CHARTA XXI. – ALSÓJÁRA – KiMitTud (55.)

Neve románul Iara, korábban Iara de Jos, németül Jahren; falu Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében, az azonos nevű község központja. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején Torda-Aranyos vármegye része volt. Neve szláv eredetű személynévből való.

Első írásos a említése 1288-ból származik. Eredetileg valószínűleg német, a 15. században már magyar lakosságú település volt. Lakói aranyat mostak, a közeli, ám időközben elpusztult Felsőjárán aranybánya is működött. A középkorban vára volt, amelyet valószínűleg Járai Gál kolozsi ispán építtetett a 15. század elején. Először 1417-ben, utoljára 1438-ban említették, sorsa és helye ismeretlen.

Az unitárius templom – Fotó: Arcanum.hu

Erdélyben Kolozsvár és Torda után harmadikként, 1564-ben alakult meg unitárius egyháza. Lakóinak kisebb része megmaradt reformátusnak. Később külön falurészbe románok települtek be. 1787-ben római katolikus plébániája is alakult. Román lakói egy része 1809-ben görögkatolikus hitre tért.

A reforormátus…

Az 1849 januárjában visszavonuló román csapatok pánikot keltettek a magyar lakosság körében. Január 15-én Tordán hasztalanul kértek segítséget Czetz [János] (1822-1904), honvédtábornoktól aki ekkor Bem vezérkari főnöke volt. Másnap, január 16-án Simion Balint [(1810-1880) görögkeleti pópa, ekkor móc szabadcsapatok vezetője] visszavonuló tábora megölte magyar lakóinak a felét, 150 embert. Január 17-én végre benyomult egy tordai csapat és komoly harcban visszaszorította a románokat, a román falurészt pedig felgyújtotta [a későbbi osztrák vizsgálat szerint itt 33-an haltak meg].

… a római katolikus templom – Fotó: Arcanum.hu

1876-ig Torda vármegyéhez tartozott, utána Torda-Aranyos vármegye Alsójárai járásának székhelye volt. 1884-től gyógyszertár, a 20. század elején három orvosi rendelő, cserépgyár és sok fuvaros működött benne.

1900-ban 1724 lakosából 862 volt román és 858 magyar anyanyelvű; 2002-ben 2091 lakosából 1730 volt román, 221 cigány és 138 magyar nemzetiségű, jelenleg száz főnél kisebb magyar közösség él a faluban.

Az Erdélyi-szigethegység és az Erdélyi-medence határán jelentős nagyvásárok helyszíne volt. A 19. században az egyik legfontosabb erdélyi fazekasközpont. Mesterei ekkor főként hőálló, ún. hólyagos edényeket készítettek sok szerves anyagot tartalmazó, fekete vagy sötétszürke agyagból. A 20. század elejére áttértek a kék, zöld és sárga színnel festett, kontúrozott növényi elemekkel díszített kerámiára és mázatlan edényekre, köztük az ún. járai cserépfazékra. Célközönségük főként a hegységi falvak lakói voltak.

A településen három 19. századi udvarház található, amelyek a Teleki, és Béldi és a Kemény család tulajdonát képezték.

A FALU JELES SZÜLÖTTEI

Ferenczi Sándor
Magyar természettudományi szakíró, újságíró. 1901. augusztus 7-én született, Sopronban hunyt el tragikus körülmények közepette, 1945. március 29-én. Érdekes írásai jelentek meg Erdély viperáiról, a madarak tollszínezetét befolyásoló tényezőkről. Több természettudományos egyesület tagja, több folyóirat szerkesztője volt rövid élete során. A katonai szolgálat megtagadása miatt nyilas tábori csendőrök lőtték agyon. Mint nevelő és természetjáró több nemzedékre hatott; az írók közül tanítványa, Létay Lajos (1920-2007) emlékezett vissza rá hálával.

