BÁNJA-E A SZÉKELY? (11.1.) – SZÉKELYDERZS ÉS SZÉKELYMUZSNA ÉRTÉKEIRŐL

Az udvarhelyszéki „Viharsarok” ma Kányád és Székelyderzs községekből áll. Összesen tíz település. Ebben a kisrégióban első utunk Derzs, majd Muzsna felé vezet. Előnynek számít, hogy ez a közigazgatási egység mindössze két faluból áll. Sokat javult az infrastruktúra mostanában, de ettől függetlenül megmaradtak a legfőbb gondok, hiszen elöregedőben a lakosság, viszonylag gyenge a népességmegtartó erő, és ma még a jelentős gazdasági kilátások sem mutatkoznak.

A székelyderzsi erődtemplom a főutca irányából – Archív, 2016, Szabó Károly felvétele

A székelyderzsi templomerőd a közelmúltban esett át egy nagyjavításon, és 1999 óta része az UNESCO Világörökségnek. E védettség egyúttal némi idegenforgalmi ismertséget is jelent, hiszen az elmúlt években – egyetlen székelyföldi műemlékként – bekerült a turisztikai körforgásába, további hat szászföldi erődtemplommal együtt kiemelt népszerűsítésben részesül. Néhány éve már nem csak hazai és magyarországi vendégek látogatják, hanem Dél-Erdélybe utazó, igazi, „valóban külföldi” és román csoportok is, ami máris kézzelfogható eredményeket hozott.

A Szent László-legendakör freskója – részlet – Szabó Károly felvételei

Mutatkoztak ugyan korábban gondok a vízellátásban, új vízgyűjtő és elosztó-hálózat épült (2011), de a helyi vezetésnek csak most sikerült orvosolnia teljesen a problémát. Ma már nincsen vízhiány a gazdaságokban és a háztartásokban. És ami szintén fontos a turizmus számára: modernizálták a 133-as megyei út Kányád irányából idevezető szakaszát.

Változó korok változó ízlése

Muzsna is aszfaltúton közelíthető meg, sőt ezen a nyáron használatba adták a 15-ös számú községi út 9 kilométeres szakaszát, amely Agyagfalva felé biztosít egy második kijáratot. A mobiltelefonos lefedettség is megfelelő, mindkét településről elérhető a világháló. Sőt, Derzsben pályázatból ingyenes wi-fi hálózatot alakítottak ki. Adottak a fejlődés lehetőségének újabb irányai, ám egyelőre alig érzékeljük a változásokat. Lélekszám szerint a megye legkisebb községi önkormányzata a székelyderzsi, amelynek 1,12 millió lej a költségvetése, de korábban, és a jelen választási ciklus három évében, tehát 2015-2019 között 12 milliót pályázott központi és Európai Uniós forrásokból.

Szászok, szabad székelyek, főurak és jobbágyok leszármazottai

Székelyderzs neve már 1334-ben előfordul, de a hagyomány szerint jóval ezelőtti a korábbi falu, amelynek helyét a mai településtől dél-nyugatra levő Pénzes dűlőben feltételezik – bár nincsen rá történeti vagy régészeti bizonyíték –, s amely az 1234-es tatárjáráskor pusztulhatott l el. Mivel a hozzácsatolt Székelymuzsnával együtt Udvarhelyszék peremén található, korábban szászok (is) lakhatták, és részben ezzel magyarázható a Királyföldön és az egykori szász székekben található erődített templomokéhoz hasonló vártemplom létrejötte is Derzsben. A mai unitárius templom formája egy XIII. századi kápolna többszörös bővítése során alakult, a gótika stílusjegyeit hordozza, erődjének falai és bástyái az 1605-ben történt Basta-féle dúlás után készültek. A töredékesen fennmaradt, Huszka József által feltárt (1887) Szent László-freskók – főleg a 2012-2015 közötti restaurálást követően – a legendakör Kárpát-medence szerte leginkább ismert és a művészettörténészek által nagyra értékelt ábrázolását tartalmazzák. A falfestmények egy része ugyan megsemmisült, de a derzsi így is a Szent László-legendárium ábrázolások egyik legszínvonalasabbika, méltán vonzza a látogatókat.

Az Arany Griff Rend hagyományőrzői gyakran tartanak bemutatókat – Ezen a képen Demeter Sándor Lóránd tiszteletes mutatja be Sashalni-Fekete Tamás Mátyás király korát idéző fegyverzetét – Archív, 2015

A település határa alkalmas ugyan gabonafélék és takarmány termelésére, jövedelmező az állattartás is, viszont nem volt elég a lakosság teljes ellátására. A helyiek jövedelműket háziiparral – fafafaragással, gyapjúfeldolgozással, ács-, illetve kőművesmunkával egészítették ki. A derzsi férfiak közül sokan építkezéseken dolgozva, vállalkozókként is jó referenciákkal rendelkező csoportokban számos megbízást teljesítettek az utóbbi évszázadokban. Nem kizárólag családi házak, hanem gazdasági- és középületek kivitelezését is elvégezték. Ily módon hatásuk átsugárzott a környező és a távolabbi településekre egyaránt. Mivel alacsonyabban fekszik a Sóvidék és a Hargita-Hegyalja falvainál – átlagosan 450-550 m tengerszint felett magasságban – ritkább volt itt a fenyő, drágább az abból készült fűrészáru, úgyhogy viszonylag korán meghonosodott a népi építészetben a szászos jelleg, amely követ, téglát, cserepet használt. Olyannyira, hogy maguk a derzsi mesterek voltak azok, akik azt korán elsajátították és ilyen jellegű kivitelezésekre képesek voltak a két Homoród, illetve a Nagy-Küküllő mentén is, ha arra megbízatást kaptak.

