BÁNJA-E A SZÉKELY? (14.1.) – ZETELAKA – „ANYAFALU” ÉS TANYÁKRA KIRAJZOTT NÉPEK

Nagyközség. A községközpontban és a beosztott településeken napjainkban – az Országos Statisztikai Hivatal (INS) 2019-es összesítése alapján mintegy 6023 lakos él. Zetelaka hagyományos, halmazos szerkezetű, havasalji falu. Zeteváralja, az egykori Zsigmondtelep (1904) a legutóbbi évtizedekben vált zárt településsé; többnyire a víztározó, illetve a Varság felé haladó 138-as számú megyei út mentén sorakozó szalagtelkeken épített bennvalók alkotják, amelyek sorát itt-ott megszakítják az újabb építésű kereskedelmi és turisztikai célból létrejött objektumok.

Ez a Zetelaka egy részéről készült felvétel némiképp szemlélteti a falukép változásait, illetve bepillanthatunk az utóbbi harminc évben bekövetkezett változások folyamatába is, amely egyre nagyobb tömegű és a hagyományostól eltérő objektumok létrehozásában nyilvánul meg – Fotó: Zetelaka.ro

A másik négy település – Deság, Ivó, Küküllőmező és Sikaszó – szintén az anyafaluból történt kirajzás révén alakult, az egykori nyári szállásokon a múlt század elején honosodtak meg a birtokosok, de statisztikailag a nyilvántartások 1956-ig még Zetelakához sorolták ezeket a helységeket.

Az ivói vizifűrész, amelyet 2015-ben újítottak fel és alakítottak át Köllő Miklós tervei alapján – Fotók: Zetelaka.ro

A zetelaki tanyavilágról

Az új telepek kisebb-nagyobb tanyabokrokból, farmszerű gazdaságokból és hétvégi házakból tevődnek össze, amelyek általában nem rendeződnek hagyományos utcaszerkezetekbe.

Ivói táj

Településkép szempontjából némiképp a fennsíkon található hatalmas tanyarendszerre, Varságra emlékeztetnek, bár ez a táj sokkal tagoltabb, patakok, erdőfoltok szabdalják. Az életvitelszerű itt tartózkodást adott esetben a rendelkezésre álló, gyakran irtásokon létrejött, foglalt és „megszelídített” földbirtok megléte tette indokolttá, hiszen – főként sokgyermekes családok esetében – a hagyományos, téli lakóhelyen nem állt rendelkezésre a gazdálkodáshoz elegendő földterület. Az itt megtermelt takarmányt helyben fel lehetett etetni a juhokkal, szarvasmarhákkal, az élőállatot, a termékeket pedig piacozás útján, illetve a tejfelvásárló szövetkezetek jóvoltából értékesíthették. Ugyanakkor itt jóval élénkebb volt az erdőgazdálkodás, és lehetővé vált helyben a famegmunkálás, illetve a fűrészáru-készítés is. Ezeken a településeken hajdanán harmincnál több fűrészüzem működött.

Zeteváralján 1980 körül – Sánduly Lajos gyűjteményéből

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a havasi élet némiképp szabadabb életkörülményeket biztosított azoknak, akik – főleg a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben – nem akartak az iparban elhelyezkedni és jobbnak látták, ha a maguk uraként az itt megtűrt magángazdálkodási életformát választják. Mivel építőanyagként rendelkezésre állt a kő, illetve a kitermelt lombhullató fákból, valamint a fenyőfélékből faragott épületfa, a kezdeti szakaszban – a múlt század első felében – főleg zsindellyel fedett lakóházakat és gazdasági épületeket emeltek, a birtokokat, udvarokat pedig hasított fenyőkarókkal vagy szegydeszkával kerítették. Cserépfedést főként a kevésszámú középületen alkalmaztak. A hullámpala és a szalagcserép, itt-ott a bádog, a múlt század közepétől, inkább a hatvanas-hetvenes évektől vált népszerűvé.

