SIMÓ MÁRTON – A HAMVAZKODÁSRÓL

Hogy hosszú volt-e a farsang, nem tudom. Azt mondják, túl gyorsan eltelik minden, ami jó. A rossz pedig nehezebben. Volt az idei vigasságok közt szép, hasznos, és felemelő is. Bőven. Bizonyára. Mások is ezt gondolhatják. Bennem azonban mindig ott a hiány érzete. Az idén pedig egy kicsit elszámoltam magam. Még ráadtam volna botorul egy hetet.

Mivel általában „civil” naptárt használok, amelyen ott szerepelnek ugyan a vasár- és ünnepnapok, a keresztény egyház jeles alkalmai, de a többi mind fekete-fehér betűs. Csak. És egyszerűen. Nem jelzi dőlt vagy kövérített beírás a különösebb napokat, amelyek látszólag megbújnak a sok míves- és az egy szökőnap között. Úgy át lehet suhanni a böjtfőszerdán, hogy észre sem vesszük. Főleg urbánus környezetben. Minél nagyobb a város, amelyben élünk, annál erőszakosabban foglal bennünk helyet a pogányság felé forduló hajlam.

Kissé nehezítette idén a helyzetemet, és majdnem ellehetetlenítette a magán-kalendáriumom, sőt a határidő-naplóm átláthatóságát is megzavarta, hogy két ünnepsor keveredik – anyanyelvűt vettem importból –, s a miénk féle rend, a magyar, meg a másik, az államé folyton összevegyül. A kettő sosem „olyan”, még Trianon századik évfordulóján sem, hogy teljesen fedné egymást. Az itteni hivatalosság ma sem a miénk maradéktalanul, hiszen egy másfajta nemzeti tömb és egy másképp számoló egyház szerint szabják a menetét e nagy önámítással homogénnek, latin gyökerű nyelvet használó országnak, amelynek amúgy evangélikus elnöke és [ideiglenesen] unitárius miniszterelnöke van.

Valószínű, hogy bennük – a vezetőkben – is munkál egyfajta szkizofrénia, hiszen a görögkeleti egyházban nem ekkor kezdődik a nagyböjt, ám ők is hasonló textust használnak: „Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel” [Ter 1,28], Ádám atyánk Paradicsomból való kiűzetésére emlékeztetve [majd vasárnap, március elsején].

Nem veszünk magunkra zsákvásznat olcsó turkálókban, nem vezettetjük magunkat mezítláb a templomba, hogy onnan jelképesen bűnbánat gyakorlása végett kitiltassunk.

Csak a hamu könnyed keresztje feketéll a homlokunkon, miközben léniát vonunk jegyzetfüzetünkbe, és beírjuk, hogy NAGYBÖJT. Hiszen érdemes tudnunk: nem vagyunk annyira otthon e földi világban, hogy örök-farsangokba feledkezzünk. Legalább történjék e most jövő negyven napban némi önként megfoganó belső elszámoltatás magunkkal bűnökre ébredő és hitvány lelkületünk fertályán.

Könnyű a hamu valóban, elszáll a szélben, mint ahogyan mi is, ha aláhullunk földnek poráig.

A szerző portréját Horváth László készítette

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.