A gyermeknap, az gyermeknap. Tegnap volt. Nekem ma már csak távoli valami. Annyit érzékeltem, hogy munkaszünet a hétfő. Jobban és másképp kell dolgoznom. Kint csend. Még csendesebb, mint az immár megszokott és zárolt hétköznapokon. És vigasztalanul esik. Majd akkor lesz vidám gyermekünnep nálunk, ha kiszabadulunk a vírus fogságából, talán, ha, majd, egyszer, s ha lesznek unokák. Amúgy addig szürke és lehangolt. De így is jó.
Ha jobban figyeltünk, akkor még feltűnt, hogy pünkösd előtt azok is ünnepeltek, kivonultak, akik képesek imával és szenteltvízzel, hazugsággal sértegetni minket nagy megemlékezéseik közepette, s az sem baj, ha üres vagy éppen másé a telek, ahol a kisajátított emlékek helye. Mert ez annyira „szent” dolog, hogy nem kell hozzá sem maszk, sem paragrafus… Tovább
Simó Márton
