TAVASZ?

Itt van. Megérkezett. Ez kétségtelen. Viszont soha nem voltam ennyire érdektelen iránta. Már ami a szépséget, a természet kibontakozását illeti. Emlékszem, a boldog békeidőkben, amikor szó sem volt végzetes betegségről, járványról, alig vártam, hogy elolvadjon a hó, felszáradjon a sár.

Idén ez másképp alakult. Tél sem volt igazán. Vagy, ha volt is, csak olyan, hogy több ízben nekiveselkedett. Egyébként alig egy hete mondhatjuk, hogy most már teljes mellszélességgel zöldül, virágzik, lassan újul a természet. Már láttam gólyát. Barkát. Árvacsalánt. Pitypangot.

Valahogy egészen más dolgok kötik le a figyelmet. Ebben a folyamatban, amelyben lassan, de biztosan ellehetetlenül a normális kerékvágásban való járás, folyton azt látom, hogy ez is megszűnik, az is. Szép lassan, majdhogynem észrevétlenül, kapuk záródnak, olyan megszokott és teljesen maguktól értetődő jelenségek, termékek, szolgáltatások tűnnek el, amelyekről azt tartottam, hogy annyira természetesek, mint a levegő, mint a víz.

Ha elgondolkodom cseppet a mai helyzetünkön, akkor azonnal rádöbbenek, hogy a levegő sem olyan, a víz sem. Vajon mi lesz akkor, ha eltűnik a boltokból az ásványvíz. Idestova harminc esztendeje ugyanazt a szentkirályit iszom, a szénsavasat, amelynek hiányában valóságos elvonási jelek mutatkoznak rajtam, és máris rohanok vásárolni. Én még a környezettudatos fajtából való vagyok. Hét literes üveg fér be az ilyen célra rendszeresített szatyromba…

Biztos vagyok, hogy előbb-utóbb akadozni kezd az utánpótlás. Kénytelen leszek másfajta vizet keresni, ha egyáltalán… És vajon mi lesz akkor, ha eltűnik a kedvenc kefírem a polcokról?… A zöldfedelű mustárt már hiába keresem, pedig az volt az igazi, sok tormát tettek bele, és különb volt annál, amit vedrekből mernek a csórékolbász mellé. Nem kívánom ugyan a miccset, de az illatárja azért hiányzik. Olyan békebeli volt, amikor a Balkán csak úgy átloccsanhatott a Kárpátokon. Ma már a hiány mellé ismét külső és belső határok kezdtek lenni. A kórtól való félelem pedig való és virtuális gettókba zár…

A tavasz azonban mégiscsak reményt hoz. Gondolom. Jó lesz figyelni a sok teafűre, szárítható, konzerválható burjánra, gyógynövényre. amelyek száríthatók, konzerválhatók, félretehetők és gyűjtöm is sorban a kamránkba. Ezer baj gyógyírja a fűben-fában levő orvosság…

A címkép Simó Sándor felvétele

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.