SIMÓ MÁRTON – A GRAFIKONOKTÓL A VALÓS ÉLETIG

Bevallom, soha nem lestem annyit a statisztikákat, mint mostanában. A Covid-19 miatt. Nyilván. Viszonylag megnyugtat, hogy a mi vidékünk kicsit félreesik a kialakult gócpontoktól. Hargita megye egyike a legjobban védetteknek – gondolom –, ahol talán még az a néhány eset is kiiktatható lett volna, ami napvilágra került, ha jobban odafigyelünk.

Ha odafigyelnek a hatóságok. Ha néhányan komolyabban veszik a figyelmeztetéseket. Talán. De bárhogy nézem, mindenképp benne vagyunk a bajban. Mert előfordulhat, hogy a „lázgörbe”, amit látunk, csak töredékét ábrázolja a valós eseteknek, a tényleges nyavalyának.

Talán ez az „enyhe lefolyás” azzal is magyarázható, hogy mi vagyunk az egyik leginkább leszakadt régió. Bizonyos mutatók szerint – ezek is lehetnek számokból összerakott statisztikák, de akár grafikonok is – gyenge a gazdasági erőnk, megszűnt a nagy- és a nehézipar, a mezőgazdaság meg átállt a szubvencionált minimumra, és alig állítunk elő pár valóban piacképes terméket a még működő gyárakban. Mivel nincsenek nagyvárosaink, és hiányzik az a típusú agglomeráció, amely valóságos „melegágya” a vírus terjedésének. Azért is vagyunk ilyenek amilyenek. Ebben a viszonylagos fejletlenségben is rejlik némi igazság – a központi vezetés igencsak tehet róla –, hiszen oly sok mindent igyekeztek ellehetetleníteni, és a tőke oda ment, oda megy, ahol több társa, gyökere, gyermeke, fialtató kamata van. Ahol nagyobb az erő. A tömegvonzás törvénye szerint. Ez is nagy baja a Közép-Erdélyben kialakított fejlesztési régiónak. Nem veszik figyelembe a sajátosságainkat. Néhány évvel ezelőtt mesélte egyik ismerősöm, aki mellesleg sikeres vállalkozó, hogy fogta magát – csak úgy dacból –, és kihasznált egy utófinanszírozásos lehetőséget; végigvitte, meg is valósította a maga tervét. A futamidő végén elmondta, hogy elég nehézkesen haladt, olykor megoldhatatlannak látszó feladatok elé állították, folyton tovább és tovább tologatott időpontokkal küszködött, és minden egyes alkalommal csak a legutolsó pillanatban szóltak a gyulafehérvári irodából, hogy pótolja újakkal az elévülő dokumentumokat. Mert, ha nem, akkor elvész az egész.

Tulajdonképpen üzleti, ügyviteli jártasságának, kiváló nyelvismeretének és műszaki tájékozottságának köszönhető, hogy sikerült a támogatást kihasználnia. Nem szorult külső tanácsadóra, projektmenedzselő cégre sem. Az történt, hogy bebizonyította, sikerül elhárítania a kekec-hivatalnokokat, és úgy lett nyertese egy negyedmillió eurós beruházásnak, hogy közben visszafogta magát és a „rendes” vállalkozásában nem keresett meg ez idő alatt félmilliót. Rákérdeztem, hogy euróra gondolt-e? Egyértelműen megmondta, hogy igen. Egyet lépett előre. Majd közben kettőt hátra. Olyanformán, hogy a visszalépéseket megelőlegezte, hogy a viszonylagos „haladás” látványosabb legyen utóbb. Az ilyen helyzetek kiiktatása végett (is) gyűjtjük most – ma és holnap – az aláírásokat. Bízunk abban, hogy sikerrel, és a körülményekre való tekintettel némi hosszabbítást is kicsikarhatunk. Mert célt kell érnünk…

Visszatérve a vírusos grafikonokhoz. Illetve a kapcsolódó gazdasági mutatókhoz. Láttam egy olyan ábrázolást is, amely az Európai Unió nyersanyag-beszerzéseit mutatta. Jött-jött a vonal, mozgott bizonyos szinteken, majd úgy március közepe táján úgy járt, mintha szakadékba zuhanna. A sok-sok ezer tonna, a sok-sok száz és ezer millió euró a korábbi szint egytizedére omlott alá. És mi van akkor, ha ez a töredék tulajdonképpen csalás, statisztikai vagy optikai tévedés és a tíz százalék töredéke, az egy, az egyetlen egy szál százalék számít valósnak, hiszen egy hiányzó csavar – tegyük fel – tízszeres erejű kárt képes okozni, és széthull, aminek össze kellene állnia géppé, termékké, szolgáltatássá.

A helyzetünk még rosszabb lesz, ha fenntartjuk a kijárási tilalmat és a munka szüneteltetését. Úgyhogy logikus a normál pályára való lassú visszarendeződés. Figyelemmel-fegyelemmel talán az egészségünk is megmarad(hat), nem halunk étlen, meg a kamrába is jut valami. Mert van holnap. Tavaszra nyár jön. Aratásos ős. És téli nyugalom. Meg várakozás.

Úgy néz ki, hogy visszaállunk a hétköznapi rendszerünkbe. Hogy lehessenek igazi ünnepeink is. Hogy szétnézzünk, mi maradt, mi veszett oda. Hogy igazi társadalmi életet élhessünk, amikor a politikum is teszi majd a dolgát, nem azzal szórakozik, hogy álnoksággal, kirohanással, szószegéssel modellezze a számára kedvező valóságot.

Továbbra is figyeljük a grafikonokat. És képesek vagyunk becsléseket végezni. Én magam is. Tisztában vagyok azzal, hogy van a jéghegy, s alant az óceánnak mélye, amely rejti a sejtett kilenctizedet.

Fotók: Pexels

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.