KÜLDJÖN EGY FÉNYKÉPET – MESÉLJEN EL EGY TÖRTÉNETET

Száz évvel ezelőtt jött létre a trianoni döntés, zárult le az első világháború, az a romlássorozat, amely szétfeszegette azt az államformát, amelyben Magyarország oly hosszú időn át élt és működött, s gyakorlatilag felszámolta az ezeréves határokat; a terület kétharmada elveszett, a magyar ajkú lakosság egyharmada pedig a határokon kívülre szorult a háborút lezáró szerződések nyomán. Ezt a traumát a nemzet azóta sem heverte ki. Következett aztán a második világháború, a totalitárius rendszer és az újabb demokrácia. amelyben ma élünk.

Hozzon egy fényképet, meséljen el egy történetet!

Történt ez az országcsonkolás annak ellenére, hogy a hadszínterek jórészt a határokon kívül helyezkedtek el, s annak dacára, hogy 1918 őszén egy viszonylag jól felszerelt és megfelelő harci morállal rendelkező hadsereget rendeltek vissza a frontokról. A rossz emlékű forradalmak, Károlyi Mihály felelőtlen kormányzása, majd főként az azt követő véres proletárdiktatúra okozta a „béke elvesztését”. Úgymond nemzetközi összefogással óvta meg az antant Közép-Európát 1919 elején a bolsevik veszélytől, minden oldalról megtámadva országunkat, amelynek vezetése képtelen volt elrendelni és végigvinni a honvédelmet.

Román katonák az Oktogonon (1918) – Forrás: OSZK

Gyakorlatilag egy gazdátlan államba érkeztek a szövetséges haderők, amelyet aztán a közelben levő szövetségesek, a kisantant kérésére felosztottak. A katasztrofális politikai és gazdasági következmények mellett tudvalevő, hogy Magyarország embervesztesége is jelentős ebben a háborúban: gyakorlatilag nincsen olyan család a Kárpát-medencében, amelynek emlékezetében ne élne az egykori hősök emléke, akik a galíciai, az ojtozi vagy éppenséggel az olasz fronton harcoltak, s akiktől tán mindössze néhány tábori lap, egy-két fotográfia maradt, s egy név a hősök sírján, amelyet évtizedeken át jóformán ki sem lehetett ejteni. Ez jutott a hősöknek, ez volt az utókor, amely ápolta emléküket egy évszázadon át. Ezidáig.

Szatmárnémeti, 1978. június 21 – a Román Nemzeti Levéltár archívumából

A Nagy Háborúra való emlékezés és a trianoni veszteség felidézése olyan alkalom, amely során újraélhetjük, rekonstruálhatjuk a folyamatokat. Ebben az időszakban átértékelhetjük új megvilágításban a nemzet kollektív emlékeit is, de úgy, hogy azok helyi „képkockáit” hozzárendeljük az összképhez, ha megőrizve felmutatjuk elődeink, két-három generációval ezelőtti felmenőink áldozatvállalását. Az önbecsülés egyik formája ez, a minimum, amelyet mindenképp meg kell tennünk.

Jó lenne, ha Kárpát-medence szerte minden településen létrejönne valamelyik helyi intézményben – iskolában, művelődési házban, tájházban, gyülekezeti teremben – egy-egy tárgyakból, dokumentumokból álló gyűjtemény, amely arra az időszakra emlékeztetne.

Most, a Trianon százéves évfordulójára való emlékezés esztendejének elején is már jól érzékelhető, hogy kapcsolódó rendezvényeket, kiállításokat tartanak Nagy-Magyarország szerte. Kiadványaink, sajtópublikációink által, eseményekhez történő csatlakozásunkkal mi is részt vennénk, részt vállalnánk a kollektív és a lokális emlékezet ápolásában.

A Kogutovicz Manó-féle nemzetiségi térkép, amelyen pirossal jelölték be a magyar népességet. Nyilvánvaló, hogy más térképet is lehet készíteni, de ennek a próbálkozásnak az volt a legnagyobb érdeme, hogy jól érzékeltette az első világháború utáni igazságtalan és túlzó területi követeléseket, hiszen itt látható, hogy a meghagyott Csonka-Magyarország önmagával szomszédos, és olyan területek vannak viszonylag távol a frissen meghúzott politikai határtól, amelyek magyar többsége egyértelmű és a vegyes lakosságú Partiumban, vagy a Mezőségen is vannak olyan magyar-szigetek, amelyek indokolttá tehették volna az autonóm területek létrehozását. Nyoma sincs ezen a térképen annak, hogy az elcsatolt területeken élő jelentős létszámú német ajkú lakosság számára is létre lehetett volna, létre kellett volna hozni autonóm területeket (kantonokat)

A címkép a saját családi albumból származik. Valamikor 1916-ban készülhetett. Feltételezhető, hogy a 82-es székelyudvarhelyi gyalogezred néhány bakáját, egy szakaszát ábrázolja, akik valamilyen kiképzésen vehettek részt, talán új típusú fegyverek használatát sajátíthatták el. A hely és a pontos dátum nem ismert. A fotót néhai Györfi Jakab (1895-1917) – középen a tiszt (hadnagy?) balján látható – küldte haza a szüleinek. Ez az egyetlen emlék az egykori fiatalemberről, hiszen elesett 1917 augusztusában az ojtozi-szorosban vívott csaták valamelyikében – , illetve a nevét ott olvassuk az atyhai első világháborús emlékművön. Vajon mi történt a bajtársaival? Fennmaradhatott-e ennek a képnek néhány példánya más családoknál?…

Hármasfalu községtábláját egy ismert (Bákó megyei illetőségű) személy mázolta le 2020. január 5-én. Fotó: Népújság/ Muszka Árpád

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.