MEDVÉRŐL, ÉLETTÉRRŐL ÉS A VÉDENDŐ EMBERRŐL

Itt fent a vadonban a szokásos békében folyik az élet. Az őszi, majd a tavaszi csetepatékon tisztázódnak az erőviszonyok. Marad az életerős, termetes, figyelmes, embert-félő népség. Hosszú évek óta a kiebrudaltak Szent György napja után leszorulnak a falvak környékére. Visszaút nincs, mert fent helyét bejelölte a marcona őslakosság, és pásztorkutyák figyelik az esetleges migrációt.

Itt maradnak, borzlyukakat foglalnak el és dicstelen módon szorulnak be utak, töltések alá meghúzódni. Hozzászoknak a civilizációs zajokhoz , szagokhoz, motorhoz, druzsbához, zabhoz, gyümölcshöz, pajtaszaghoz. Sokan vannak. Sokszorosára túlszaporodtak. Ösztöneikben korlátoltan van és lesz jelen a félsz. Az éhség hajszolja a falvak felé. Kiszámíthatatlanok. Május végén, júniusban a fenti hímek csinálnak egy nagyreményű kört lent is. Pár félresikerült tavalyi bocsot földhöz vernek állományjavító szándékkal, majd továbbállnak, mert júniusban érik az erdei gyümölcs. Aki itt maradt elindul, mint a martalócok. Riogatnak, kárt tesznek, rombolnak.

A vadgazda tehetetlen, a vadásznak fegyvere volna, de sületlen jogi eszközök lehetetlenné teszik a vadgazdálkodást. A zöldek vállukat rántják, lapítanak. Medvebiztosok jegyzőkönyvelnek – 46 szárnyas, 9 disznó, 8 bárány, 14 juh, tavalyi tinó morjától kettiszakítva. A hatóság lépéshátrányban, és még csak nem is azon úton, ahol a megoldást érdemben kereshetné.

Mondják, tanuljunk meg együtt élni a vadakkal. Innen üzenem: nem lehet, az egy más „kultúra”. Más a megoldás. Ha már védeni kell ősumákságukat, jelöljenek ki valahol egy biztonságos több ezer hektáros rezervátumot számukra. Csináljanak beavatkozó egységeket, vadgazdából, vadvédő zöldekből, állatorvosokból, csendőrökből, fogják be vigyék biztonságos elkülönített helyekre. Jobb lenne, embernek, vadnak egyaránt.

A Környezetvédelmi Gárdának jusson eszébe, hogy az ember végülis a maga módján a környezet része és itt és most védelemre szorul. Vagy ha ez így túl bonyolult, engedje meg már valaki, hogy tisztességesen vadgazálkodhassanak a szakemberek.

Az aggódó és félő embernél szánalomra méltóbb nincs. A koronavírusos ijesztgetés után-mellé nem hiányzik még egy másik ijesztgetés. No, akarom mondani itt a sok eső, ledőlt füvek, hídszaggató patakok, szájmaszkos mindennapok közepette, hogy legyenek elővigyázatosak, de ne féljenek!

A címet a szerkesztőség adta. Az itt felhasznált képek Bálint Elemér Imre munkái közül valók.

Bálint Elemér Imre

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.