RÉTEGEK

Valamelyik komorabb pillanatomban – volt ilyen mostanság bőven – számba vettem, hogy miféle nyavalyák rétegei borították el nagy hirtelen a világunkat. Olyan jelent élünk, amelyet nem kívánunk senkinek. Hogy miféle időszakaszként marad meg az utánunk következőknek ez a perc-hely? Biztos, hogy sötétsége miatt lesz emlékezetes…

Először is: van a vírus, amely a valóság-hisztériával annyira fojtogat, hogy csak. Nem hittem volna, hogy egy ilyen mikroszkopikus fél-lény ilyesmire képes. Hogy aztán ez a Covid-19 néven kódolt izé okozta-e, de mintha mindahányan megkergültünk volna. Úgy látszik, hogy akkor is erősek a velejáró mellékhatásai, ha nem kapjuk el. „Elkapatja” velünk a „rendszer”, amelyben élünk. Ilyen szempontból összezsugorodott minden. Mintha a Kék Bolygó és a benne levő egész hóbevelanc, „amik” vagyunk e helyt, bepréselődött volna a koronás-korong membránburkának belsejébe. Mintha különböző műszerek által sem lennénk képesek szembenézni csökött önmagunkkal. Idebent semmivé lenni látszik a sok évezredes tapasztalat, a hit, tudomány, erkölcs… Úgy hullunk szét apró részecskéinkre, olyanokká lettünk, amilyen gyarlóságot átok alatti álom-vergődéseink sem villantottak fekete fényű lázálmok által. Mintha Nyugaton teljesen bealkonyodott volna.

Aztán a beteg világ gőze kívül, amely körülölel, mint szeméttel telített óceán. Megtudtunk egyet, s mást is a nem működő demokráciáról. Aztán jött az újabb fajta kincstári gyűlölet, ez, amely képtelen velünk bánni. Sötétséghez méltó! Mert miféle nyitottságot, miféle „romantikát” merjen vallani a többség, amely idestova évszáza él bűne tudtával?

Úgy fölénk kúsztak a hatalmas fellegek, hogy idestova negyven napja ess. Noé bátyánk mind mondhatja, hogy hozatja a pálmaágat, nem látni szárazat, s nincs, ki a földre kilépni merne.

Aztán fenevadak kezdték belakni a tájat. Vadak-rétege. Lassan a házunkat is satnya medvék telítik, és birtok sincs, amelyet szaggal ne jelöltek volna… Hogy a szegénység, az elesettség, az éhség rongyos leplét ne is mondjam, mert rajtunk, folt hátán folt, s úgy foszlik, hogy meztelen marad, csóré a lélek alatta.

Lábam elfeledte a biztos talajt. Tétova tántorral lépek. Mint pár társ. Ha van még. Holnap kitisztul a messzi boltozat. És hinnünk kell, hogy kékre derül odafent a mindenség. Még akkor is, ha dühösen zubognak a mennynek csatornái. Kikékül. Átsüt. Egyszer.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.