Lovarda Ivóban

Az 1989-es rendszerváltozás nagyobb lendületet adott a hétvégi házak és a vállalkozásjelleggel működő turisztikai egységek létrejöttének, amely aztán a legkülönbözőbb anyag- és formahasználatot eredményezte. Annyi azonban biztos, hogy jelentős a bebírók kontingense, s nem ritka a külföldi, illetve a közeli és távolabbi városokból származó ingatlantulajdonos sem. A vendégfogadás jelentékeny méretű – községi szinten meghaladja a hétszáz vendégágyat (!) –, ami messze túllépi a közeli megyei jogú város, Székelyudvarhely kínálatát, vagy bármely más szomszédos községét. Az idegenforgalomhoz kapcsolódó tevékenységekkel itt komoly gazdasági ágazatként kell számolni, amelynek fontos a településképre és a tájhasználatra gyakorolt szerepe is. Fontos megjegyezni, hogy egyre erősödik az a tendencia, amely kialakítja helyben a kikapcsolódás formáit, sportolásra alkalmas tereket, horgásztavakat, a wellness és a gyógyturizmus kereteit teremtik meg a tulajdonosok, törekedve a négy évszakos kihasználtságra.

A községközpont már-már (kert)városias arculatot nyer

Belterületének főbb részei, a Nagyküküllő folyása mentén felfelé haladva: Újnegyed, Alszeg, Központ, Hegy, Zsögöd, Dancsó és Tófalva. Tófalva jellegzetessége, hogy egy része a két ágra szakadó, majd ismét egyesülő folyó közti szigeten helyezkedik el, ez a Vízköze. A domborzati formákhoz igazodó utcaszerkezet változatos udvarformák létrejöttét eredményezte. A hagyományos udvaroknál egyaránt találunk keresztcsűrös és zárt életszereket, de előfordul a szabálytalan formájú keresztcsűrös és a párhuzamos változat is. Ahol a domborzat lehetővé teszi, egymáshoz hasonló rendszerű udvarokat látni, és ott kialakultak a csűrsorok.

A Központ – Fotó: Zetelaka.ro

Épp a domborzati sokszínűség teszi lehetővé – és ez is egyfajta sajátosság, amelyet jó lenne megóvni –, hogy néhol párhuzamosan, az utcafront hosszában építettek csűröket és egyéb gazdasági épületeket, amelyek az időjárás viszontagságaival dacoló, néhol szárazon rakott kőfalat és mívesen faragott-illesztett faszerkezetet, a régi ácsmesterek tudását dicsérő építményeket mutatnak az arra járónak.

Hagyományos és új harmóniája – jó lenne, ha ez az együttes felújítva megmaradna

Az ezredforduló éveiben – 1999 és 2002 közt – készült Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató könyve, Székelyföld Falvai a huszadik század végén (Udvarhelyszék, Hargita megye, III., Nap Kiadó, Budapest, 2003), amelynek megállapításait mi most jártunkban-keltünkben hivatkozási alapként használjuk, megemlíti a szerző, hogy „a településkép meghatározói a galambbugos kötött nagykapuk, melyek közül a régebbiek nemcsak faragva, hanem festve is vannak.”

A közterület dísze és egyben memento

A krónikás a kis- és nagykapuk számát 300 körülire becsüli. Amikor elkészült a székelykapuk adatbázisa (2008) még 130 állt a helyén. Zetelakán ma 35 helyi védettséggel rendelkező kapu van – ez a szám nem tartalmazza az összest (!) –, s ez annak az eredménye, hogy civil aktivisták csoportja és az önkormányzat tisztségviselői is felfigyeltek az értékőrzés fontosságára. Nyilvánvaló, hogy segített a népszerűsítésben és a konzerválásban a Hargita Megyei Tanács Székelykapu Programja, illetve az immár néhai Kovács Piroska tanárnő (1932-2016) Máréfalváról indított és egész Udvarhelyszéket átfogó programja, amelyet 2012-ben Europa Nostra nagydíjjal ismertek el.

