P. BUZOGÁNY ÁRPÁD – MÉG MIELŐTT BENNE LENNÉNK A CSŐBEN

Ilyen csupasz tél rég nem volt, mondogatjuk egymásnak, és közben örülünk, hogy nincsenek csikorgó fagyok. Délidőben és főleg hétvégeken a folyónk partjához közeli parkban élénk a forgalom, főként, ha a nap is kisüt. Ingyen való D-vitaminhoz szeretnénk jutni, és ha nincs szél, akár a padokra is le lehet ereszkedni, legalább rövid időre. Szétnézni, és hallgatni a víz locsogását, apró zajait.

P. Buzogány Árpád

Az se nagy baj, ha a másik parton, a tömbházak mellett éppen szőnyeget porolnak, erőből supogtatják, vagy apró termetű, éles hangú kutyust sétáltatnak, vagy körülöttünk megtelik a hely hangos gyermeksereggel.

Egyáltalán nem baj, hiszen nem a csöndet keressük folyton, bár azt is tehetnénk. Az ember nélküli világnak is megvannak a maga hangjai, zajai, azt is kell ismernünk. Ebben az enyhe zajban, illetve egészen pontosan a vízcsobogásból, a szélnek az ágak közötti füttyentéséből, távoli kutyaugatásból összekeveredő életlármában is jól el lehet mélázni. Gondolkodni. Fejünket törni. Még akkor is, ha csak úgy pihenésképpen ülünk le egy padra vagy sétálunk erre-arra, látszólag céltalanul.

Valamin mindig töri fejét az ember, sőt még az asszony is, hogy ezt a gyenge poént ki ne hagyjuk mindjárt a gondolatsorok elején. Én elsősorban azon, hogy a játszótéren, amit olyan szépen rendbe tettek, a sajtó és mások szerint felújítottak, mióta is van ott az a jó vastag fémcső vajon. Színes, messziről észrevehető, mégis mintha most láttam volna először életemben. Arra is odafigyeltem, összegeztem már egy padra leereszkedve, hogy egyik oldalán enyhén dőlt mászófal is van, küzdjön meg az a gyerek, hogy oda feljuthasson, ne kapja teljesen ingyen az élményt. Nyilván érdekesebb minden és főleg becsesebb is, ha tennünk kell érte valamit: meghódítani, netán megvásárolni, vagy ez esetben megmászni. Mármint azt a kis mászófalat. Ahhoz, hogy be lehessen jutni abba a vastag és színes, kék-piros színű csőbe.

Éppen senki nincsen a játszótéren, akár közelről is jól meg lehetne nézni, de minek, felnőttek nem szoktak csőbe mászni. Behúzzák oda mások, mint mondani szokták. Általában ugyancsak felnőttekről van szó. A gyereknek mennyivel egyszerűbb! Ő maga mászik bele, aztán alig pár méter múlva már ki is jutott belőle, leereszkedhet a vaslépcsőn a földre, és ha tetszett az élmény, újból átmászik rajta.

Igen ám, de a felnőtt nem így van ezzel. Magával a színes csővel sem, a csőbe húzással sem. Egyrészt még senki felnőttet nem láttam ott mászkálni a maga örömére, pedig egy ilyen borúsabb és szeles napon, mint amikor én erről elmélkedem, egész nyugodtan kipróbálhatná, senkinek nem kellene utána sorban állnia. Aki szemérmesebb, vagyis többet ad környezete véleményére, legfeljebb megvárná a szürkületet vagy a teljes sötétséget. A csőbe húzott ember pedig… valószínűleg letagadná, rejtegetné még maga elől is ezt az élményt, hogy egy teljes képzavarral fejeljük meg a dolgot. Vagy pedig körbepanaszkodná a fél világot a rajta esett sérelemmel.

Ezért jobb itt a padon ülni és hallgatni a Küküllőt. Odafigyelni, amint a vadrucák felröpülnek vagy éppen ráereszkednek a vízre. Ezek a padok a part közelében elég messzire vannak attól a színes csőtől. Nem is lehet odalátni. De ez nem is baj.

Talán még azt nem értem egészen, miért kellett oda a játszótérre az a nagy lyukas vas? Emlékeztető, hogy lehetőleg ne engedjük magunkat csőbe húzni? Vagy példa arra, miként kell a gyermeket úgy nevelni, hogy felnőtt korára semmin se lepődjön meg? Még a csőbe húzáson se? Vagy, ha a neveléstudományi oldalát vizslatjuk: már gyermekkorban megtanítják csőbe mászni, hogy később valósággal kívánja majd, hogy őt is csőbe húzzák?

Jobb, ha a Küküllő partján az ember inkább a vízlocsogásra figyel, vagy a vadrucákra, netán azt várja, mikor bújik ki a nap a gyér felhők mögül, hogy le lehessen nyugodtan ülni valamelyik nem árnyékos padra. Sokkal jobb, erről meggyőződtem.

Jobb, ha helyt ül az ember, minthogy holmi csövek környékén vizslasson.

Aztán, azon a padon egy kicsit üldögélve, mégis meggondoltam magam. Mégis jó, hogy ott van az a nagy színes cső. Az ember fiának hasznos lehet, ha már apróként átmászik, átbújik rajta, mert jobb így, mintha felnőtt korában kerül a csőbe.

P. Buzogány Árpád

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.