BÁNJA-E A SZÉKELY (10.1.) – Szép példák, értékek elmúlása – LÓKOD, KÉNOS, HOMORÓDSZENTMÁRTON

Úgy jártuk be a helyet, hogy a községközpontot és a két „felső” falut, Lókodot és Kénost a végére hagytuk. Többfajta faluképpel találkoztunk, láthattuk, hogy itt-ott vannak próbálkozások arra vonatkozóan, hogy védjék és megfelelő esztétikai elvárások szerint alakítsák a hagyományos faluképet. Gyakran látszik az anyagiak hiánya. Viszont ahol pénz van, ott azonnal jelentkezik az idegen színekben és formákban való tobzódás is.

Finoman szólva eléggé „eklektikus” itt is az összkép. Bár kétségtelen, hogy rengeteg még az érték, amelyek nem tudatosultak kellőképpen a helyiekben, s amelyeket óvni és gyarapítani kellene.

Lókodi utcakép

Ritka és szép példa

Lókod az azonos nevű patak völgyében helyezkedik el. Soha nem volt nagy kiterjedésű, illetve túl népes. A 19. század közepén 185 lakosa volt (1850), a századfordulóra azonban 210 főre emelkedett. Mint oly sok udvarhelyszéki településnek, gyakorlatilag ez az időszak volt a falu fénykorszaka, hiszen a gyarapodás számottevő, 1910-ben 240-e lakták. Ekkor készült el Pákey Lajos tervei alapján az új templom. Erdély Romániához csatolását követően itt is érezhetően megcsappant a helyben maradási kedv, 1920 és 1940 között az akkori fiatalok és felnőtti életpályájuk elején levő házaspárok többnyire nagyvárosokban – Brassó, Szeben, Kolozsvár, illetve a Regátban – kerestek ideiglenesen vagy állandó jelleggel munkát. Jól érzékelhető, hogy a bécsi döntést követően ez a kontingens visszatér, hiszen 1941-ben 256 Lókodban élő lakost írnak össze. Mivel viszonylag korán (1953) megkezdődött itt is a társulás, illetve a mezőgazdasági termelőszövetkezet létesítése, ismét felerősödik az elvándorlási kényszer, olyannyira, hogy 1966-ban 170, 1977-ben 93 itteni lakost számláltak, a rendszerváltozást követően pedig 30 fő alá esik a helyben lakók lélekszáma, ám ennél is szerényebb lélekszámról számolt be ittjártakor (2000) Sepsiszéki Nagy Balázs –, ekkor 26 lakosa volt Lókodnak. Jelen pillanatban (2019 novemberében) – tudjuk meg Andorkó Attila lelkésztől, aki Kénosról átjárva szolgálja az itteni gyülekezetet – 7 olyan lakója van, aki tősgyökeresnek számít.

Templomtorony és parókia

A helyzet azonban mégsem annyira rossz. Lókod egy olyan település, amelynek életébe 1990 után több irányból is beavatkoztak. A korábban itt tevékenykedő lelkész Kiss Domokos és felesége, Rozália asszony elképzelései alapján – akinek nevét ez az intézmény ma viseli – öregotthont hoztak létre az üresen álló parókia épületében. A későbbiekben állami, egyházi és civil támogatók bevonásával egy 45 főt befogadó szociális központot építettek (1999). Ugyancsak magánkezdeményezés mentén jött létre a Lókodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) 1995-ben, azzal a céllal, hogy segítse hátrányos helyzetű és árvaházakból kikerült fiatalok beilleszkedését. Ez az alapítvány házakat vásárolt, amelyeket igényesen felújíttatott. Ezekben az ingatlanokban ideiglenesen vagy tartósan felnőtt fiatalok laknak, akik vagy az öregotthonban dolgoznak, vagy pedig az ahhoz kapcsolódó gazdaságban tevékenykedve illeszkednek be a felnőttek társadalmába. A pályakezdőket esetenként abban is segíti az alapítvány, hogy szakmát tanuljanak, illetve másutt juthassanak lakáshoz és munkahelyhez. Ugyancsak civil tevékenységi formák mentén – a LIA és a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány programjai – honosították itt meg a gyümölcs- és gyógynövény-feldolgozás, a konyhakerti fűszernövények termesztésének kultúráját, annak korszerű módszertanát, amelyet népfőiskolai jellegű programok keretében tanítanak és népszerűsítenek.

