CHARTA XXI. – KIDE – KiMitTud (116.)

Falu a mai Romániában, Kolozs megyében. Románul: Chide. Közigazgatásilag Borsaújfalu községhez tartozik. A Dobokai-dombvidéken, a Borsa-patak mellékvölgyében található, a Dobokai-dombvidék egyetlen mindmáig magyar többségű faluja.

A kora középkori magyar alapítású falut Bádokkal és Csomafájával együtt a dobokai vár őrizetét ellátó katonák lakták, így lakosainak többsége nemesi kiváltságokkal rendelkezett. Jellegzetessége, hogy a kicsiny faluban négy vallás temploma is megtalálható (katolikus, református, unitárius, és a hajdani görögkatolikus, ma ortodox fatemplom).

A település egykor lényegesen népesebb volt, 1850-ben több mint 700 lakójával szűkebb környezete legnagyobb településének számított. Az első világháború alatt a falu katolikus plébánosa Nyirő József, a későbbi népszerű író volt. A lakosság fogyatkozása az 1950-es évektől gyorsult fel a település jövője szempontjából aggasztó mértékben: 1956-ban 721 lakosa volt, 1977-ben 388, a rendszerváltáskor már csak 225. Napjainkban a 155 főből 137 magyar.


Nyirő József (1889-1953)

Egy székely faluban született, és egy spanyol kolostorban halt meg.

Ebből az életútból meg lehetne írni a század első felének ellentmondásokkal teljes történetét, de erre a regényre éppen Nyírő József nem lett volna képes; legföljebb néhány mozzanatát tudta volna megragadni, de azt talán remekmű szinten. Katolikus papnak indult, végül csakugyan az lett belőle. Nemcsak otthon volt az erdélyi hegyek és falvak világában, hanem együtt élt a természettel és a természetben élő emberek gondjaival is. Kitűnően képzett teológus volt, jártas az irodalomban, érdekelték a különféle filozófiák tanításai. És a székely népballadák, népmesék, furfangos anekdoták ismeretében nőtt fel. Azután harmincéves korában – 1919-ben, amikor Erdély a magyar állami keretből a román állami keretbe kerül – egyszerre hátat fordít a papságnak, tételes vallásnak, megnősül, kolozsvári újságíró lesz, és első novelláival Erdélyben is, Magyarországon is azonnal népszerű lesz. De nemcsak népszerű: azonnal a nagy író lehetőségének dicsfénye övezi. És nem is alaptalanul. Amikor 1924-ben Jézusfaragó ember címmel kötetben jelennek meg legkorábbi novellái, az olvasó valóban új, eredeti, ismeretlen világot láttató, igen költői íróval találkozhatott. Ebben a székely falusi világban semmi sem volt népszínműszerű: társadalmilag is, lélektanilag is hiteles, mindig érdekes és töretlenül költői ábrázolás volt az induló Nyírő világa… Tovább


A falu templomai közül műemléki szempontból egyértelműen a legértékesebb a 13. században épült egyenes záródású szentélyű mai református templom, amely csaknem teljesen megőrizte eredeti formáját.

A római katolikus templom -Fotó: Vetési László

A templom különös értéke a kidei Sipos Dávid által faragott szószék, de szép munka a 18. századi, de csak 1837-ben felszentelt katolikus templom szintén Sipos Dávid által faragott kő szószéke is. Ez utóbbit Nyirő József szállíttatta át a lebontott báboci templomból.

A göeögkeleti templom – Fotó: Mircea Tetcu Rares

A faluba látogatva feltétlenül érdemes megtekinteni a tájházat, az unitárius és a Szent György ortodox fatemplomot is. A jobbágy eredetű román lakosság előbb a görög katolikus, majd a görögkeleti hitet követte. Fatemplomuk 1769-ben épült a temető területén. 1848-ban szállították a mai helyére, a református családok által adományozott telekre.

Utcarészlet a református templommal (fent) és az unitáriusoké – Fotók: Muvelodes.net


A vallási sokszínűség tovább gyarapodott: a 20. században a baptisták is megjelentek, néhány éve imaházuk épült.

Kide jellegzetessége a kőből való építkezés. Mivel a határ könnyen fejthető, építkezésre alkalmas kőben gazdag, kézenfekvő foglalkozás volt itt a kőfejtés és a kőművesség.

Szüreti bál (2019), háttérben a falu tájháza

Itt született Kovács András (1925-2017) Kossuth-díjas és kétszeres Balázs Béla-díjas magyar filmrendező.

A külön meg nem jelölt felvételek a település Facebook-oldaláról valók

Charta XXI./ Virt László – Wikipédia, Erdelyinaplo.ro, Szabadsag.ro (archívum)

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.