Id. Szabó Gyula
Színész, operaénekes (bariton). Alsójárán született 1883. január 31-én. Kolozsváron tett érettségi vizsgát. Tanulmányait a mezőgazdasági akadémián folytatta, azonban átváltott a színészi pályára, beiratkozott a budapesti Nemzeti Színház akadémiájára. Itt Csortos Gyula osztálytársa volt, Mály Gerővel lakott egy szobában. 1903-ban kapott színpadi működési engedélyt, pályafutását 1904-ben kezdte. Játszott Győrben, Cegléden, Szentesen, Aradon, Kalocsán, Nagyváradon és Debrecenben, később a budapesti Magyar Színházban és a Városi Színházban. 1924-ben rövid ideig Kolozsváron is. 1932-ben Marosvásárhelyen operakoncertet adott. 1935. február 14-én a Ferencvárosban házasságot kötött a nála nyolc évvel fiatalabb Seh Margit Vilma Annával. Az 1930-as években Vecsésre költözött családjával, ahol a Koczián-féle házban élt, a Zrínyi utcában és innen járt be a színházba és a filmgyárba. Támogatta az Andrássy-telepi színjátszókat és maga is gyakorta lépett fel jótékonysági céllal. 1945-ben feddést kapott az igazolóbizottságtól. Ezt követően Cegléden, Szolnokon, valamint a budapesti Magyar Színházban játszott, és gyakran szerepelt filmekben is. 71 éves korában Major Tamás szerződtette a Nemzeti Színházhoz. Jubileuma alkalmából a Volpone főszerepét alakította, a Katona József Színházban. Főként epizódszerepeket játszott, nagybajuszú, szikár népi figurák szerepében láthatta a közönség, karakterisztikus figuráját a rendezők kedvelték. Egy filmfelvétel során napszúrást kapott, ami végzetesnek bizonyult, 1962-ben [augusztus 18], életének 80., művészi pályának 60. évében hunyt el. Szolnokon helyezték örök nyugalomra.

Balázs István
Biológus, egyetemi tanár. 1873. augusztus 20-án született, Budapesten halt meg 1932. január 9-én. Magyarországon az elsők között végzett pollenvizsgálatokat. Jelentős eredményeket ért el a dezinficiáló és a szérumterápiás vizsgálat bevezetése terén. Az első világháború kitörése előtt kidolgozta a természettudományi tárgyak középiskolai oktatásának reformját.

Dékány Árpád
Iparművész, rajztanár, a ’halasi csipke’ néven közismert művészi csipkék prototípusait tervezte, melyeket rajzai alapján Markovits Mária készített el, s külföldön is hamar kedveltté váltak. 1904-ben a St. Louis-i, 1906-ban a milánói világkiállításon csipkéivel Grand Prix-t (nagydíjat) nyert.

A vallás- és közoktatásügyi miniszter csipkevarró tanfolyamok szervezésével bízta meg. E szervezői munkával indult el a magyar háziipari mozgalom 1902 és 1906 között. 1861. április 11-én született, Borbándon (Fehér megye) hunyt el, 1931. március 23-án.

Lucskai Vince nagyváradi származású költő-tanár írta az alábbi összefoglalást: „Kalotaszeg peremvidéke és egyben a Mócvidékről kiszoruló magyar nyelvterület határa. Idén nyáron az Erdélyi-szigethegység délkeleti részén a Torockói-havasokban, annak is a legszebb részén a Székelykő vidékén barangoltunk. Mivel Kiskunhalas egyik szakképző iskolája Dékáni Árpád nevét (2017), úgy döntöttünk, hogy szekerünk rúdját a Gyalui-havasok felé irányítjuk, így érinthetjük a hajdan volt virágzó magyar élet remek helyszíneit. Fájdalmas látni, hogy ilyen helységneveket mosott le a térképről a történelem kegyetlensége, mint Alsójára, Aranyosivánfalva, Berkes, Bikalat, Borrév, Egrespatak, Felsőaklos, Járamagura, Járaszurdok, Macskakő, Ruhaegres vagy Vádpatak, melyeknek magyar lakossága apad és egyre csak apad. Asójárán, Dékáni Árpád szülőfalujában, már csak másfél száz magyar él. Az utóbbi két-három generáció itt már a betűvetést sem magyarul tanulta. Nincs magyar iskola, és ami a legszomorúbb, hogy az ott élők a község nagy szülöttjéről sem hallottak semmit.

