GYŰRKŐZZÜNK NEKI!

Az év kezdetén mindig születnek fogadalmak, elhatározások. Amikor kicseréljük íróasztalunkon a naptárt, akaratlanul is felötlik bennünk a folytatás és az újrakezdés gondolata. Számvetés is készül. Sokan egyenleget vonnak. Ha tárgyiasult, pénzben, eszközben, azaz térben is kifejezhető eredmények vannak, akkor viszonylag könnyen megy, hiszen ott vannak a megtermeltek a kamrában, a pincében, a polcokon, a bankszámlán, vagy éppenséggel jól körvonalazott építmények, gépek, munkaeszközök formájában.

Mi azonban, akik szellemi területen működünk, csak annyit mondhatunk az ilyen visszatekintések alkalmával, hogy ismét „előállítottunk” néhány százezer betűt, vagy pár milliót. És hogy ennek mi és mennyi a haszna, azt nehezen tudjuk érzékelni.

A betű, az írott szó elszáll. Esetleg bizonyos hordozók mélyén marad fenn, hiszen annyira gyorsan rakódnak egymásra az újabb és újabb „üzenetek”, hogy ezzel az irdatlan áradattal nem tudunk mit kezdeni. Úgy tűnik, ma már semmi értelme az újság- és folyóiratkötegek felhalmozásának. Könyveket is minek gyűjteni, hiszen pár kattintással beszerezhetők a művek, amelyek aztán ágyba vihetők, délutáni szieszta közben olvashatók, utazásainkon is elkísérhetnek, bárhol társulnak hozzánk, ha akarjuk…

Egyik barátom, akinek három szobája falait díszítik vagy pontosabban: fedik be a könyvespolcok, mesélte, hogy unokája figyelmeztette. Azt mondta a kis tejfelesszájú, hogy: – Tata, ha meghalsz, ezeket innen mind kihajítjuk! –, és körbemutatott a könyvsorokon… Mit tehetett szegény, a „boldog” nagyapa, elmosolyodott, mint aki vette a lapot. – Legalább a dedikált példányokat és a saját munkáimat hagyd aztán meg, ha odáig haladtok az időben!… – Talán a te könyveid megmaradnak. Emlékbe. De nem hiszem, hogy bárki is beleolvasna majd egybe is… Tudod, tata, ma már az nem divat. Nem menő…– folytatta becsmérlően a jövő kultúrafogyasztója, aki – bár értelmiségi és „olyan” közegből vétetett, nem kíván annak a szerény kasztnak a tagja lenni, amely elszántan olvas, és analóg hordozókon keresi az üzenetet.

Nemrég vásároltam egy 2 TB kapacitású adathordozót. Minden ráfér, amit eddig írogattam, a fotóim, talán az egész könyvtáram is. Ezt kezdtem használni, de előtte felmásoltam az utóbbi tíz év termését. Ugyanakkor meghagytam a régi merevlemezen is mindent. Így haladunk tovább. Hadd íródjék a szó, s legyen esélye az üzenetnek az új, s majd minden újabb évben is.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.