GYÁSZNAP: 1920. JÚNIUS 4. – A „trianoni szerződés napja”- ÚJ ROMÁN ÜNNEP

Döntő házként szavazta meg a bukaresti képviselőház ma [2020. május 13-án, szerdán] azt a törvénytervezetet, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában. A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót.

A törvényjavaslatot a román diplomáciát 2012 és 2014 között irányító Titus Corlăţean  szociáldemokrata szenátor és Şerbanerban Nicolae, a Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi szenátusi frakcióvezetője terjesztette a parlament elé.

A tervezetet a jelenleg kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatta.

A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről van szó, napirendre tűzése pedig része a magyarellenes versengésnek, amelyet három hete indított az államfő.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke

„Egy erős, magabiztos, bűntudat nélküli többség soha nem fitogtatja hatalmát, nem hoz létre szándékosan olyan helyzeteket, amelyben a másik megalázottnak érzi magát, ahol őt kigúnyolják, megbélyegzik, ahogyan tették azt önök az elmúlt három hétben” – mutatott rá a magyar érdekképviselet vezetője. Kelemen Hunor kifejtette: ami száz évvel ezelőtt történt, az a román nemzetnek érthetően nagy örömet szerez, a magyar nemzet és a romániai magyarok számára óriási veszteség, és ezt a tényt a román parlament elé terjesztetett törvényjavaslat sem tudja megváltoztatni. Leszögezte: a magyarok a magyar nemzet részei, függetlenül attól, hogy hol élnek, a nemzeti szolidaritás és a felelősség pedig nem irányul senki ellen.

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség.

Az MTI jelentése nyomán

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.