Román neve Ocna Șugatag, falu a történeti Máramarosban, a mai Romániában, Máramaros megyében. A Mára és a Kaszó folyása között, a Máramarosi-medencében, Máramarosszigettől 18 km-re dél–délkeletre. Az Iza völgyének egyetlen, jelentős magyar népességgel rendelkező települése.
1880-ban az 1633 főből 49 román, magyar 1 534, a többi más nemzetiségű (ukrán, lengyel, német, zsidó), 2002-ben 971 román és 402 magyar lakosa volt; magyar közössége ma 295 lelket számlál.
Neve arra utal, hogy Falusugataghoz tartozó sóbányász telepből fejlődött önálló településsé. Külön története a 14. század elején kezdődött, amikor Falusugatag a Sugatagi Gyulafiak, Aknasugatag pedig előbb a Drágfiak, majd a 15. század végén a király tulajdona lett. A sókitermelés a 18. századig főként külszíni fejtéssel történt. A középkor végén szláv és magyar, a 16. században német bányászok telepedtek le benne.
A 18–19. században a legfontosabb máramarosi sóbányász település volt. 1777-ben sóbányahivatalt állítottak föl, Gölnicbányáról és Szomolnokról pedig cipszer és szlovák bányamunkások költöztek be. Vályi András a 18. század végén még magyar–német–román településként írja le, de pár generáció alatt a németek, románok és szlovákok nyelvileg elmagyarosodtak.
Az új sóbányászokkal az 1772-ben megnyitott Julianna- és Anna-aknát és az 1777-ben megnyitott Erzsébet-aknát vették művelés alá. Története folyamán az aknasugatagi bányászok folytonos küzdelmet vívtak a beszivárgó vízzel, és több új akna is hamar víz alá került.
A 20. század első felében, 1948-ig járási székhely volt. Bár a bánya 1938-ban még 14 878 tonna sót termelt ki, 1950-ben bezárták.
Charta XXI./ Suzana Guoth, Sike Piroska, Schreiter Lászlóné Kövesdi Zsuzsánna, Wikipédia
Élő Székelyföld Munkacsoport
