A KULTÚRÁRÓL – …„LÁBOD ŐSI ÖSVÉNYRE ISMER/ AKÁRMIKOR JÖSSZ ITTHON VAN AZ ISTEN”

Olykor kétségbeesetten javítgatok az utolsó pillanatban egy-egy hírt, amellyel különböző rendezvényekre csalogatnám embertársaimat. A minap arról egyezkedtünk, hogy tartunk egy könyvbemutatót zárt ajtók mögött. Aztán lemondtunk róla. A meghatározhatatlan jövőbe, valamikorra halasztottuk.

Az udvarhelyi Városi Könyvtárban hoztunk létre egy formát még januárban – hol vannak már azok a békeidők?! hol vannak a nyugodt órák?! – azzal a megfontolással, hogy videó-megosztón közvetítünk egy-egy eseményt, hogy azok is lássák, akik nem lehetnek jelen. Aztán továbbragoztuk, a felvételeket honlapokon is elhelyeztük. Hátha így is kedvet kapnak egy-egy kötet megvásárlásához, és keresik majd a boltokban. Több ilyen „házi-televíziós” programunk is volt. Legutóbb éppenséggel Cseke Péter író, egyetemi tanárt, jeles szerkesztőt köszönthettünk 75. születésnapja és két újabban megjelent könyve kapcsán.

Ekkor már benne volt a levegőben a járványveszély, a korona, amely lecsupaszít bennünket, valamelyest számoltunk is vele, úgyhogy a recsenyédiek közül is többen eljöttek – egy ’mocskolással’ tartottunk két összevont eseményt –, és Jakab Attila, homoródszentmártoni polgármester hozta a táskájában a díszpolgári oklevelet, a személyes és jelképes ajándékokat, hogy ott és akkor minden legyen benne az egyszeri ünneplésben. Szépen lezajlott, abban az időszakban még 50-60 embernek be lehetett, szabad volt bezsúfolódnia az olvasóterembe, és legalább kétezren nézték meg utólag a videót.

Ezt a sort folytattuk volna Nagyálmos Ildikó kolléganőnk gyermekvers-kötetével. Egyik nap még hajlottunk arra, hogy rögzítjük a méltatást, aztán küldjük tovább a felvételt, hogy lássák a világhálón. Kényszeredetten mondtunk le erről az egyszerű változatról is.

Ismeretlen helyzetbe kerültünk, akárcsak a lelkészek, akik úgy jártak, mint Eginald Norbert Schlattner tiszteletes, Szászveresmart világgá rettent gyülekezete papja, kinek harminc esztendő alatt a hívei hétszázról négy árva lélekre fogytak, s gyakorta egyedül kényszerül igét hirdetni a falaknak. (Hol „áldozóhely volt szentély”.) Mi pedig bezárva otthonainkba. A kultúra ma megfoghatatlan, akár a baj okozója. Bízzunk benne, hogy formában ismét testet ölt. Miként a hit, amely megtart: …„lábod ősi ösvényre ismer/ akármikor jössz itthon van az isten” (Kányádi Sándor).

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.