A Mezőség domboktól elzárt, nehezen megközelíthető részén fekszik, ennek is köszönhető, hogy több más mezőségi faluhoz hasonlóan nagyon régi, szép népzenét őrzött meg. Kolozsvártól keletre, 35 km-re, a Szászrégenbe vezető DJ16-os megyei úttól délre fekszik. Szomszédos települések északon Mezőgyéres, északkeleten Mócs, keleten Botháza, délkeleten Berkenyes, délen Aranykút, délnyugaton Dombfalu, nyugaton Magyarkályán. Jellegzetes mezőségi falu.
Első okleveles említése 1213-ból való. A középkori, a 14. században épült templom a reformáció idején az unitáriusoké lett. Itt 1925-ben a mészréteg alatt 14. századi freskókat fedeztek fel. A Rákócziak korában az unitáriusok egy része újra református lett. A reformátusok 1682-ben építették fel templomukat.
Az 1910-es népszámlálás idején 2216 lakója volt, ebből 1460 magyar és 730 román. A magyarok körülbelül fele-fele arányban reformátusok és unitáriusok, a románok a görögkatolikus és görögkeleti felekezetek között oszlanak meg. Napjainkban (2018) 1308 fő lakja, ebből 759 magyar.
A Mezőségi népzenét Kallós Zoltán tárta fel, a néptáncot Kallós és Martin György együtt. A magyarszováti táncrend fő táncai a legényes, az akasztós és a csárdás. Kallós Zoltánnak és Novák Ferencnek köszönhetően Magyarszovát kezdetektől, a 70-es évek elejétől bekerült az akkor induló táncházmozgalom érdeklődésébe, a magyarszováti táncok a táncházak repertoárjának leggyakoribb darabjai közé tartoznak. A 2012-ben indult Röpülj, páva…. néptáncos versenyében is gyakran szerepelnek magyarszováti táncok.
A 20. századi prímások között Maneszes Márton (1939-2017) volt az, akinek legtöbbet köszönhetünk. Zeneileg művelt, a református egyház kántora is volt, népzenészként virtuóz képességű prímás, aki sokat adott a hangok “díszítésére”, vallotta, hogy a zenébe vitt díszítés – ami őt virtuóz művésszé tette – olyan, mint a menyasszony ruháján a hímzés. A városi táncházi muzsikusok által leggyakrabban látogatott prímás volt, Sebő Ferenc, a Muzsikás együttes nagyon sokat tanult Maneszes Mártontól.
Maneszes Márton 1939-ben született Magyarszováton. Mivel családjában egyetlen fiúgyermek volt, a hatodik osztály elvégzése után nem engedték továbbtanulni. Édesapja – mintegy kárpótlásul – hegedűt vásárolt számára, amelyen autodidakta módon kezdett tanulni és játszani tizennégy éves korától kezdve. A helyi cigányoktól, parasztzenészektől „lopta” el a dalokat, amelyeket egyedül gyakorolt. Tizenhat évesen egy lakodalomban édesapja odavitte Vintilla Márton prímáshoz, elkérte annak hegedűjét, s amikor játszani kezdett rajta, akkor halhatta meg a közönség, hogy mit sajátított el magánszorgalomból. Ettől kezdve egyre többször hívták meg különböző alkalmakra muzsikálni. 1963-ban elvégezte a kántorképzőt, s így falujában a református gyülekezet kántora lehetett. A Ceausescu rezsimben két évre eltiltották a zenéléstől, amelynek fő oka a külföldi – legtöbb esetben magyar – fiatal zenészekkel fenntartott adatközlői kapcsolatrendszere volt. A rendszerváltás után enyhült körülötte a helyzet, többször járt Magyarországon, sok felvételt készítettek vele, és különböző táborokba is hívták tanítani.
Az élő népzene közösségteremtő erő. A kommunisták pedig nagyon féltek a közösségektől. Ezért a 60-as években Maneszes Mártont a rendőrség két évre eltiltotta a zenéléstől, ha hegedűt vett volna a kezébe, akkor börtönbe zárták volna. A Hungaroton Hanglemezgyártó Vállalat Kallós Zoltán és Martin György gyűjtéséből, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében lévő anyagból kiadta az Észak-Mezőségi Magyar Népzene c. négylemezes albumot. Ennek IV. lemeze teljes egészében magyarszováti anyag. A lemezborító hátsó oldalán olvashatjuk, hogy a lemezen szereplő előadók, adatközlők nevét “technikai okból” nem tudják közölni.
Címképen: 1910 körül készült képeslap
Charta XXI. – Virt Lászó – Wikipédia, Web.archive.org, Mezoseg.eloerdely-ro, Rmdsz.ro, Folmedis.ro, Folmagazin.hu
Élő Székelyföld Munkacsoport
