Egy nagyon szép, rendezett település Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bánsági körzetben, Antalfalva községben. Szerbül Дебељача/ Debeljača, Pancsovától északra. Eredeti neve Develák, később Debelják és Debeljácska. A trianoni békeszerződés előtt Torontál vármegye Antalfalvai járásához tartozott.

A falu jelenlegi nevét 1888-ban kapta. Kincstári birtok volt, majd 1766-ban a kamara a tiszai és a marosi szerb határőröknek engedte át. Az áttelepítés az 1768-1774 közötti években történt meg, a szerbek azonban néhány év múlva már elköltözködtek a településről és a község 1783-ban ismét pusztává lett, majd 1794-ben a kincstár tiszavidéki református magyarokat telepített ide. Az 1848/49-es szabadságharc idején Knicsanin szerb felkelő vezér megtámadta a települést. Ekkor a lakosság a túlerő elől elmenekült, és a szerbek az üresen talált falut felgyújtották. A szabadságharc után a község ismét felépült és a járás egyik legnépesebb települése lett.

A falu központja a tágas tereivel, a csodálatosan szép fáival és a három templommal, a református, pravoszláv és egy kicsit távolabb álló katolikus templommal egy kifejezetten kellemes, tágas, barátságos teret alkot.

Egykor nagy vásárok színhelye volt. A legnagyobb forgalmat a lókereskedelem képezte. A kereskedők a lovakat Szerbiában vásárolták fel, és vásáronként 400–500 lovat is értékesítettek. A vásárlók pedig messzi földről érkeztek, még Olaszországból és Franciaországból is.

Jelentős cipőgyár működött itt a jugoszláv fennhatóság idején, amelynek fénykorában 600 dolgozója volt, a faipari vállalat egykor 1000 munkást foglalkoztatott, a malomban is 50–60 ember dolgozott, szövetkezeteiben pedig 250–300 alkalmazott.  A polgárháborút követően ezek az üzemek jórészt bezártak. A lakosság egy része zöldségtermesztésből él, sokan pedig Európa különböző országaiban, vendégmunkásként keresik ma is a kenyerüket. A mintegy kétezer lakóingatlan mintegy 15%-a üresen áll.

A recesszió ellenére is élénk a művelődési élet. Van helyi színjátszó csoportja, néptánccsoportja, citera együttese, és két nőegylete. Évente megszervezik a Dél-bánáti Szemlét, amelyen 11 település együttese vesz részt; december második hétvégéjén rendszeresen megtartják a Betlehemes Találkozót; 1996 óta helyet biztosítanak a Vajdasági Magyar Nóta- és Csárdásfesztiválnak is.

1953-ban 6433-an laktak ezen a településen. Ma 4913 lakosa van, de így is egyike a legnépesebb vajdasági magyar közösségeknek.

Széchenyi Jolán tanárnő jóvoltából értékes helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik (1985 óta), a helyi iskola képzőművészet szakos tanárnője azt kérte a gyerekektől, hozzanak be az iskolába otthonról régi tárgyakat. Rengeteg értékes darab kerül le a padlásokról. 1985-ben ebből megnyílt a múzeum, amely a régmúlt idők tárgyi emlékeit őrzi.

A torontálvásárhelyi református templom méretei és befogadóképessége miatt a legnagyobb református templom a régióban. Az épület különlegessége a 150 éve épített orgona. A torony tetején található csillagot és vitorlát 1903-ban helyezték fel. A templom építését, a 68 méter magas toronnyal 1838-ban fejezték be. Itt szolgált 1923-1944 között Gachal János, a mártírhalált halt református püspök.

Címkép: Mersad Besic

Charta XXI./ Suzana Guoth

Élő Székelyföld Munkacsoport