SIMÓ MÁRTON – NEM ILYEN LOVAT AKARTUNK

Nem. És nem ilyen Európát. Amikor harminc évvel ezelőtt hozzáfogtunk ezt felépíteni, illetve hozzálátott Európa a maastrichti szerződést követően bővülni, majd arról is szó esett, hogy esetleg mi is képbe kerülünk, átjutunk a kerítésen és belülről élvezhetjük a dolgokat, akkor még teljesen más volt a helyzet.

Jártam Brüsszelben akkor, eleinte, frissen a rendszerváltozás után, aztán húsz év múltán, 2010-ben.

Őszintén elmondom most, ma is, hogy nem voltam túlságosan oda érte, főleg a tömeg nem tetszett és az új építkezések sem, illetve az a lemondás volt visszataszító, amellyel kezelnek egy-egy városrészt. Rengeteg a hajléktan. Sok a szemét. Mindenféle jöttmentek császkálnak az ódon utcákon. A kirakat pedig fényes. Jó lenne – nyilván – nekem, nekünk is otthon lenni a több száz éves ódon utcákon, járkálni, nézelődni, élvezni, csodálni azt a szépséget, amely nálunk felé sehol nem tobzódik ilyen méretekkel, ekkora arányokban. De nem. Sokkalta erősebb a viszolygás.

Jártam néha más városokban Nyugaton. Brüsszelben most már évtizede nem forgolódtam. Mondják, hogy egyik arca szebb lett. A másik meg rusnyább. Az a benyomásom, hogy időközben elveszítettük az igazi Európát. Amikor odaengedtek minket is az építkezéshez, a főnökök, a magukat igazi européernek tartók, akkor a bábeli torony már túlnőtt volt az egeken és súlytalanul lebegett a térben, mint valami irányíthatatlan zeppelin, amely lomha tehetetlenségében arra vár, hogy kidöfjék az oldalát… És Európa fala mára lyukas lett. Nemesgáz szivárog belőle – egyelőre –, nem robban, nem gyúlékony, de úgy néz ki, hogy leffedten ér majd földet, padlót, ahonnan nincs többé olyan látványos felemelkedés. Emberileg, genetikailag is megroggyant. Amikor befelé mentünk, azt hittük, hogy meg fogunk tanulni sok hasznosat és újat.

Valóban jönnek komoly támogatások, ennyi szubvenció ide soha nem érkezett, amit akár jól is hasznosíthatnánk. A változások üteme azonban földindulásszerű. Máris eltanultuk a tunya fogyasztási kultúrát. Képesek vagyunk megélni annak illúzióját, hogy mi is olyanok vagyunk. Pont olyanok. Belgák. Franciák. Németek. Öregek. Gazdagok. Nyugodtak. Pazarlók. Lovat akarók. Talán az utolsó menekvést egy egészséges meggyőződés jelenthetné, ha rájönnénk, hogy az a ló ma már nem is létezik.

Címkép: Estuijsag.hu

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.