A lókodi tájház

Akik „bebíróként” vásárolnak itt házakat, azok többnyire a hagyományos építkezés értékeire és formáira figyelő emberek, még akkor is, ha idegenek vagy külföldiek. Ennek a több irányból érkező hatásnak lett az eredménye, hogy a falukép fennmaradt és az ingatlanokat hasznosították. Jó példák ezek, amelyek egy ilyen kis településen fenntarthatók, hiszen olyanok a hely adottságai, és a tevékenységnek az egész környékre szétsugárzó hatása van.

Foglalkoznak a földdel és a környezettel

Aki csak átutazóban halad el a falu mellett, azonnal érzékeli, hogy Kénos határában az itt élők igyekeznek minden talpalatnyi területet megművelni. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy viszonylag jók az adottságok – akár a szántóföldi növény-, illetve a gyümölcstermesztés vagy az állattartás terén is. Másrészt pedig annak, hogy – bár mindössze 40 család lakik itt – a 105 házszámot számláló falu korfája egészséges. Általában minden házban laknak, kevés áll üresen, de ezek sem gazdátlanok. A „Külső utcában” van néhány olyan ingatlan, amelyet csak időszakosan, a nyári hónapokban használnak.

Kénosi nagytotál – Nagyálmos Ildikó felvétele

Ahhoz képest, hogy mindössze 130 lakosa van most – ebből 110 az unitárius – , Kénos igen „gazdag” – mondja Adorkó Attila tiszteletes. Jó állattartók (tehén, bivaly, juh, kecske van a faluban). A kertekben termett gyümölcsöt helyben dolgozzák fel (több vállalkozás foglalkozik lekvár-, szörp- és pálinka-készítéssel). Ezen kívül méhészt, sajtkészítőt, rózsatermesztőt, bádogost is találunk a faluban. A gyermekek Szentmártonban, illetve Udvarhelyen járnak iskolába, néhány felnőtt ingázik, de általában ők is bekapcsolódnak a falu életébe. Nincsenek ugyan mintaértékű felújítások, de találni néhány szépen konzervált parasztházat, az egyház épületei is rendben vannak. Leszámítva a főút mellé felhúzott néhány új építményt, a falu belterületén nem találunk kirívóan otromba házakat. Nyilvánvaló, hogy érződik a város közelsége, de ennek itt nincs kifejezetten káros hatása. A kénosiak jól illeszkednek az általuk megbecsült tájhoz és a helyhez.

Felemás falu a községközpont

Ha végigmegyünk a falun a 131-es megyei úton haladva, mindjárt megmutatkozik a település egyik arca. Jól látható, hogy a szövetkezeti épületre és a községi tömbházra rányomta bélyegét a létezett szocializmus. Homoródszentmártonban ma 586 lakos él. Többnyire mezőgazdasággal foglalkozik az állandó népesség, de jelentős a nyugdíjasok aránya is; néhány vállalkozás a szolgáltatások terén tevékenykedik.

Ahogy Bágy irányából látszik a község központja

Az új építkezések és a ház-felújítások mintha egy teljesen más, mintha valami tájidegen modort tükröznének. A műút mellett övezetben jószerével eltűntek a hagyományos formájú homlokzatok és a kőből, illetve téglából rakott kapuk. Az Abásfalva felé való leágazás – ahol gyakorlatilag a főtérnek kellene lennie – gyakorlatilag nem egyéb egy sima útkereszteződésnél. Van ugyan némi parkolási lehetőség, de aki ügyeket kíván intézni a tanácsnál, vagy orvoshoz menne, netán vásárolni szeretne a közeli boltokban, nem vágyik hosszas nézelődésre. A Zoltán Aladár Művelődési Ház őriz ugyan valamit a korábbi jellegből, de az édeskevés. Az utóbbi évtizedek során többféle elgondolás érvényesült itt, amelyek jelzik a kor-és rendszerváltozásokat. Az esetlegesség, a hevenyészettség az, ami biztos, ami erősen szembeötlő. A szépséget nem itt kell keresni. Jót tenne ennek az övezetnek, ha a községházát úgy alakítanák, úgy újítanák fel, hogy motívumaival, színvilágával képes legyen visszautalni a letűnt időkre és arra az ízlésvilágra, amely lebomlott, s amelyet a hely lakói csak töredékesen voltak képesek áthozni a 21. századba.

