SZÉKELYUDVARHELY – NÉPFŐISKOLA MÁSKÉPP (2.) – GYÖNGYÖSSY JÁNOS – ARS POETICA

A Székelyföld-szerte közismert történeti grafikus ebben a beszélgetésben, amely a tervezett, élő népfőiskolai előadások helyett videó-felvételről tekinthető meg, pályájáról vall, azokról a vargabetűkről, amelyek az életét befolyásolták.

A homoróddaróci erődtemplom (1909)

Gyöngyössy régész szeretett volna lenni. Ezt kiskamaszként határozta el, amikor egy szerencsétlen virtuskodást követően betörte az osztályukat szállító autóbusz ablakát. Az el nem ítélendő cselekedet Homoróddarócon történt, az ottani erődtemplom tövében. Amíg arra vártak, hogy megérkezzék a pótbusz, lezajlott benne a történelemmel és a régészettel való fertőződés. Minden érdekelte, ami múltunkkal, főként a székelység történetével, Erdéllyel és a magyarsággal kapcsolatos. Kiváló rajzkészséggel rendelkezett, amely képességét folyamatosan fejlesztette és hasznosította is a későbbiekben.

A Székely templomerődök első kiadásának borítója

Akkortájt, amikor érettségizett ildomos volt “praktikus” mesterségeket tanulni, így esett a választás a Bukaresti Egyetem vegyészmérnöki karára. Valóban célszerű volt ez a fajta képzés, hiszen így hazakerülhetett Székelyudvarhelyre. Ám ettől függetlenül, mindezek mellett ás ellenére már diákkorában hozzálátott a székelyföldi templomerődök felmérésére és rajzolására. Ez egy értékőrző és bátor cselekedet volt, hiszen a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben – miközben folyamatosan pusztultak ezek az emlékek – a hatóságok igyekeztek ellehetetleníteni mindazokat, akik ilyen “rendszerellenes” dolgokkal foglalkoztak.

Gyöngyössy mérnök úr – Hoffman Edit felvétele (2018)

Már a változás előtt sikerült a székelyudvarhelyi múzeumban egy kiállításra való anyagot közzétennie, amely az adott korban valóban fontos fegyverténynek számított. 1990 után a Székelyföldi templomerődök című kézzel írt és rajzolt munkája kötet formájában több alkalommal is megjelent, mindannyiszor komor sikert aratva. Ezt követően számos ifjúsági- és gyermekkötetet illusztrált, múzeumi munkaközösségekben vállalt feladatokat, és az évek során a rekonstrukciós rajzok értő művelőjeként vívott ki rangot magának, mígnem aztán meghonosodott a kulturális berkekben az a szakkifejezés, amellyel “intézményes formában” kijelölhetjük azt a “szakmát”, amelyben tevékenykedik: Gyöngyössy János történeti grafikus. 

Előadásában most azokról a kanyarokról is beszél, amelyeket “függetlenített emberként” más az új demokráciában tett, hiszen egy ideig tejüzemet tartott fenn, kiváló sajtokat készített, és évekig kocsmát-vegyesboltot üzemeltetett Homoródkeményfalván, mígnem aztán visszatért véglegesen a kaptafához, pontosabban a rajzasztalhoz.

A hagyományos népi építészethez, az örökségvédelemhez fűződő mélyebb gondolatait majd a soron következő alkalommal fejti ki, amelyet szintén a YouTube-videómegosztó tekinthetnek meg hamarosan az érdeklődők.

A Népfőiskola előadásai folytatódnak!

Címképen: “Szőrmanó” – Székelyföldi Legendárium

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.