÉSEK

Azt hinné az ember, hogy nincs mit kezdeni manapság a könyvekkel. Elavult hordozó, olyan forma, amelyet mostanság már nem alkalmazunk lakásaink díszítésére, s nem használunk látóterünk bővítésére. Emlékszem, milyen jó volt ezelőtt három-négy évtizeddel látni, hogy amikor a nyitott vagy kivilágított ablakokon át bepillanthattunk egy-egy lakásba. Láttuk, hogy odabent könyvek sorakoznak a polcokon.

Ilyenkor megnyugodhattunk, hiszen, ha bent olvasók élnek, akkor nem lehetnek rossz emberek. Túl ezen – ha ellátogattunk egy-egy rokonhoz vagy ismerőshöz – konstatálhattuk, hogy végignézve a kötetek gerincén – , nagyjából ugyanaz a látvány mutatkozott itt is, meg ott is. Felismerhettem a sorozatokat, amelyeket magam is előszeretettel vásároltam és olvastam. Feltételeztem, hogy nagyjából ugyanazokat a műveket olvassuk itt is, meg ott is, hiszen gyakran esett szó Ajtmatov, Dosztojevkij, Malcolm Lowry, Aldous Huxley, Marquez, Borges munkáiról. Néha azokat a munkákat is emlegették e részben megtűrt klasszikus és kortárs íróktól, amelyeket a létezett szocializmus ellenőrzött kiadói politikája nem engedett ki a nép közé. Milyen műveltek lehetett a cenzorok, a szöveg-ellenőrzéssel megbízott szekusok, akik még a sorok közötti üzenetek elhalkításához is értettek!

Szó esett olykor arról az irodalomról is, amely a korábbi időszakból, a letűnt világból, netán a k. und k. idejéből jött. Enyhe irigységgel és csodálattal néztem a többgenerációs értelmiségi és polgári családból származó ismerőseimet, akik Jókai-, Mikszáth-összessel, különböző lexikonsorokkal rendelkeztek. Mindennek a csúcsa pedig az volt, hogyha három-négy sorban ott ragyogtak tékájukban az Erdélyi Szépmíves Céh vászonba, vagy halinába kötött kiadványai. Egyfajta kontinuitásról árulkodott, azt jelezve, hogy voltunk, valahogy másképp, mint ahogyan a hivatalos álláspont sugallta. Ez a tény is nyugtatott, izgatott, és ugyanakkor sarkallt, hogy az elhallgatott írók műveit olvassam.

És volt egy másfajta könyvtártípus is. Az új értelmiségi családoké, a művészembereké, meg azoké, akik többet jártak külföldre az átlagnál, illetve voltak élénk külföldi kapcsolataik. Az ilyen összetételű könyvtárak sokkal színesebbek voltak az átlagnál. Felbukkantak a magyarországi új sorozatok darabjai, az Európa Kiadó, a Magvető, a Helikon könyvei. Irigyeltem tőlük a Passuth László- és a Cseres Tibor-regényeket, a mára már a nemzeti hülyeség miatt kegyvesztettnek számító Kertész Ákos könyveit, aztán azokat a fiatalokat, középkorúakat, akik akkortájt kezdtek kiemelkedni a tömegből, de itt szóra sem méltatták még őket: Lázár Ervin, Hajnóczy Péter, Temesi Ferenc, Nádas Péter és mások… Kölcsön lehetett egy-két napra kérni ezeket, s mit több: hamarosan komoly beszédtémákká váltak, akárcsak a korábbi – részben vagy teljesen betiltott, elhallgatott – erdélyi nagyok, Nyirő, Karácsony Benő, s bizony Tamási is, mert nem miden írása volt szalonképes idehaza, ahol a románok ismét „kézre vettek minket” 1945 után…

Aztán ahogy teltek az évek a rendszerbomlást követően, valahogy háttérbe kerültek a könyvek. Egyre több autó jelent meg a városi tömbházak körül, azokat kerülgetjük. S ha bepillantunk a befüggönyözött ablakokon, már nem könyvespolcok derengenek át odabentről, hanem hatalmas plazmatévék képernyői vibrálnak. Korjelenség – mondhatnánk – megváltoztak a szokásaink, áttevődött az érdeklődés az éterből érkező jelekre, s mi több, ma már a világhálón, jobbára az interneten csüngő okostelefonok körül, azok révén zajlik az információszerzés. Olyan típusú tájékozatlanság dívik, amelyben épp csak megpiszkáljuk és lájkoljuk a valóság felületén habzó szavakat. Anélkül, hogy a dolgok mélyére néznénk. És még itt a vírus a nyakunkon, hogy még jobban elhülyüljünk.

Ezért, ennek ellenében hatottak üde színfoltokként a székely anyaváros életében a múlt héten lezajlott „vízzel főzött” könyves napok. Jópáran ráébredhettünk arra, hogy könyvek által is lehetünk együtt. Elébb mehetünk. Néhány ember és néhány intézmény összefogása akkor is eredményt hoz, ha amúgy a körülmények nem kedveznének. Bátorság kell az olvasáshoz. Szomjúság kell a Gutenberg-galaxishoz, hogy ihassunk forrásaiból. A továbblépés, a továbbélés, a folytonosság reményével.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.