SZÉKELYUDVARHELY – Bolyai, az elfelejtett zseni – Láng Zsolt könyvbemutatója

Sokféleképpen él a köztudatban Bolyai János, a tizenkilencedik század nagy erdélyi matematikusa, aki nagyon méltatlan körülmények között, elfelejtve fejezte be életét 1860-ban Marosvásárhelyen. Életét, munkásságát az eltelt másfél évszázadban sokan feldolgozták, mind tudományos, mind pedig szépirodalmi művek születtek róla.

Láng Zsolt író (1958) – Rab Zoltán felvétele

A Marosvásárhelyen élő Láng Zsolt író, a Látó folyóirat szerkesztője két és fél évvel ezelőtt döntötte el, hogy könyvet ír a világhírű erdélyi matematikusról – a Bolyai életét feldolgozó nagyregénye idén jelent meg a Jelenkor kiadónál.

„Mióta feljegyzéseit, levélvázlatait, leveleit, töredékes írásait olvasom, meg vagyok győződve, hogy Bolyai mindent látott, ami körülötte zajlott, de semmiről nem beszélt. Sokan érzéketlennek látták. Mások bolondnak. Nagyjából harminc év alatt született meg az ominózus, egymás mellé felstócolt két papírhalom.

1833-ban tért haza Marosvásárhelyre, és 1860-ban halt meg, olyan mellőzöttségben, amelynek máig érződik a hidege. Persze a mellőzöttséget részben ő akarta.” – írja Bolyai című könyvében Láng Zsolt.

A könyvbemutatón a szerzővel Katona Zoltán újságíró beszélget.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.