A Bede-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Magyarsároshoz tartozik, csupán 10 km-re Dicsőszentmártontól. A trianoni békeszerződésig Kis-Küküllő vármegye Dicsőszentmártoni járásához tartozott.

A 14. század második felében egy tömbben érkezett a szász lakosság, és egy évszázaddal később már erődített templomukat is megépítették gótikus stílusban (1389-1421). Az 1899. évi megújításkor belső falain régi falfestmények nyomaira bukkantak: a szentély képei a 14. század végéről, a hajóéi a 16. század elejéről valók. Középkori emlékeinek értékes darabja a szárnyasoltár. A kapukon szőlőindás intarzia van, amely más szász templomokban is megtalálható. A harangtorony hétszintes, nagy szerepe lehetett a védelmi rendszerben.

Katolikus lakói a reformáció idején lutheránus vallásra tértek át.

Itt rendezték meg 2019-ben a Szászbogácsi Nyári Egyetemet, amellyel hagyományt és aktív szakmai kapcsolatokat kívánnak teremteni a résztvevő intézmények, valamint a hazai és erdélyi egyetemek hallgatói és oktatói között.

A 19. század közepén 899 lakosból 147 román, 1 magyar, 648 német és 103 cigány. Az 1910-es népszámlálási adatok alapján a lakosság nagy része német (722), jelentős román (211) és cigány (171), szerény magyar kisebbséggel (47 lélek). 1941-ben az 1320 főből 234 román, 81 magyar, 719 német és 286 egyéb. Az 1992-es népszámlálás szerint: 1057 lakosából 499 román, 431 cigány, 66 magyar és 61 német. Napjainkban 1362-en élnek a faluban, amelyből 58 magyar (2018).

Gazdaságának meghatározó eleme a szőlőtermesztés volt. Kiváló minőségű borokat készítettek. Szászbogács ma rendkívül kedvelt helyszínnek számít a dán turisták körében.

A címképet Dragoş Matei készítette

Charta XXI./ Suzana Guoth – Wikipédia, Kronika.ro, Erdelystat.ro, Arcanum.hu, Erdelyivarak.hu

Élő Székelyföld Munkacsoport