Itt 30 nagyobb gazdának van 10 szarvasmarhából álló – vagy annál jelentősebb – állománya, illetve közéjük sorolhatók azok a juhtartók, akik 70-nél több állatot tartanak, összesen mintegy 1800 darabot. Egyébként a juhászat ma nagyon nehézkesen működik, mert nehéz hozzá szakembert találni. Sajtot készítenek a juhtejből, a bárányokat a húsvéti és a pünkösdi időszakban adják el egyéni vevőknek illetve viszonteladóknak. A gyapjúértékesítés azonban teljesen ellehetetlenült, hiszen megszűnt a felvásárlói és a feldolgozói háttér. Ilyen vonatkozásban nagyot lendíthetne ezen az áldatlan helyzeten, ha ismét meghonosodna a háziipar és hasznosítva az alapanyagot, növelné a helyiek bevételforrásait.

Székelyderzsnek 1850-ben 1187 lakosa volt, a népesség 1900-ra 1349, 1910-re 1390 főre növekedett. Mivel 1940-ben, a második bécsi döntést követően itt állapították meg a határt – Derzs Dél-Erdélyben, román felségterületen maradt –, ezt követően a hadkötelesek jelentős része elmenekült, aminek következtében 1941 és 1944 között jelentékenyen apadt a lakosság. Itt megemlítendő, hogy az Észak-Erdélyben maradt földeket azokban az években az idős férfiak, az asszonyok és a gyermekek művelték. A sors különleges fintora, hogy a mezőre való kimenetelhez átszöktek a határon, vagy pedig kishatár-átlépő igazolványt kellett igényelniük. A második világháborút követően ez a „szökevény-kontingens” visszatért a faluba, hiszen 1956-ban 1423-an lakták. Az ipar elszívó hatása aztán az 1960-as évektől kezdődően érződött igazán, miután a gazdálkodókat beterelték a kollektívgazdaságba; 1966-ban 1207, 1977-ben 1065 lakosa volt. Az 1990-es rendszerváltásra ezer fő alá csökkent a helyi lakosság, majd 1992-ben 847, 2002-ben pedig 752 főt számoltak, a legutóbbi népszámláláskor 653-an, a 2019-es év végén ötszáz körüli, ami azt jelzi, hogy az infrastrukturális fejlesztések sem változtattak még a demográfiai mutatókon.

Amikor Sepsiszéki Nagy Balázs terepbejárást végzett a Székelyföld falvai az ezredvégen című munkájához (2002. május), feljegyezte, hogy a településen 217 magyar ajkú, zömében unitárius vallású cigány közösség is, amely integrálódott, nem képez hátrányosan helyzetű réteget, mivel munkaszerető, s bár nem rendelkezik földterületekkel, napszámot vállal, illetve hosszabb-rövidebb időre külföldön keres valamilyen idénymunkát. Manapság azonban annyira erős a vendégmunka elszívó hatása, hogy főként a cigány népesség jelentős zöme hosszú ideig külföldön tartózkodik. Lakcímük ide szól ugyan, de ténylegesen Magyarországon, Németországban, Angliában, esetleg másutt élnek életvitelszerűen, komoly nehézséget okoz, amikor választási jegyzéket állítanak össze, akár 150-200 szavazati joggal rendelkező személyt léptelenek megszólítani egy-egy parlamenti vagy önkormányzati szavazás idején – közölte a polgármester, aki erdészmérnöki és vidékfejlesztési menedzser képesítéssel, Svédországban és Magyarországon szerzett tapasztalatok birtokában tért haza.

A helyi érték és az idegenforgalom – kitörési lehetőségek

Hogyha a templom évszázadok óta betölti a szerepét, hogyha a köréje épült erődítmény is megújult, s ez a műemlék a messziről jövő embereket érdekli, akkor az itteni közösség feladata, hogy saját érdekében kidolgozza a helyes vállalkozási formákat, amelyek arra hivatottak, hogy a látogatókat szolgálják, s teremtsenek lehetőséget arra is, hogy bizonyos turista-kontingenseket külön programokkal, innen szervezett csillagtúrák keretében igyekezzenek „helyben tartani”. Mert az UNESCO-védettség állandó, és akár ez az állapot szabhat irányt a fejlődésnek.


Egy szerényebb erődtemplommal rendelkező település, a Szászkézdhez tartozó Miklóstelke belterületét használjuk most szemléltetés gyanánt. Itt megmaradt ugyan az épített örökség, de az időközben kicserélődött lakosság egyelőre nem képes azt értékesíteni. 