Az unitárius templom tornya és a cinterem fala

Amióta régészeti feltárások zajlottak az unitárius templom, a létezett templomvár környékén (az új templom 1889-ben épült, a régiből csak a harangláb maradt fenn), a védőfalak romjai látványosan megmutatkoznak. Valósággal kínálják a felújítást és a restaurálást. Ettől függetlenül a templom és közvetlen környezete, a lelkészi lakás, a ravatalozó és néhány ház megmaradt a régi, a 19. század elejét, közepét idéző formában.

Hogyha továbbhaladunk a Nagy-Homoród hídja, a Gyepes felé való leágazás környékén látunk – talán az utolsó pillanatban – pár hagyományos kőkertet, régi csűrt és házat. Itt üde színfolt a baptista imaház, amelyet úgy helyeztek szolgálatba, hogy nem bontja, hanem árasztja, erősíti azt a hangulatot, amelyet követnie kellene ezen a szeren. Felfelé haladva, főként baloldalon látni, hogy itt is mire képes a pénz, a változó igény, a nem épp megfelelő ízlés és a nem kellő tájékozottság.

Új beavatkozások a régi főút mentén, ahogy Abásfalva felé haladunk

Másik üde színfoltja a falunak a református templom és annak környéke. Rendezettebb. Sokan azt mondhatnák, hogy „elmaradottabb”, de itt mintha körültekintőbben újítottak, illetve építkeztek volna a hely emberei. Főként ezekben a belső utcákban látni viszonylag sok régi népi építészeti emléket, de már csak töredékesen. Mondhatni exponenciálisan változik az utcakép. Ha pár hét vagy hónap múltán térünk vissza, máris belénk sajdul, hogy ismét szegényebbek lettünk identitásunk egy-egy darabkájával. Nagyon szembeötlő, hogy a megváltozott gazdálkodás formái mellett, a szentmártoniak sem tudnak mit kezdeni hatalmas csűrjeikkel. Ezek az impozáns építmények itt-ott dacolnak még az időjárás viszontagságaival, de szemet gyönyörködtető, ép csűrsorokat már nem látni. Csak a „foghíj”, ami szembeötlő, s egy idő múltán talán csak az emlék marad, csak fotókról, képzőművészeti alkotásokról fogjuk megtudni, hogy milyen volt a hagyományos életszer.

A bíró-Ugron kúria – Márton Ildikó felvétele (2015)

A Gyepes és a Lókod vize találkozásánál található Bíró-Ugron kúria ugyan műemléki besorolással rendelkezik – HR-II-m-A-12867 –, visszakerült magántulajdonba, de ez még nem feltételezi a törődést. A kúria Székelyföld egyik legjelentősebb bárói családjának volt a székhelye. Ugron Ferenc udvarhelyszéki kapitánynak Bíró Máriával való házassága által került a családhoz. Az épület jelenlegi megjelenése – a következő generáció – nagyobbik fiuk, Ugron Pál, illetve neje, Siménfalvi Krisztina elképzeléseit tükrözi.

Ez egy korábbi állapot – Ma sokkal siralmasabb látványt mutat – Márton Ildikó felvétele (2014)

A körülötte levő birtok elveszítette eredeti szerkezetét, mivel feldarabolódott és a mostani tulajdonosok azt mezőgazdasági területként hasznosították, az épület állaga pedig a növényzet szorításában és a karbantartás hiánya miatt egyre romlik. A főépület azonban még ilyen körülmények közt is tovább sugározza az egykori nemesi kúriák hangulatát. A masszív bejárati kapu a helység fő utcájáról is még látható, amikor Abásfalva felé haladunk.

Könnyező kúria – Vass Mária Magdolna alkotása – a festmény a homoródszentmártoni alkotótáborban készült (2013)

Ezzel az épülettel most nem kívánunk foglalkozni. Hasonlóan a homoródszentpáli Bíró-kúriához, ez az épület is jobb sorsra lehetne érdemes, akár egy községi fejlesztési koncepcióban is helyet kaphatna.

A külön meg nem jelölt képeket a riport szerzője készítette

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.