CHARTA XXI. – ROZSNYÓRUDNA – KiMitTud (36.)

Magyar kisközség Rozsnyó közelében, szlovák neve: Rudna, a Kassai kerületben, Szlovákiában. 1291-ben Rodna néven szerepel a feljegyzésekben, de 1331-ben már a mai nevén tűnik fel. 1910-ben 503-an, többségében magyarok lakták, jelentős szlovák kisebbséggel. 2001-ben 768 lakosából 439 szlovák volt és 321 magyar.

„1416-ban a Gömöry család a földesura. 1423-ban pelsőczi Nagy János királyi tárnokmesteré, négy évvel később pedig a Bebek családé lesz, azonban 1430-ban Zsigmond király a Perényieknek adományozza. 1489-ben Máriássy Istvánt iktatják a község birtokába és e család kezén marad a község szakadatlanul. Később a Hámos család is birtokos itt. A XVIII. században Rudnik tót neve is használatos. Lakosai bányászok, szénégetők és fuvarosok voltak. A községben nincs templom. A posta Berzétén van, távírója és vasúti állomása Rozsnyón” – olvassuk Borovszky Samu (1860-1952) Magyarország vármegyéi és városai című könyvében – Sziklay Jánossal együtt szerkesztették – vonatkozó fejezetében.

Korábban Gömör-Kishont vármegyéhez tartozott, Trianon után Csehszlovákiához csatolták, majd 1938 és 1945 között ismét magyar fennhatóság alá került . 2011-ben 745 lakosából 429 szlovák és 258 volt magyar.

A képek a helyi református templomot ábrázolják – Fotó: Charta XXI.

Charta XXI./ Prigli Zsuzsa

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.