Jól érzékelhető volt – legutóbb 2016 őszén jártunk a településen -, hogy sok az üres ház, a mezőgazdasági területek jelentős része is kihasználatlan. Szervezett idegenforgalom még nem volt. Az ismertető transzparenseket a brit trónörökös alapítványa és a helyi (községi) önkormányzat készíttette, és ezzel nagyjából ki is merült az értékesítés, bár szó esett arról, hogy hamarosan beillesztik egy következő felújítási programba több hasonló objektum társaságában. Ez egy hosszú folyamat, hiszen az UNESCO-védettség alá vont székelyderzsi felújítása is bő másfél évtizedes huzavona után valósulhatott meg. 


Megfigyelhető, hogy hasonló adottságokkal rendelkező egykori szász falvakban néhol még az is nehézséget okoz, hogy a látogató megszerezze egy-egy kiemelt fontosságúnak számító templom kulcsát. Mintegy kétszázötven szász jellegű település van Szeben, Fehér, Maros és Brassó megyékben, ám a bennük levő felújított templomok és egyéb objektumok száma nem több negyvennél.

Helytörténeti kiállítás a székelyderzsi erőd egyik bástyájában

A derzsivel egy „csomagban” levő másik hat településen (Nagybaromlak, Berethalom, Kelnek, Prázsmár, Szászfehéregyháza, Szászkézd) levő erődtemplom – amely a program része, egységes reklámozásban részesül, védett, és komoly konzerváláson vagy felújításon esett át – azonban magától értetődően látogatható, igény szerint többnyelvű bennük az idegenvezetés, ezen túl pedig kapcsolódik hozzájuk valamilyen helytörténeti gyűjtemény, illetve lehetőség van emléktárgyak beszerzésére. Bizonyos alkalmakkor – akár több napos program keretében – komolyabban be lehet tekinteni az adott vidék néprajzába, de a látogató megismerkedhet az illető vidék hagyományos konyhájával, akár a még élő vagy „feltámasztható” népi mesterségekkel is. A kínálat olyan szintű, hogy a helyi termékek elvitelre vásárolhatók, illetve távolról rendelhetők. Ezeken a településeken jó esetben néhány idős szásszal még találkozhatunk, előfordulhat az is, hogy az épített örökséget megbecsüli és azzal sáfárkodni képes a mostani román ajkú lakosság. Ez örvendetes. Viszont nem szerencsés, hogy sok helyen az elmúlt évtizedekben az üresen maradt szász házakat cigányok népesítették be, vagy pedig a hely iránt teljességgel érzéketlen és hátrányos helyzetű családok, akik mindent elkövetnek, hogy rombolják az esztétikai összhatást és azt a kapcsolatrendszert, amelyet a hasznot hozó vendéggel szemben illene fenntartani. Szellemi érték szükségeltetik a tárgyi mellé, ha élő örökséget kíván bemutatni a közösség.

Székelyderzsen jelen van a meggyérült, ám még mindig a falu többségét alkotó unitárius székely-magyar lakosság, viszont elmondható, hogy az utcakép teljesen megváltozott. Nem nagyon van megmenthető házsor, amelyet fel lehetne mutatni. A látogató egy 21. századi, frissen leaszfaltozott utcáról, betonjárdáról lép be a templom udvarára. Az egykori jeles építőmesterek utódai gondoskodtak az utóbbi évtizedekben arról, hogy mindenféle balkáni és nyugat-európai minta legyen jelen a helyi építkezési kultúrában. Hogyha látunk a templom közelében régi házakat, azok majdnem minden esetben romosak, vagy pedig a felismerhetetlenségig sikerült modernizálniuk a mostani lakóknak. Helyiek mondják, hogy már a kollektivizálás előtt kezdetét vette itt az átalakítási láz. Ekkor az út iránt hosszan kifordított, két illetve négy ikerablakos házak épültek, de a régiek közül is sokat hasonló „fazonúra” igazítottak. Aztán a hatvanas-hetvenes években, amikor zajlott a székelyföldi szocialista iparosítás, Székelyudvarhely elszívó ereje felerősödött. Érzékletes példa: 1960-ban 17 ház épült újjá, ami az akkori lakóházállomány öt százaléka volt. Több ilyen lakóház ma is „pirosban áll”. Később elszórtan történtek a felújítások, olyan mértékben, hogy régi alig maradt. A többnyire romos állapotú hagyományos bennvalók száma pedig mindössze 20 – kis jóindulattal, közölte a polgármester – , vagy még ennél is kevesebb. Ennek az áldatlan állapotnak részben az is az okozója, hogy az örökösök nem tisztázták a telekkönyveket és a tulajdonosi viszonyokat.

Székelyderzsben a településkép akkor válik, válhat majd „eladható vagy felmutatható” élménnyé, ha jelentkezik a faluban a hagyományos formák visszaállításának az igénye. Ez azonban igen hosszú és költséges folyamat.

Az építkezés a fejekben kezdődik.

A külön meg nem jelölt képeket és a címfotót a sorozat szerzője készítette.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.