SZÉKELYUDVARHELY – Adománygyűjtés a bethlenszentmiklósi templom javára

A Balázsfalvától mintegy 15 kilométerre fekvő Bethlenszentmiklós (Fehér megye) “A” kategóriás műemléktemplomának zsindellyel fedett tornyában 2019. október 2-án tűz ütött ki, amelynek következtében a toronysisak teljesen megsemmisült, maga a torony pedig komoly károkat szenvedett. A tűzben kettérepedt az egyházközség 17. századi nagyharangja is. Miután a Magyar Unitárius Egyház Főhatósága gyűjtésbe kezdett, a magyarországi Rómer Flóris Terv aktivistái hamarosan közölték, hogy vis maior alapjukból fedezik a leégett torony felújítását, azonban kiderült, hogy az egyéb járulékos kiadásokra további pénzösszegekre van szükség.

A három felajánlott festmény

A székelyudvarhelyi unitárius gyülekezetek tombolával kívánták segíteni a felújítást. Ez oly módon történt, hogy az ökumenikus imahét keretében az adományozók között kisorsolták a Székelyudvarhelyen élő alkotó, Török Albert három festményét. Több mint ötezer lejt sikerült így összegyűjteniük a hittársak jóvoltából.

A sorsolással egybekötött ünnepség résztvevői

A bethlenszentmiklósi unitárius templom több szakaszban épült. Legrégebbi, keleti részét késő Árpád-korinak tartják. Ezt később egy tágasabb templomhajóval toldották meg, melyhez a 17. században torony is épült. A Balázsfalva és Dicsőszentmárton között, a Kis-Küküllő partján fekvő település egyébként a dél-erdélyi megye kevés magyar többségű településeinek az egyike. 1381 lakosa közül a 2011-es népszámláláson a lakosság 56 százaléka vallotta magát magyarnak, a magyarok közel fele pedig unitárius.

Török Albert, a képek adományozója

Címkép: Erdely.ma

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.