Mi vittük a hírt, hogy valamikor rég elszakadt eme tájtól egy zseniális ember, hogy megálmodhassa a ’halasi csipkét’. Az unitárius templom gondnokával, feleségével és lányával hozott össze bennünket a sors. Meghívtak otthonukba és egy forró kávé mellett öröm volt számukra és számunkra is, hogy az interneten keresztül, közösen csodálgassuk a Dékáni Árpád rajzait. A ’csipkét álmodó’ szülőháza ismeretlen az ott élő magyarok körében és a község mai vezetői számára is. Nem adtuk fel, ha már itt vagyunk, valami nyomot mégis csak fel kell kutatnunk. Magyarlétán, egy szomszédos településen, felkerestük az alsójárai gyülekezet lelkipásztorát. Vajda István Gellértet, aki időt és fáradságot nem kímélve, a kolozsvári állami levéltárban őrzött Alsójárai Unitárius Egyház Anyakönyvében rábukkant Dékáni Árpád születési és keresztelési bejegyzésére, amely alapján kiderült, hogy édesapja még a Dékány családnevet (1861).

Keszthelyi Gyula
Szerkesztő-rovatvezető, főszerkesztő, a Kolozsvári Rádió és a Román televízió magyar adásainak kommentátora. Alsójárán született 1934. március 26-án. Magyarországra való áttelepedése után a Miniszterelnöki Hivatal kormányfőtanácsosa volt Budapesten. 2011. október 6-án hunyt el.

Dobos Ferenc
Magyar költő és történész, középiskolai tanár. A kolozsvári egyetemen szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Csíksomlyón, majd 1908-tól a székelyudvarhelyi katolikus főgimnáziumban tanított.

Könyvet írt Az Adria uralmának kérdése a 14. században címmel (Kolozsvár, 1905); cikkeit, verseit közölték a helyi lapok, a székelyek eredete és a székek kérdése is foglalkoztatta. A székelyek hun eredete tanulmánya A Székelyföld írásban és képben (Kolozsvár, 1941) című gyűjteményes kötetben jelent meg. Öregkori líráját az Őszi levélhullás (Kolozsvár, 1941) verskötet mutatja be. Született Alsójárán, 1881. július 31-én, meghalt 1949. május 1-én Székelyudvarhelyen.

Traian Crişan
Görög-katolikus érsek Alsójárán született 1918-ban (mh. 1990). Rómában szentelték pappá (1945), majd a Kolozsvár-Szamosújvári Egyházmegyében szolgált.

A romániai görög-katolikus egyház betiltása után (1948) Nyugatra távozott. II. János Pál pápa 1981-ben – a Román Görögkeleti Egyház (BOR) tiltakozása ellenére – a Szentek Ügyeinek Kongregációja titkári teendőivel bízta meg, ugyanakkor címzetes érsekké nevezte ki, amely beosztásban 1990 februárjáig tevékenykedett. Rómában, a Campo Verano temetőben helyezték örök nyugalomra.

Sebestyén Kálmán
Erdélyi magyar történész, pedagógus, művelődéstörténész (1938-2018). Középiskolai tanulmányait Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban végezte. 1963-ban a BBTE Törté­nelem-Filozófia Karán szerzett tanári oklevelet. 1964–71 között Magyarbikalon, 1972–80 között Körösfőn tanított, ugyanitt iskolaigazgató is volt. 1980–86 között történelemtanár volt Kolozsváron. 1987-ben áttelepült Magyarországra. Budapesten a Postamúzeum történész főmunkatársa (1988–96). 1992-ben a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar történelemből doktorátust szerzett. 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia a neveléstudomány kandidátusává nyilvánította, az MTA köztestületének tagja volt.

Első írása az Igazságban jelent meg 1969-ben. Tudománynépszerűsítő, néprajzi vonatkozású írásokat és könyvismertetéseket közölt a Korunk, A Hét, Művelődés, Honismeret, Kalotaszeg, Erdélyi Magyarság, Nyelvünk és Kultúránk hasábjain. 2000-től a Honismeret című folyóirat szerkesztőjeként is tevékenykedett.

CHARTA XXI./ Suzana Guoth, Lucskai Vince, Wikipédia

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.