AMIKOR CENTRUM A PERIFÉRIA – Fikció, humor, finom irónia és valóság

A székelyudvarhelyi városi könyvtár olvasótermében mutatták be kedd délután Fekete Vince Vargaváros (1) című verseskötetét. Ezen a héten a szerző többállomásos felolvasó-körúton vett részt, többek között Kézdivásárhelyen, Gelencén, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában találkozott olvasóival. Székelyudvarhelyen a költővel Zsidó Ferenc beszélgetett.

Szűkebb pátriájának képeiből olyan univerzális jelentésű költészetet szublimál Fekete Vince a Vargaváros című kötetében, amilyent a magyar irodalomban Oravecz Imre és Tolnai Ottó – fogalmazott Zsidó Ferenc a könyvbemutatón. – Úgy építi ki magánmitológiáját (a mitologizálás köde nélkül), hogy közben végig egy közösség, egy népcsoport problematikáját jeleníti meg, egyszerre szinkronikusan, az itt és most perspektívájából és diakronikusan, történelmi távlatból.

Fekete Vince és Zsidó Ferenc a székelyudvarhelyi könyvbemutatón

E kötet fő tétje az idővel való sáfárkodás, illetve annak a feszültségnek a megragadása, amit az idővel való sáfárkodás lehetetlensége generál. A könyv egyik olvasat szerint Kézdivásárhely (és környéke) szubjektív története – nem véletlenül lett Vargaváros a kötet címe –, de a szerzőt inkább az érdekli, hogyan tükröződik ezekben a történetekben az ember, illetve ő maga – fogalmazta meg Zsidó Ferenc a kötet kapcsán. – A versek többsége konkrét helyzetből – kép, történés – indul ki, majd átvált metaforikussá, egyediből általánossá, lokálisból szimbolikussá. Fekete Vince a kisközösségi történetek bűvkörében él – gondoljunk csak Udvartér című könyvében összegyűjtött tárcanovelláira, melyek jelen kötet előképeinek is tekinthetők –, azokból azonban úgy bont ki valami jelképeset, mint például Kányádi teszi a Fától fáig című nagyversben. A hangnem azonban kevésbé emelkedett, inkább hétköznapi, hol évődős-játékos, hol ironikus, hol a szarkazmusig gunyoros, a kötet ugyanakkor sokszínűségével is meglepi az olvasót, a regiszterek gazdagságával – hangzott el a versekről.

Fekete Vince Kézdivásárhelyen született (1965), felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen végezte (1989-1999), 1993 és 1999 között a Helikon szerkesztője volt, jelenleg a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld havilap főszerkesztő-helyettese. Tizenöt kötet szerzője. Költőként tartják számon, de ugyanakkor jelentős szerkesztői tevékenységet folytat, alkalmanként esszéket, tanulmányokat, tárcanovellákat is közöl.

– Ez a könyv a szerző sajátos Vargavárosa: kívülről, belülről, alulról, felülről, illetve az időről. Azt vizsgálja, hogy mi változik s marad mégis ugyanolyan. A kötet szerkezetileg koncentrikus, és nem is lehet más, hisz az idő ciklikus, és ez leginkább az efféle peremvidéken, a falu és város, a valahol és sehol határvonalán tapasztalható meg. Fekete Vince ebben a könyvben csúcsra járatja az irónia alakzatait (a fülszöveg szerint a Vargaváros: „epikus-ironikus lírai körpanoráma”), tabukat döntöget, illúziókat számol fel, székelységünk önképe elé is görbe tükröt tart, s e humorba fojtott szigorú szembenézés révén katartikus hatású. Öniróniáról is beszélhetünk, hisz a lírai én egyszerre kívülálló szemlélőként és e közösség tagjaként határozza meg magát, ekképp formál jogot például a „székejfődi” romantika rombolására: „Árvalányhaj nyílik mindenik ablakban. /A házak mind kürtőskalácsból vannak. A kapulábak, jobbról / és balról felállított töltött káposztákból. Fekete Vince úgy karikírozza ki a „kopjafaavatásos, megmaradásos, nemzetsiratásos” életérzést, hogy helyette felmutat más értékeket, melyek kevésbé harsányak, látványosak. Ez belső erő, amit szublimálni kell, ha sikerül eltávolodni a külsőségektől, ha sikerül magunkba nézni. Az eltávolodás nem térben, hanem mentálisan értendő, az Utazó tanító című vers tanulsága szerint a kiszakadás még nem jelent garanciát a felülemelkedésre, hiába ez a kényszerképzete a peregrinusnak, ki azt hiszi, hogy megtérve „hivatása, küldetése, hogy meggyökereztesse / ezen a kietlen, szilvapálinkás, magányos fenyős és ujjnyi vastag disznószalonnás vidéken az igazit” – hangzott el a sokakban elevenen élő székely mítoszok rombolása kapcsán. – A Vargaváros eklatáns példája annak, milyen új lehetőségeket tár fel a lírában az epikum felé való nyitás: a történetszerűség helyett természetesen a nyelvi megformáltságra és az elrejtett kódokra tevődik a hangsúly, a fizikai valóságból mindegyre átlépünk a metafizikaiba. Ilyen értelemben a versek építik egymás konnotációját, a dekódolás a kötet egészének ismeretében válik teljessé.

Székelyudvarhelyen

Formailag uralkodó a szabadvers, de találunk prózaverset/novellaverset is, a ritmizáltabb/ rímes alakzatok mintha hiányoznának, de olykor azért felbukkan egy-egy rímes szerkezet is, de rejtve, tördeletlen sorokba ágyazva. Sokféle esztétikai kategória és hangnem bukkan fel a Vargaváros verseiben, ahogy a dróntávlatból lassan alászállunk és a tér apróbb részleteit is megfigyeljük, az idő ezzel együtt kitágul, múlt és jelen felcserélhetővé válik, a záróvers pedig már az időtlenség perspektíváját adja, új dimenziókat nyitva – mondta a bemutatón Zsidó Ferenc.


(1) Fekete Vince: Vargaváros. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019. 224 old. 3699 Ft.

Simó Márton felvételei

Élő Székelyföld Munkacsoport/ Nagyálmos Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.