Neve románul: Luncani, régebb Grindeni, Grind, Grind-Arieș, németül: Neusatz, falu Erdélyben, Kolozs megyében. Jelenleg közigazgatásilag Aranyoslónához tartozik, míg a középkorban a román jobbágyfalu a helyi grófok birtokát képezte. Az Osztrák–Magyar Monarchiában Torda-Aranyos vármegyéhez tartozott.
Aranyosgerend a nevét egyfelől a település mellett folyó Aranyosról, másrészt feltehetőleg a “gredt”, emelkedést jelentő szláv szóból kaphatta. Sokak szerint a “gerend” végződés a Gerendi család nevéből származik, viszont ezt a lehetőséget a nyelvészek határozottan visszautasítják, mivel ennek pont a fordítottja tekinthető valószínűnek.
A települést románul Grind-nek, olykor Grind-Arieș-nek hívták. A magyar eredetű román település nevet a trianoni békeszerződést követően karhatalom megváltoztatta, mint Erdély számtalan településén. Ezért 1936-tól napjainkig a hivatalos román neve Luncani.
A magyar lakosság számaránya, illetve a kisebbségi törvény alapján 2003. december 15-én a falu bejárataihoz új, kétnyelvű névtáblák kerültek. Ezeket másnap a helyi rendőrség levetette, mivel illegálisan voltak feltéve. 2004. január 15-én új kétnyelvű faluhatárt jelző táblák kerültek kihelyezésre. Az aranyoslónai önkormányzatban történt erős RMDSZ-es lobbi következtében a helyi postahivatalra is kikerült a kétnyelvű tábla.
Tordától 21 km-re délkeletre az Aranyos jobb partján, a folyó második teraszán fekszik. Nyolc természetes forrás található a faluban. Az átlaghőmérséklet 7-9 °C, mint a Mezőségen és a Szamos-fennsíkon. A leghidegebb hónap a február, és a legmelegebb a július. A légköri csapadék évi középmennyisége Kolozs megyében ezen vidék környékén, a Tordai- és az Aranyosgyéresi-medencében a legalacsonyabb. Az első hó itt hull le legkésőbb, december első felében.
A település lakosságát 1599–1604 közötti általános pusztulás és pestisjárvány nagyon meggyérítette. Ezért a falu birtokosa, a Jósika család, telepeseket hozatott a faluba. Ennek tudható be, hogy az oláh jobbágyok letelepedése a falu szélén. 1700 után az oláh jobbágyok áttértek a görög katolikus hitre, ezért Kemény József és Láng Anna 1795-ben egy kápolnát építettek számukra szintén a falu szélén. A trianoni békeszerződést követő első két évben a magyar lakosság általános terrornak volt kitéve. Elkobozták vagyonaikat, amelyet a falu összetételét megváltoztató betelepült románok kaptak meg. 1930-ban a két nagy etnikum számaránya megközelítőleg azonos lett, viszont a roma kisebbség kifejezetten magyarok oldalára állt. Csak 1968-ban sikerült mesterségesen megváltoztatni a magyarság és románság közti arányt, az utóbbiak javára.
Az itt folytatott ásatások bizonysága szerint már a bronzkorban is lakott hely volt. Később pedig a rómaiak építettek itt erődítményt az itt levő útkereszteződés védelmére. 1260-ban Gerend néven említik először. A Gerendi család ősi birtoka, akik a 16. században kastélyt is építettek ide. 1529-ben Zápolya János király országgyűlést tartott itt, a 16. század végén a településnek híres unitárius iskolája volt. Utoljára a Kemény család birtoka volt. 1910-ben 1289, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Torda-Aranyos vármegye Felvinci járásához tartozott.
A falu első kastélya az igen festői hangulatú Aranyos folyó menti dombra épült a 16. században a Gerendi család számára. E vidék ősidőktől a Gerendi családhoz tartozhatott, miután Gerendi Miklósnak Gerendkeresztúrt és Örkét a IV. László 1289-ben.[7] Az Erdélyi Fejedelemség korában első éveiben még mindig a család birtokolta a Zápolya alatt az osztrákokkal tartó Gerendi Miklós püspök birtokát, hol Ferdinánd részére gyűlést tartott. Gerendi János Báthori Zsigmond uralkodása alatt török pártisága miatt 1589-ben Gerendet és Egerbegyet Jósika Istvánnak és nejének Füzi Borbálának adományozta. Majd események sorát követve a birtokot visszakapta a Gerendi család, majd a Kemény család. Tőle délre 100 m-re az 1290 körül épült gótikus stílusú református templom áll. A templom nem csak mutatja, hanem feliratban tükrözi a román és a gótikus stílus átmenetét. Szentélye, mi négyszögben záródik, boltozatos, egyes hajója vízirányos mennyezetű. A román szerkezet és a gót csúcsíves ablakok tisztán tükrözik a falu gazdagságát. A szentély északi falában egy latin felirattal találkozunk: Istam cameram edificavit Stephas Sacerdos anno di D CC XC.
A település főleg mezőgazdaságból él. A magángazdálkodás éveiben a település fő terményei a búza, kukorica és a szőlő volt. Erdély szerte ismert volt a térségben előállított bor. A szőlősök az Aranyos bal oldalán voltak találhatók. A falut meglátogató Orbán Balázs is dicsérte a szőlősöket. Az Aranyosgerenden készült borok külföldön is számtalan kitüntetésben részesültek. A borokat vincellérek gondozták. A szocializmus idején végbemenő államosításkor, a szőlőseket legyalulták. A térség borait csak “Gerendinek”, “Egerbegyinek” szólították, attól függően, hogy melyik településen volt termesztve. Az aranyosgerendi bor már csak háztáji gazdálkodásoknál lelhető fel, ellentétben az aranyosegerbegyivel, ahol még a mai napig is szőlősök borítják a domboldalakat.
A földművelés mellett az állattenyésztés volt a második jövedelmi forrás. Főként teheneket, disznókat tenyésztettek. A kastély melletti istállókban lovakat tenyésztettek. Az állattenyésztésből származó tejet és húst a közeli iparvárosban, Aranyosgyéresen értékesítették a helybeliek.
Címképen: a Kemény-Bánffy kastély – Fotó: Tetcu Mircea Rares
Charta XXI./Suzana Guoth, Simó Márton – Wikipédia, Kastelyerdelyben.ro, Erdelyiturizmus.hu, Varak.hu
Élő Székelyföld Munkacsoport
