MILYEN KÖREI LEHETNEK MÉG ENNEK A POKOLNAK?

A földinek, a miénknek, nyilván. Úgy tűnik, hogy napról-napra új bugyrok nyílnak meg. Egyszerűen azért, mert természetesnek vettük, s vesszük talán még ma is, hogy az erőforrások és a lehetőségek végtelenek, arra valók, hogy nyakló nélküli igényeinket szolgálják. Úgy rászoktattak a fogyasztói társadalom „áldásaira”, mintha valóban az lenne az üdvös, hogy minél többet pusztítsunk.

Különösebben nem voltam benne semmiféle vásárlási projektben. Igyekeztem mostanában is normálisan és takarékosan élni. Ritkán vásároltam eldobható csomagolású italt. Még ma is literes üvegek csörömpölnek a szatyromban, amikor ásványvízért megyek. A múltkor megjavíttattam a rokonom által kukába szánt hangfalakat, s ma is vígan használom. A suszter úgy ismeri a cipőimet, mint széki ember a maga kalapját a templombéli fogason, ötszáz pár közül is simán leemeli, amikor érte megyek…

Tervek viszont omlottak össze nálam is. Nem győztem az elmúlt hetekben-napokban visszamondani egyes programokat, annak ellenére, hogy hosszú hónapon át készültem rájuk, és győzködtem a barátaimat, a közeli ismerősöket és a kollégákat egyaránt, hogy ezek mennyire jó dolgok. Ha minden megfelelően alakult volna, akkor épp most indulnánk Dél-Tirolba. Úgy terveztük, hogy egyből Prad faluig megyünk, Winschgau községbe – ez kisebb-nagyobb pihenőkkel húsz órás autóút –, majd ott megalszunk, Burgeisban tej- és húsfeldolgozót látogatunk, Waldheimban ebédelünk, utána gyógynövénygyűjtő és –feldolgozó vállalkozást nézünk meg Goldrainban, gyümölcstárolót, ottani parasztgazdaságot. Még egy Pradban eltöltött éjszakát követően ismét útra kelünk, hogy a működő autonómia, a kultúra és az oktatás helyi intézményeit tanulmányozva gyarapítsuk az ismereteinket. Arra is lett volna lehetőség, hogy Suldenben tanulmányozzuk a közösségi fűtésrendszert, hogy a Schaubachhütte menedékházhoz közeli pályákon sízzünk, vagy rövid sétákat tegyünk a gyönyörű alpesi tájban. Egy új szálláshelyre Algundig mentünk volna, meglátogatva közben a Forst üzemet és annak éttermét, a dél-tiroliak egyetlen sörgyárát, a szállodánkban akár fürdőzést terveztünk. A következő napon, Merano érintésével indultunk volna Magyarország felé, ahol egyebek mellett a történelmi lovasjátékok vonzottak Sümegen. Ez egyébként egy szerényebb változat, hiszen Bozen/ Bolzano nem volt benne, illetve beszélgettünk arról, hogy egy magyarországi borgazdaságot vagy bio farmot is beiktatunk, de úgy gondoltuk, hogy majd menet közben még igazítjuk a programot. Ez azonban nem így alakult. Határozatlan időre elnapoltuk a programot, hiszen Olaszországban nagy a baj. Észak-Olaszországban még inkább. Dél-Tirol is talán épp a nagy látogatottság miatt annyira érintett. Úgy értesültem pár napja onnan hazatérő székelyföldiek is kerültek intézményes karanténba. Úgyhogy marad a terv. Ha.

Mondom, hogy nem akartam mostanában nagyobb vásárlást sem. Viszont a reklámok bőven érkeznek. Még mindig ajánlanak utazásokat. Különböző portékákat kínálnak, fölöslegest bagóért. Figyelmeztetnek a húsvét közeledtére, nehogy lemaradjak valamiről. Ebben is megvan a kettősség, úgy a magyar (április 12.), mint a román nyuszi (április 19.) írogat még, pofátlankodik bugyuta reklámokkal, de úgy vélem egyre inkább lekonyul a füle, s törik megfele benne a biztató lendület. Mert egyelőre böjt van. És nem is akármilyen. Nem a vásárlás és nem a tárgyszerzés most a lényeg.

Csak távolról szemléltem, hogy mennyire kétségbeejtő módon viselkedett sok honfitársunk a határátkelőkön. Rengeteg a türelmetlen ember közöttünk. Sokan elvárják, és azonnal kérik idehaza a gyors hatósági segédletet és a karitatív hozzáállást. Olyan személyek jártak-keltek Európa-szerte, akik hosszú évek óta fegyelmezetlenül éltek és kiaknázták azt a fajta liberalizmust, amely ugyancsak vírusként terjedt és rossz értelmet nyert. Most pedig visszacsorognak a forráshelyre. Az az ember, aki nem élt megfelelően a munka-érték-kötelezettség állandó társadalmat építő és megtartó hármas szorításában, még most sem képes ráébredni a létezés igazi értelmére a levés mellett.

Több mint bizonyos, hogy az ország most „visszanyert” pár százezer ilyen mihaszna polgárt. A nagy szorongásban és bánatban bőven sok, hogy még ezt is el kell viselnünk kibővült kockázati tényezőként. Mert már nincs az az ország, amely vinné a hátán csak nyűgként. Feltételezhető, hogy amennyiben túléljük, vagy valakik túlélik ezt a mostani pokoljárást, vagy pokol-idejövetelt, változásra lesz szükség. És bizonyos foglalkozásokban nem lesz majd munkaerőhiány. Elvégre meg kell hálálni majd a társadalom jóindulatát. De előbb itt a nagyböjti figyelmeztetés. Csak vegyék észre. Nagy és nehéz iskola. Már zajlik benne az oktatás.

Címképen: Gustave Doré – A Kocitusz jegébe fagyott árulók (Pokol, illusztráció a XXXII. énekhez)

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.