SIMÓ MÁRTON – JÁRVÁNY ÉS HÍRKÖZLÉS

Kommunikáció. Ez a nemzetközi műszó igencsak felértékelődött napjainkban. Ízlelgetjük. Próbáljuk kihámozni a jelentését, a lényeget, amely mögötte van. Információáramlásról és közös jelrendszerről esik szó, mihelyt kicsit jobban belegondolunk. Ebben a pillanatban is gyakoroljuk, amikor ezeket a sorokat leírjuk. Azt hiszem, hogy e szűk napokban lételemünk, annak ellenére, hogy bezártságtól szenvedünk.

Ilyenkor előtérbe kerül a tömegkommunikáció, amely egyoldalú ugyan, de működnek a televíziók és a rádiók, a nyomtatott napilapok, a hírpoltálok. A hír felértékelődött. Főként a megbízható források. Állami szinten is igyekeznek megfelelő mederbe terelni az eseményfolyamokat. A magánvállalkozásként üzemelő médiumok pedig erkölcsi és büntetőjogi felelősségük tudatában kommunikálnak. Adott esetben jó is ez a fajta (ön)kontroll, mert segíti mind a két oldalt, s ily módon a felhasználót is.

Az ember, az állampolgár élete függ a hasznos és pontos információktól. Minden szinten, mindenben a legfontosabb a kendőzetlen őszinteség és a teljes nyitottság.

Én azt hiszem, hogy a viszonylag fejlett, úgymond demokratikussá lett korszerű eszközök jelenléte is nagyot segít. Ha nem lenne jól kiépített mobiltelefonos hálózat, ha nem lenne jószerével majdnem minden háztartásban világhálós hozzáférés, akkor úgy a népnek, mint az adminisztrációnak sokkal nehezebb lenne a helyzete. Nehéz lenne elképzelni a távoktatást, a bankolást, de még a templomi igehirdetést is ezen készülékek nélkül.

Nagyon meglepett, hogy kevésbé kulturált barátaim és ismerőseim részéről megszűnt a marhaságok ide-oda való küldözgetése. A közösségi hálók és az sms-ek világa is nagyot tisztult. A tegnapi kőbunkók, ma már legrosszabb esetben vicces fotókat és ártalmatlan mémeket továbbítanak, amellyel tulajdonképpen otthonmaradásra biztatgatják önmagukat és virtuális vagy tényleges ismerőseiket. Felértékelődni látszik még a közösségi hálón szerzett kapcsolatrendszer is olykor. Hasznos recepteket, módszereket tudunk meg. A kezdeti filmnézési és zenehallgatási láz ugyancsak alábbhagyott. Nagyon sokan rájöttek, hogy ezek a rendelkezésre álló eszközök, amelyeket kényelmünk bővítésére vettünk és használtunk többnyire, nem a bulit szolgálják. Kis részben még mindig azt, hiszen kikapcsolódásra ma is szükség van olykor, de nem a csörömpölés, nem a meghökkentés, s nem is a polgárpukkasztás a cél. Hanem a hallható és egyenes beszéd kell. Az üzenet.

Lassan-lassan felnővünk a technikához, amelyről gyakran azt tartottuk, hogy elpusztít. Mostanság azonban rájöhettünk arra, hogy egyre érettebben és tudatosabban használunk minden egyes csatornát. Még jönnek ugyan a villámposta-fiókjainkba a reklámlevelek, hogy ne maradjunk le a soha vissza nem térő alkalomról, hogy ezt vegyünk, hogy azt vegyünk, de sokkal diszkrétebben, sokkal visszafogottabban nyomul az üzlet. A tőke most behúzta a farkát. Valahogy a húsvéti nyuszi sem volt annyira rózsaszín. A miénk. Nem ugrált össze-vissza a képernyő mögött. Nem hozhatott hatékony antibiotikumot. Üres volt a kosara. Kinek kell a sok bóvli, az üres sztaniol és a műanyag? Az igazi húsvét bennünk van, ott kell lennie, úgy kell eljönnie a feltámadásnak, a ballaszttól valóban megszabadító élet folytatása reményével.

S hogy az életben nem mindig olyan fordulatok következnek, amilyeneket vártunk?! A sors olykor tizenkilencre is lapot húzat velünk. Olyan, mint a legrosszabb fordulatoktól terhes regény. Nem épp horror, de thriller a javából. Úgy valódi, hogy ugyanakkor szürreális.

Ne merüljünk most el azokban a részletekben, hogy a kommunikáció, mint társadalomelméleti folyamat mit okozhat, hogy akár médiafüggővé tehet és az általa hordozott marketing-koncepciók hálójába szoríthat. Úgy kellene gondolkodnunk, hogy pótolja mindazt, amitől a vírus – azaz a kijárási tilalom, a házi megfigyelés, a félelem, a házon kívüli munkalehetőségek megszűnése – kényszerít.

Őszinteség. Tisztesség. Becsület. Ha az egymással és a valósággal fenntartott kapcsolatunkat ezek az alapgondolatok, ezek a fő-fő vektorok vezénylik, akkor valamivel könnyebben átvészeljük ezeket a nehéz napokat és heteket, és alakulni kezd majd az a jövőkép, amely nem fallanszter lesz, de az elvégzett feladat, az ökológiai szemlélet és a takarékosság mentén alakulhat. Azt a majdani világot nem a szubvenciók, nem az árrések, nem a spekulatív magatartás vagy a félreállás fogja jellemezni, hanem az egy húron való pendülés, amikor valóban megfogjuk és visszük a világ terheit együtt. Mindahányan. Ilyeneket mondjuk most egymásnak.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.