Jellegzetes zetelaki faragott és festett székelykapu részlete (2018)

Nagy Attila polgármester elmondta, amikor bejártuk a települést, s a kapukról és a régi bennvalókról érdeklődtünk, hogy az átalakulási folyamat lelassult, de nem állt meg. A falukép jellegzetes házai, kerítései kapui és gazdasági épületei továbbra is fogynak, vagy átalakítás áldozatává válnak. Községi szinten az elmúlt időszakban – 2016-tól napjainkig követve az eseményeket – évenként 45-50 építési engedélyt ad ki a Polgármesteri Hivatal, amelyből kétharmadnyi felújításra, illetve új lakóingatlanra, a többi pedig ipari építkezésre vonatkozik. Ebből arra lehet következtetni, hogy van gazdasági erő, befektetési kedv a község falvaiban, ugyanakkor jelentősen megmutatkozik a friss családalapítók fészekrakási kedve is. És évről-évre tetten érhető az átalakulás, az útkeresés folyamata is.

Jellegzetes régi tornácos ház – Fotó: Sosvidekhegyalja.ro

Jól nyomon követhető, hogy az újabb építkezések nagyot alakítottak 1989 után az összképen. A faluképet az életformaváltás is módosítja, hiszen bár kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, a kaszálókat-legelőket ugyanúgy használják, mint korábban, de a gazdálkodók ma már nem igavonókkal, hanem gépekkel dolgoznak, komoly gépparkot halmoztak fel, amelyeket el kell helyezni az udvarokon, a foghíjtelkeken, a szénát nem ömlesztve, odrokban vagy kazlakban tárolják, hanem itt is elterjedt a körbála-készítési technika, amely úgymond feleslegessé teszi a hagyományos csűrformát. Holott a csűrök hatalmas lehetőséget is jelentenek, hiszen komoly odafigyeléssel igen jelentős lakófelületek alakíthatók ki bennük. Ezzel a helyiek egyelőre nem kívánnak élni. A csűrök új típusú hasznosításának másik hozadéka faluképvédelmi többlettel is járna, hiszen itt-ott megmaradhatnának ezek a havasalji építkezésre jellemző építmények.

A tófalvi iskola a felújítás idején (2019) – Fotó: Nagy Attila

Az a tendencia érvényesül, hogy a kisebb gazdasági egységek megszűntével kiszorul a belterületről a szarvasmarhatartás. És ez a juhtartásra is érvényes. A határban jönnek létre nagyobb farmok, amelyek új „színfoltot” képeznek. Ezek EU-normáknak megfelelő, tájideken hodályok, amelyek formálására alig-alig van helyi igény és lehetőség. A belterületen további udvarterek „szabadulnak” fel, amelyeket többnyire nem horizontális, hanem vertikális beépítésekkel, bővítésekkel hasznosítanak az ott lakók. A hagyományos formájú, két- vagy háromosztatú, a legtöbb esetben alápincézett lakóház így örökre elveszíti esztétikai jellegét és azt a többletet, amelynek „koncertje” a hagyományos udvarhelyszéki-havasalji településkép sajátos ritmusát adja.

A Székelytanya – étterem és nyárikert a falu központjában – egy viszonylag sikeres átfogalmazás

Igencsak fontos szegmens a kereskedelmi és vendéglátóipari objektumok kialakítása is. Ezek egy része „szocreál” örökség, más része pedig a kilencvenes évek vadhajtásaiból fakad, amikor még esetleges volt az anyaghasználat, de napjainkra ez tovább bővült és a legfurább, olykor a legegzotikusabb alapanyag- és színhasználatot gyakorolja. És ott van, úton-útfélen napjaink kultikus tárgya, a gépkocsi is – helyet kér magának az élettérben. A garázsok elhelyezése körül sem jött létre egy olyan rendszer, amely kíméletesen kezelné a faluképet, olykor redőnyökkel, műanyagból készült nyílászárókkal szembesül a látogató, aki nem holmi katalógusdarabokat szeretne viszontlátni „működés közben”, hanem a „couleur locale” iránt érdeklődik, amikor erre jár.

Címképen: Zetelaka távlati képe – Fotó: Sovidek-hegyalja.ro

A külön meg nem jelölt képeket a szerző készítette

Simó Márton

A riportsorozat elkészítését 2020-ban a Communitas Alapítvány támogatja.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.